Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-18 / 3. szám

1 20 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 egyetértve f. évi szám alatt kiadott leiratában kegyesen megígérni méltóztatott, hogy a törvényhozás elé a legközelebbi jövőben az 1848. évi XX. t.-c. 3. §-ában lefektetett elvek részbeni megvalósítása gyanánt törvényjavaslatot fog a törvényhozás elé terjeszteni fenthivatkozott véleményünk I. részében előadott, az egyenlőségi elv megsértését tárgyazó tiszteletteljes előterjesztésünket azonban válaszra nem méltatta. Miután a két protestáns egyház vegyes bizottsága ezen kérdésekkel állandóan foglalkozik és legközelebbi ülésében is az időközben újabban bejelentett sérelmi esetek tárgyalása alkalmával ezen kérdéssel újból foglalkozni kénytelen lesz, jogos és indokolt azon kívánságunk, hogy a magas kormány ezen kérdésekben szándékát és terveit velünk mielőbb közölje, mert csak az ő válaszából várhatjuk és remélhetjük a kedélyek megnyugtatását. Az indok, a mely miatt a magas kormány ezen kérdések megoldása elől kitérni látszik, azon feltevésen alapszik, mintha ezen kérdéseknek az igazság és méltányosságnak megfelelő rendezése a mindnyájunk által óhajtott vallási béke megzavarását idézhetné elő. Már pedig az a feltevés — ha ilyen létezik — merőben téves, mert a dolog ellenkezőleg áll, az igazságos és méltányos rendezés, mely mindenkit kielégít, a vallási békét biztosítja, a jelenlegi bizonytalan és önkényes eljárásra alkalmas állapot pedig mely jogos elkeseredést szül és ezzel a vallási békét veszélyezteti. Hogy csak egy példát említsünk, mindenki,. még a legbuzgóbb katholikus is — ha nem fanatikus — elismeri, hogy az helytelen és sérelmes, ha protestáns honpolgárok a katholikus egyház vagy iskola céljaira megadóztatnak. Ha egy rövid és egyszerű törvény kimondaná, hogy azok a törvénymagyarázatok, a melyek mindenféle doctrinák segélyével az 1791. évi XXVI. t.-cikket értelméből kiforgatni iparkodnak, helytelenek és hogy a protestánsok soha semmiféle ürügy — telki teher, szokás stb. — ürügye alatt más egyház céljaira meg nem adóztathatók, akkor megszűnnének azok a vexaciók, a melyek a vallási békét csak zavarják és a melyeknek megszüntetése a katholikus egyházat nem hogy sértené, de erkölcsi szempontból annak csak előnyére lehet. Azt az ellenvetést is hallottuk, hogy előbb gondoskodni kell az ekkép beálló jövedelemfogyatkozás pótlásáról és csak miután a katholikus lelkészek kongruája rendeztetett, lehet szó ezen viszonyok — párbér, kegyurasági terhek stb. — rendezéséről. Ennek az ellenvetésnek azonban nincsen semmi törvényes alapja, mert az 1791. évi XXVI. t.-c. egész határozottan kimondja, hogy a kárpótlást az ország nem vállalja. Ha az ország dacára ezen törvénynek kárpótlást adni akar, ezt teheti, de ezen szándék nem állhat útjában annak, hogy a meghozott törvény végrehajtassék. A protestánsoknak a párbér stb. alóli felmentése különben már a szóban forgó szolgáltatások szórványossága és csekélysége folytán oly minimális mértékben érinti a katholikus egyház anyagi érdekeit, hogy ezért bizony kár a más felekezetűeket elkeseríteni. És végre is legyünk igazságosak. Ha a katholikus lelkész annak folytán, hogy egyik vagy másik híve tönkrement, ingatlana protestáns kézbe jut, egy pár forintot jövedelméből veszít, rosszabb helyzetben van-e ő, mint az a protestáns lelkész, a kinek hívei százával Amerikába vándorolnak és ingatlanaikat megveszik idegen vallásúak ? Mit mondanának hozzá a katholikusok, a kiket, ha