Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-08-08 / 32. szám
'278 EV rANGELIKUS ŐKÁLLÓ 1907 úgy tűnik fel, mintha e múltban isteni hivatást teljesítő egyház — legalább nálunk Magyarországon — lassanként megszűnnék számottevő tényező lenni! Az az evangeliomi felfogás, amely Petőfi, Arany, Jókai, sőt a más vallású Madách stb. költészetében, államférfiamk politikai alkotásaiban. a társadalmi szervezetekben eddig áldásos megtermékenyítő hatását éreztette, ma mintha hiányoznék és más, így a r. kath. világfelfogásnak adna helyet. Tekintsünk csak vissza az utolsó évtizedek evangeliomi munkásságára. Egyházunk életében vájjon micsoda felemelő mozzanatot tudunk kiemelni? Mit tettünk, miben nyilatkozott meg az evangeliom isteni ereje az utolsó évtizedekben? Felemlíthetjük — és pedig joggal — az utolsó zsinat szervező munkásságát. Sok remény fűződött e munkássághoz, sokan egyenesen ettől várták egyházunk megújhodását. S habár e remények nem váltak mind valóra, mindazonáltal e zsinat égető bajokat orvosolt. A mi fő: a zsinat atyái a szervezet alkotásában az egyház evangeliomi jellegét a régi tisztes tradíciók tiszteletben tartásával szem elől nem tévesztették. A zsinat óta azonban a szervezés munkája itt-ott eltér az evangelomi alapról. A tömeges szabályrendelet készítésére fordított munka elpazarlására kell csak gondolnunk. Ma már úgy vagyunk, hogy a szabályrendeletek paragrafusainak tömkelegében elvész a lényeg, emellett ember legyen, aki azokban el tud igazodni. Sok szabályrendeletünk van, amely halva született gyermek, sok, amely alkotása után egy pár hó múlva revízióra szorul. Ami a papiroson jól fest, a gyakorlati életben torzszülöttnek bizonyul. Ne felejtsük, hogy a magyar protestantizmus ereje a múltban is az evangeliomban rejlő szabadság volt. Szorítsuk háttérbe az egyéniséget, hallgattassuk el az egyenes, őszinte beszédet, éljünk, cselekedjünk rendeletre ; minden cselekvésünk iránytűje a paragrafus legyen: ekkor elérjük azt a célunkat, hogy az egyház gépezete kifogástalanul fog működni, de e holt mechanismustól ne várjuk az egyházias, vallásos szellem megújhodását. Ily módon az egyházi tisztviselőből lassankint kivész a kezdeményezés önállósága; nem a benső hivatás, hanem az előírás lesz tetteinek rugója; az egyházi gyűlések nem lesznek testvéri összejövetelek, nem egy életerőtől duzzadó szervezet egészséges életnyilvánulásai, hanem a bomlásnak indúlt társadalmi organizmusok pusztúlását jelző szimptomái: a besúgás, a felkinálkozás, a klikk uralom stb. fognak felburjánozni benne. Ugyancsak az utolsó évtizedekben mozgalom indult meg arra nézve, hogy az egyház az állam támogatásával a reá nehezedő anyagi terhektől megszabadíttassák. E törekvés helyességét, az 1848 : XX. t.-c. végrehajtásának sürgetését, szóval ezen egész actiot az egyház jövő fejlődésére messze kihatónak kell tekintenünk. Azok azonban, akik az anyagi helyzet javulásától várják az egyház felvirágzását, nem helyes uton járnak. Igaz ugyan, hogy a híveknek az adótehertől való szabadulása, az egyházi tisztviselőknek tisztességes javadalmazása, hozzájárúlnak az egyház létének biztosításához, de ez magában véve egyházmentő erőnek nem tekinthető Hiszen iskoláinknak evangelizáló munkássiga sem függ attól, hogy a tanerők ma már tűrhetően vannak javadalmazva. Kérdem, mit cselekedtünk tehát az utolsó időben, amivel egyházunk állását szilárdabbá tettük? Valljuk be őszintén: vajmi keveset. Egyes kiváló férfiaink emberfeletti erővel, nagy buzgósággal igyekeztek saját hatáskörükben az egyház ügyét előbbre vinni, egyházak, iskolák keletkeztek; de nagyobb szabású, az evangeliom szellemét ezerekre és ezerekre kisugárzó intézmény. a Luther-társaságon kívül, aüg keletkezett, Ellenben tapasztalnunk kell minden téren az evangeliomi világnézei; hanyatlását Pedig az evangeliomi világnézet nem bölcselet, hanem gyakorlati életelv, amely kell, hogy kovász módjára áthassa e világot. Mi tehát az, ami megbénítja erőnket, tehetetlenné tesz bennünket? E kérdésre nem nehéz a felelet! Az egyház a maga egészében betölti híraiását, ha az evangeliomnak embert, intézményeket átalakító, megszentelő erejével igyekszik hatni a hívekre, ezer sebtől vérző társadalmunkra. S ha el nem csüggedünk, ha n o ' egyházunk jövőjét nem látjuk sötétnek, annak magyarázata tisztán az, hogy ma is vannak az egyház vezetői között kiváló, lelkes, sőt lángbuzgalmú, evangeliomi alapon álló férfiak. Ahol van még igazi vallásos élet, egyháztársadalmi tevékenység, áldozatkészség, mindez többnyire egyegy ily kiváló egyéniség evangeliomi működésére vezethető vissza. Más alapot senki sem vethet, mint amely egyszer vettetett, amely az Ur Jézus Krisztus. Lehetnek fényesen javadalmazott papi állásaink, palotaszerű iskoláink stb , de ha hiányzik ezekből a Krisztusi szellem, mint evangelikus intézményeknek nincs többé létjogosúltságuk. E szellemnek ápolása a mi feladatunk. Egyházunknak léte attól függ. hogy mennyiben vagyunk képesek e feladatot megoldani. Az időnek minden jele figyelmeztet bennünket, hogy e feladatot a lehető legkomolyabban vegyük. E szellem ápolására, evangeliomi munkásságra hív fel Gyurátz Ferenc bennünket. Ne habozzunk, ne sokat meditáljunk, hanem végrevalahára szervezkedjünk e munkára. Teremtsük meg az Egyetemes Lelkészegyesűletet. Szervez-
