Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-09-05 / 36. szám
'319 EV rANGELIKUS ŐKÁLLÓ 1907 TÁRCA. A soeiális kérdés és az egyházak. (Folytatás és vége.) Igazában prot. egyházunkat, mint nópegyházat Illeti a misszió, hogy felkeresse a belső ós külső nyomort s megmentse, ami megmenthető. Törekvését azon józan, becsületes szempont vezeti, mely világtörténeti hivatásából folyik. Ez a szempont Isten országának, mint történeti ténynek mind tökéletesebb megvalósítása a társadalomban a valláserkölcsi személyiség alapján. Fontos feltétel, hogy az egyház csakis mint üdvintózmény emelheti fel szavát a szóbanforgó kórdósben. Utal erre az ágostai hitvallás XXVIII. cikke: „Az egyház, mint lelki hatalom nyerte a parancsot, hogy az evangéliumot hirdesse, a szentségeket kiszolgáltassa; nem szabad a világi törvényt ós a felsősóg iránti engedelmességet megszüntetnie ós megsemmisítenie." Ebből folyik, hogy mindig kétélű fegyvert vesz kezébe, ha sociálpolitikát folytat. S épen ezért megadja az államnak azt, ami az államé, nem igényel magának kizárólagos befolyást ós előjogot ott, hol hütelen lehetne önmagához. A megoldás kérdésében jól tudja, hogy fegyvere ez irányban csak a régi, változhatatlan fegyver : az igehirdetés ós a szentségek, az evangéliumban rejlő erkölcsi erőknek a társadalomba való j beplántálása. Ott kezd munkába, ahol a soeiális kérdés ószleleti kór dós, s komolyan fontolóra veszi, mi számithat a soeiális követelésekben az egyházat illető rokonszenvre. Űzzük el az elmékre nehezedő materialismust (v. ő. történeti materialismus) s felismerjük az ú. n. munkás-kórdósben az érintkezési pontot az általános soeiális reform ós az evangélium szolgáltatta erők között. Ismerjük el az állam soeiális feladatát s a hozzája való viszonyban hatásunk legyen közvetett; hassunk a törvényhozásra oly kérdéseknél, melyek az egyház érdeklődésére is számithatnak, minők: földreform, a vasárnap i méltó módon való megünneplése, alkoholizmus, kivándorlás kérdése. i A belmissziónál aztán vigyázzunk arra, hogy az csak a gyülekezeti közösséggel való viszonyban teljesítheti tisztét. Vigyázzunk, hogy ezáltal is ne készítsük az útat az erők szótvonásához, a separatióhoz s a sectákhoz. (V. ö. Uhlhorn: „Katholicizmus und Protestantizmus gegenüber der socialen Frage" c. müve fejtegetéseit.) Az így jellemzett belmisszió lépjen viszonyba a humanizmussal. Betegápolás, diakonissza intézmény, gyermekmenhelyek, női munkások megvédése, munkás önképző egyesületek, ifjúsági körök stb. megteremtésével szolgálná a humánus intézmények ideáljait. Hogy más értelemben, arra nézve álljon itt az 1890-ben Nürnbergben tartott belmissziói kongresszus felhívása, melyet az összes elvtársakhoz intézett: „Egyedül az evangélium szolgáltatja a lelkiismeret békéjében s a ker, reménységben a legfőbb jót. Felemeli tiltó szavát a földi javak túlbecsülése, a végletekig űzött önzés ós a vagyon különböző eloszlásához tapadó elégedetlenség szelleme ellen. Az evangóliom tanít a földi javaknak, mint Isten adományának megbecsülésére s a veie összekötött komoly felelősségérzetre. Elitóli az élvezetvággyal párosult tókozlást, nem kevósbbó, mint a szűkkeblű fösvénységet. Az evangélium fényében minden élethivatás, minden munka megszentelődik, salakjától megtisztul, úgy a külső, mint a belső életre nézve áldássá s hü teljesítése folytán valóságos istentiszteletté leszen. Összekapcsol szegényt, gazdagot, alacsony ós magas állásban levőt, munkaadót, munkást, elöljárót ós alattvalót, a mindent felölelő testvéri ós felebaráti szeretet köteléke által. Egyedül az a szeretet, mely mindenkiben testvérét tiszteli, képes betölteni azt a nagy ürt, melyet a természetes társadalmi egyenlőtlenség helyezett a néposztályok közé. Mennél gazdagabb mórvekben közölte a jóságos Isten áldásainak s adományainak tárházát az egyessel, mennél magasabb ós befolyásosabb polcra juttatta azt. annál inkább kell, hogy növekedjék a felelősségérzet, hogy így a nópboldogítás akadályai elháríthatok s minden áldásos intézménynek útjai kiépíthetők legyenek." De hogy ezen törekvésünkben eleve is biztosítsuk a sikert s a szóban forgó fegyverek győzelmét, tervszerű, oryanizált és céltudatos eljárásra van szükségünk. A német ós francia protestánsok s különösen hazánkban református testvéreink törekvése s csak legújabban a soeiális bajok orvoslását is célúi tűző „Kálvin-szövetség" gondolata arra int, hogy közegyházunk, első sorban egyetemes egyházunk van hivatva vezórszerepre. Nem mintha az egyes gyülekezeti közönség feladatát akarnók kicsinyelni, sőt épen hangsúlyozzuk, hogy mint az egyházi ! élet minden nyilvánúlásában, úgy ebben az esetben is innét fakadnak az életadó források, itt nyilvánúl meg a prot, öntudat s itt van hivatva sajátos miszsziójára a lelkész, mint igehirdető s lelkipásztor, de viszont azt sem tagadhatjuk, hogy egy bizonyos kérdésre vonatkozó öntudatos munkásság az erők összpontosítását követeli. Kívánatos volna e végett, ha illetékes körök bővebben foglalkoznának az esperességi, kerületi s egyetemes egyházi belmissziói egylet v. szövetség eszméjével. A munka előttünk áll s az aratásra való gabona végetlen sok. Az eszközök, a tegyverek is nyilvánvalók, melyeket felhasználva győzhetünk a j harcon. Indúljon ki a munka lelkószegyleteinkből, ! hol a kérdést, mielőtt a gyakorlat mezejére lépnénk — elméletileg vitathatjuk meg. A soeiális kórdós égető, illő, hogy fegyverkezzünk s törekvéseinket összpontosítsuk, organizáljuk. A ker. vallás régi nagy ideáljait kell a szivek vonzóköróbe juttatnunk, az evangóliom nyújtotta régi fegyverekkel, az új időkhöz alkalmazott új tetterővel. A belmisszió, mellyel összefügg az evangelizációs a templomi igehirdetésen kívül az evangóliom igazságainak vallásos, népies irodalomban, vallásos estéken stb. való előterjesztése, — továbbá a cura pastoralis, de ugyanakkor az egyet, papság elvéből folyó cura presbyterialis — csak út legyen ahhoz a célhoz, mely minden belmissziói egyletek egyletében, a gyülekezeti közösségben magaslik ki. Ott nyeri vissza az igehirdetés, a szószók elidegeníthetlen tulajdonát, ott lesz az egyes a keresztyén szabadságnak birtokosa s magasabb céltudat hirdetője. Ezen feiadat igazolása a reformáció egyházának soeiális missziója. Takács Elek.
