Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-05-10 / 19. szám
169 *~v EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 Hisz diőcezise nem volna, melyben e nemes főpásztori misszióját teljesíthetné. S ismét felvetem az elég" bőven méltatott kérdést: minő viszony alakulna közte s az ügykörükben ugyanazon munkában fáradó kerületi püspökök között? * * * Hosszúra nyúlt fejtegetéseim végére értem. Bocsánatot és szíves elnézést kérek, ha a t. olvasó türelmét teherpróbának vetettem alá. Sajnálom, hogy cikkezésem eredménye negativ. De szilárd meggyőződésem, hogy egyházunk szervezete, mely százados harcokban kifelé oly ellenállási erőt bírt kifejteni, le fogja győzni — ha nem is az indítvány értelmében — azokat az akadályokat is, melyek belső okok hatása alatt, a kormányzat egységes vezetésének és a tulajdonképeni cél, a valláserkölcsi eszme megvalósításának útja elé gördülnek. Csak ne kezdjük az építő munkát a külső falakon, ne a tetőn! Ne várjunk mindent a hivatalos egyháztól ! Ne komplikáljuk a reformot célzó kérdést oly intézmény szervezése sürgetésével, mely az egyház kormányzói és építő működésének súlypontját egy és ugyanazon egyén vállaira helyezi. Ne ámítsuk magunkat a reprezentálási és a jó Isten tudja, mi mindenféle külső előnyök elnyerésére irányuló modern szólamokkal! Lám a kis Herrnhut nem „reprezentál u, de azért „imponál", nemcsak a puritán kegyességnek, de a szociális erényeknek is szimbólumává lett. Ha a mi féltett evang. egyházunk valláserkölcsi erejével nem tud a társadalom kovászává lenni, bizonyságát szolgáltatjuk annak, hogy az evangeliom alapelveihez hűtelenekké lettünk s a céltól eltávolodva, arra az ösvényre tértünk, mely az elvilágiasodás útvesztőjébe visz, melyen a mi számunkra babér nem terem. Bíztat a remény, hogy belső bajaink orvoslása csak idő kérdése. Előjelekre támaszkodik optimizmusom. Utolsó zsinatunk foglalkozott az „egyházi tanács" kérdésével oly értelemben, hogy az — mint az egyházközségben a presbitérium — a felsőbb egyházhatóságok szervezetében is, mint előkészítő és végrehajtó közeg a kormányzati gépezet funkcionálását gyorsítva, sikeresítse. Ez bizonyára összhangban volna a zsinat presbiteri s az ettől elválaszthatatlan képviseleti elvvel is. Mert evang. felfogás szerint az egyházi hatalmat nem egyes ember, hanem csak egy a közbizalmat képviselő testület gyakorolhatja. Ez indítvány akkor megbukott. Életrevalóságát igazolja az azt mintegy pótló, újabb időben szokásba jött az a magántanácskozmány, mely időről-időre az egyházegyetem s az egyházkerületek elnökeit egybegyűjti. A kormányzás, közigazgatás, rendtartás és a végrehajtás egységes és gyors intézése érdekében történik ez a nélkül, hogy a törvényes fórum hatáskörébe tartozó intézkedési jog rovására esnék. Ha e testület néhány taggal kiegészítve, zsinatilag szervezett egyházkormányzati közeggé fejlődnék, az „egyetemes püspök" nél tán sikeresebben végezné azokat a feladatokat, melyeknek megoldását a javaslatba hozott új intézménytől várjuk. Bíztató jelekkel találkozunk a belső misszió terén is. Egyesületek alakulnak, a lelkészi értekezletek kezdenek komolyan foglalkozni az egyház lélekmentő szociális feladatával. Egyes gyülekezetekben a pásztorok buzgólkodása már is szép sikert mutat fel. Adja a jóságos Isten, hogy reménységemben meg ne csalatkozzam! Poszvék Sándor. Az ev. tanárok személyi pótléka. Április elején vette át az evang. egyetemes egyház pénztára a vallás- és közoktatásügyi minisztertől az ev. gimnáziumok igazgatóinak, tanárainak és tornatanítóinak az 1906. év második és az 1907. év első felére fizetéskiegészítés végett kiutalt állami rendkívüli segélyt. E segély a megnevezett két félévre 108,812 60 koronát tett ki. Ennyi jutott az evang. középiskoláknak abból a 600,000 koronából, melyet a kormány a felekezeti, törvényhatósági és községi középiskolák tanárai számára a költségvetésbe egy évre felvett. Mindenesetre szép összeg, melynek kiosztása nem egy családnak jóleső megnyugvást szerzett. Sokan elismeréssel adóznak érte a hatalmon levő kormánynak. Ez elismerés nem kis része azonban a Tisza-kormányt illeti meg, mely először vett fel a költségvetésbe a felekezeti, törvényhatósági és községi középiskolák tanárai javára fizetéskiegészítésül félévi időre 300,000 koronát. Ezen az alapon azután a jelenlegi kormány a segélyezést végrehajtotta és elkészítette a segélynyújtás módozatait megállapító szabályzatot is. E rendkívüli államsegélynél a kormány semmi, az egyházra nézve sérelmes feltételt nem kötött ki, ennek fejében az egyházi autonómia rovására semmi újabb jogokat magának nem követel, azért az egyházi hatóságok nyugodtan fogadhatják. Azonban a segély eddig csak a kormány jóindulatán alapszik, s a mint a kormány a költségvetésbe felvette, onnét bármikor ki is hagyhatja ; azért az egyháznak sürgetnie kell, hogy e segély törvényben is biztosíttassék. A Szabályzatnak első pontja kilátásba helyezi, hogy a fizetések fokozatosan oly összegre egészíttetnek ki, a minőt az állami középiskolák igazgatói, tanárai és tornatanítói az 1893. évi IV. és az 1904. évi I. t.-c. alapján élveznek. A segélyt kiutalványozó kultuszminiszteri átiratban a miniszter örömét fejezi ki, hogy a fizetési fokozatoknak egyszerre való betöltése lehetséges volt.
