Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-08-22 / 34. szám

1907 EVANGELIKUS ORALLO 299 Mindenekelőtt általánosságban akarok reflektálni arra. hogy a Gyürky föesperes. egyetemes nyugdíj­intózeti ügyvivő által felvetett kórdós valóban idő­szerűtlen, helytelen ós szerencsótlen-e, mint azt e cikkekből olvashatni, — vagy ellenkezőleg: helyes ós célszerű, s ennélfogva szerencsés-e, mint ahogy azt én állítottam. Hát engedjenek meg kedves leí­kósztársaim, ha még egyszer ós épen oly határo­zottsággal hangoztatom, hogy: igenis, szerencsés volt a kérdés felvetése — a minő határozottsággal azt múltkori cikkemben fejeztem ki. Mert hiszen azt, hogy az egyetemes nyugdíjintézet újjászervezés előtt áll, nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Általános volt az elégedetlenség az eredeti alapszabályokban biztosított nyugdíjjárúlékkal. A minthogy, ha a fögim. és theologiai tanárok, tanítók, bírák, vasutasok, közig, ós állami tisztviselők stb. nyugdíját összehasonlítjuk a magunkóval: ez az elégedetlenség egészen természe­tes is. De általános volt az a meggyőződés is, hogy az egyetemes nyugdíjintézet jelenlegi tőkeállományá­val és évi jövedelmeivel nagyobb igények teljesíté­sére képes, mint aminőknek kielégítését az alapsza­bályok biztosítják. Mindnyájunk előtt ismeretes végre az államnak az 1848: XX. t.-c. részbeni végrehaj­tására irányúló azon ténye, amelynél fogva a két hazai prot. egyháznak 3 millió K évi segélyt helye­zett kilátásba, melyből annyi, amennyit erre nézve maga az egyházegyetem szab meg: az egyetemes nyugdíjintézetet illeti. Ezen közismert tények s rész­ben novumok arra bírták az egyházkerületeket ós egyházegyetemet, hogy az egyetemes nyugdíj inté­zeti bizottságnak oly értelmű utasítást adjon, hogy még az 1907-ik óv folyamán szerezzen be minden szükséges adatot az egyetemes nyugdíjintézet új szervezetének az 1908-ik óv január elsejével való életbelóptethetóse végett. Közbejött a m. é. egyete­mes papi értekezlet, amelyen az újjászervezés mun­kálatának megindításával foglalkozó Gyürky Pálnak volt alkalma meghallani a paptársak százfelé elágazó nézetét a nyugdíjintézet újjászervezésének elvi alapjai tekintetében. Ki egyenlő nyugdíjat kívánt, ki fizetése arányában, ki azt, hogy a nyugdíjigény összege a i szolgálati évek arányában növekedjék, ki azt, hogy legyen bizonyos egyetemlegesen megállapított minimális nyugdíjösszeg s aztán kinek-kinek tetszé­sére bízassók ennek egyszeresére, kétszeresére vagy többszörösére szóló igény megszerzése stb. A nézetek a lehető legteljesebb divergentiát mutatták, az érte­kezlet pozitív eredmény nélkül oszlott szét, — az ügyvivő tanácstalanúl állott. Reákopogtatott az újjá­szervezés szüksége, de távolról sem volt módjában kivenni ez újjászervezés irányelvei körül kijegece­sedö közvéleményt. Mit tegyen ? Nem a legszebb, legbecsületesebb ós (amint majd a végeredményből látjuk) egyúttal a legszerencsésebb gondolat volt-e az alternativ kérdést leszállítani minden egyes érde­kelthez ós az ekként, alkotmányosan kialakúló több­ség kifejezett óhajához, mint a kórdós lényegében törvényesen, minden illegális befolyásolás nélkül ki­alakul közvélemény döntő szavához képest indúlni el a további munkálatokban? Hát van ennél tisztessé­gesebb, korrektebb — és mert szerencsés csak az lehet az erkölcsi világnézetben, ami egyúttal teljesen korrekt — szerencsésebb eljárás ? . . . S van-e egy­.