ilyen elköltöző protestánsok ingatlanait^ megvásárolták, a protestáns lelkész egyházi adókövetelésekkel zaklatná ? Az ilyen állapotokat mindhiába jogállamban tűrni és ezen kérdés rendezése elől kitérni nem lehet. Meg vagyunk győződve arról, hogy a nagyméltóságú Minisztérium erre vonatkozólag tiszteletteljesen előterjesztett nézetünket osztja, de arról is meg vagyunk győződve, hogy ezen kérdések haladéktalan és tapintatos rendezése által nem hogy a vallási békét zavarni, hanem azt helyreállítani és biztosítani fogja. Ezen meggyőződésünkből kiindulva mély tisztelettel esedezünk Nagyméltóságodhoz : Méltóztassék az 1848. XX. t.-c. 2. §. tárgyában előterjesztett sérelmeink tárgyában is az intézkedéseket esetleg a bizottságunkkal való további tárgyalás alapján mielőbb megtenni. EGYHÁZI ÉLET. Esperesiktatás a budapesti egyházmegyében. A budapesti egyházmegye mult hétfőn, jan. 14-én iktatta tisztébe új esperesét, Kaczián Jánost, a fasori templom lelkipásztorát, az e célra egybehívott közgyűlésen. A beiktatás ünnepélyesen folyt le a deáktéri díszteremben. A gyülekezetek képviselői nagy számmal jelentek [meg, ott voltak az összes lelkészek, élükön Scholtz Gusztáv püspök, Góbi Imre, Falvay Antal, Majba Vilmos igazgatók s a világiak közül dr. Zsigmondy Jenő, dr. Wagner Géza, dr. Bókay Árpád, Matuska István, dr. Elischer Gyula, dr. Polner Ödön, Daur György, dr. Szelényi Aladár, Scholtz Gyula, dr. Walther stb. Ügy a jelenlévők nagy száma, mint az a körülmény, hogy az új esperest egyhangúlag választották meg, bizonyítja azt a népszerűséget, a mit Kaczián rövid lelkipásztorkodása óta szerzett. Semmi kétségünk, hogy e bizalmat új tisztében is öregbíteni fogja. Az új esperest az eskütétel után Fabiny Gyula felügyelő, nyug. min. tanácsos, üdvözölte. Beszédében utalt arra, hogy Kaczián már %2 év óta szolgálja az egyházat mint hitoktató és lelkész s minden állásában mintaképe volt a szigorú, alkut nem ismerő kötelességtudásnak. Egyénisége a garancia arra, hogy új állásának nemcsak díszét, hanem terhét is becsülni tudja. Az új esperes székfoglalóját, a melyben kijelölte a budapesti egyházak szerepét a főváros nagy rengetegében, alább egész terjedelmében közöljük. A gyűlés feszült figyelemmel hallgatta végig s közben többször felhangzott a helyeslés zaja. A lelkészi kar nevében Scholtz püspök üdvözölte Kacziánt pár meleg szóval. A gyűlés az egyházmegye jegyzőjévé Kaczián helyébe Sommer Gyula váci lelkészt választotta meg; az új esperes pedig bemutatta a kerepesi-úti egyház új lelkészét, Morhács Mártont, a kinek rövid beköszöntőjét rokonszenves figyelem fogadta. A gyűlés a Simonyi Ágost-féle hagyomány alapítólevelét, a mely ellen pusztán formai kifogásra támaszkodó keresetet adott be a német egyház, hosszabb vita után, a melyben dr. Zsigmondy Jenő, dr. Wágner Géza, Szelényi, Scholtz Oszkár és Fabiny Gyula vett részt, érdemileg nem tárgyalta, hanem megvárja a törvényszék ítéletét. Az egyetemes törvényszék a kereset elbírálására a pestmegyei esp. törvényszéket küldötte ki. Áz esperességi gyámintézet is Kaczián Jánost választotta elnökéül. Az új esperes székfoglaló beszédét itt közöljük. Megvallom, nem vártam, hiszen nem várhattam azt a kitüntető bizalmat, melylyel e területre nézve bár kisebb, de intellectuális erejénél fogva az ország legnagyobb egyházmegyéje esperesének megválasztani méltóztattak. Nem vártam e kitüntető bizalmat én, a ki egyházunk tulajdonképeni sáncain belül alig egy esztendő óta működöm Isten adta tehetségem mértékével; de