úttal egészségesebb, tapintatosabb eljárás, mint aminő az utólagos panaszok, elégedetlenségek lehe­tetlenné tótele? Meglátjuk, ki hová szavaz?! Ha a többség az egyenlő megállapítás mellett lesz, felté­telezhetnek kedves cikkíró testvéreim annyi testvó­riessóget ós alkotmányos érzületet hennem is, de többi, esetleg velem szavazó testvéreimben is, hogy a legteljesebb mérvben ós a legnagyobb tisztelettel deferálunk elhatározásuknak ós azt magunkra nézve kötelezőnek fogadjuk el további magatartásunkban. És felteszem ezt jó magam is az ellenkező nézeten levő lelkósztestvóreimröl. Ilyen kilátások mellett aztán van-e ok rettegni a két táborra szakadástól, egymás elleni irtó sajtóháborútól s nem tudom még miféle veszedelmes következményektől? Én azt hi­szem, nem ez, de még ennél sokkal nagyobb hord­erejű kérdés sem volna elég erős arra, hogy egy­házegyetemünk papságát kót gyűlölködő táborra szakítsa. Kiki leadja véleményét a kórdölapon, eset­leg kifejezi azt az egyházi sajtó hasábjain— s aztán : jön az egyszerű összeadási müvelet — a túlnyomó többség (Gálik Mátyás testvérem szerint 95%) ebben az irányban adta le szavazatát: tehát ebben az irányban indúl meg a további muuka ! És aztán ló­szen nagy csendesség, mert mindenek megnyúgosz­nak a testvérek egyeteméből kialakúló alkotmányos többség akaratán ós mert az élet törvényei sze­rint akkorára majd ismét más ós más kérdések me­rülnek fel és foglalnak le minket is. Ennyit a kérdés formai jelentőségéről. Lényegileg azonban ismételve ós ismételve hangsúlyozom, hogy épen a lelkesztestvórek érde­kében állónak tekintem a fizetés szerinti megállapí­tást. (És itt csak röviden kívánok reflektálni arra, hogy ezt az én álláspontomat a testvórietlensóg, igazságtalanság stb. niveujáról eredőnek tekintik. Aki engemet ismer, az egyszerűen nem mondhat efólóket. Többet a dolognak ehez az oldalához mon­dani nem kívánok. Beszéljenek nyíltan azok, akik ismernek igazán, lehet-e nálam vagy állásfoglalá­somban ilyen kiindulási pontokról szólni ?). És pedig egyszerűen azért, mert ha egyenlő nyugdíjat fog megszabni a többség akarata, akkor az a törvény­ben meghatározott 1600 K fizetés-minimumnál maga­sabb nem lehet. Ha ellenben a fizetés arányában állapittatik meg a nyugdíjigény, akkor nagyon­nagyon sok lelkósztestvórnek, akiknek fizetése 1600 K-nál nagyobb, módjában lesz nagyobb nyugdíjhoz is jutni, de a nyugdíj 1600 K-nál kisebb akkor sem le­het. ítélje meg már most bárki, hol van itt a sze­retetlensóg ós testvórietlensóg álláspontja? Ennyi tartozik a dolog érdemére. Van még annak egy — a jogosúltság szem­pontjából felvetett oldala. Vagyis, jogosúltak-e a nagyobb fizetésű lelkesztestvórek arra, hogy egyenlő eddigi befizetés, egyenlő államsegély mellett ők ezentúl mégis nagyobb nyugdíjra szerezhessenek igényt. Hát erre is igen egyszerű a felelet. Nem térve ki arra, hogy a nagyobb javadalmú lelkészek rendszerint (legalább saját tapasztalatom után indúlva, valóban így van) nagyobb gyülekezetek élén álla­nak, ideget, szellemi erőt, testi egészséget korábban megörlő nagyobbszámú teendőt végeznek stb. — s így talán korábban jutnak a nyugdíjba kivánkozás kényszerhelyzetébe, de mondom, nem szólva erről, mint olyan körülményről, amely végre is csak jóin­dulatú mérlegelés, de nem számszerű meghatározás tárgyát képezi: egyedül azt akarom kifejteni, hogy a magasabb igényre való jogosúltság feltóteleinek az eddigi egyenlő teherviselés után való megállapí­tása szintén nem egyéb, mint egyszerű mathemati­kai eljárás. S miért fizessünk mi biztosító intézetek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom