Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-04-26 / 17. szám

156 *~v EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 tunk volna. Mosolyogtunk, vidámak voltunk; de bensőleg mindnyájan sirtunk. Mintha már akkor erőt vett volna rajtunk az az aggódó érzés: Többé vissza nem tér ! A hírek, melyek Kolozsvárról, a hol testvérénél a kolozsvári egyetem orvostanáránál, keresett gyógyulást, időközönként hozzánk érkeztek, eleinte biztatók, de később mind leverőbbek lettek; míg március 28-án megérkezett a legszomorúbb, gyászos elmúlásának fájdalmas híre. * 1863-ban született Lőcsén; ott nevelkedett 14 éves koráig. Azután Kolozsvárra került; előbb a Gráf-féle magánintézetbe járt, az elemi képzőt ugyanott, a polgárit Budapesten végezte. Tanulmányai befejeztével Tótkomlósra került, a hol az ottani társulati polgári iskolánál működött. 1891-ben a bányakerületi leánynevelő intézet alapításakor Aszódra került, a hol 1895-ig mint tanítónő, 1895-től mint igazgatónő működött. Közben Lőcsére hívták állami intézethez; de ő tapasztalva fensőbb hatóságának kitüntető jóindulatát, pályatársnői szeretetét, a szülők tiszteletét és a növendékek ragaszkodását; továbbá szemelőtt tartva a prot. intézet érdekét, az anyagilag kecsegtetőbb állást el nem fogadta: megmaradt mindvégig az ő szolgálatait szerényen jutalmazható intézetnek kötelékében. Hosszas és kínos szenvedés után 1907 március 28-án húnyt el Kolozsvárott s az ottani Karolina kórház kápolnájából temették március 30-án. A bányaker. leánynev. intézet, miután a haláleset és temetés éppen a húsvéti szünidőre esett, április 9-én az intézet kebelében külön gyászünnepet tartott emlékére. * Tanítónői működését szakavatottság, tárgyszeretet, helyes tanítási módszer s mindenkor kielégítő eredmény jellemezték. A nevelésben a gyermekek érdekét szem előtt tartó, mindenkor szeretetet sugárzó szigorúság, a növendékek közt különbséget nem tevő következetes bánásmód volt irányító elve. És miután őt magát is nem csupán gondolkozó fő, de mélyen és nemesen érző sziv is jellemezte, növendékeinél nemcsak az elme képzése, de egyúttal szivük, egész érzelem világuk nemesítésére, továbbá egyéniségük megfigyelése alapján jellemük öntudatos fejlesztésére, a gyermekekkel való — órán és órán kívül — egyéni foglalkozásra is mindenkor nagy súlyt helyezett. De nemcsak mint tanítónő állott hivatalának magaslatán, kiváló volt ő az intézet élén mint igazgatónő is. E téren kifejtett működésének legszebb, legkiemelkedőbb vonása az önfeláldozás volt. Igazgatói állásával járó kötelességeinek és felelősségének határát a legmesszebbre önmaga terjesztette ki. Mint igazgató végezte az administrativ teendőket, mint pénztáros kezelte a pénzügyeket; a szónak valódi értelmében ő volt az intézet házvezetőnője, elsőfokban a növendékek orvosa, ápolója. A megbetegedett növendék mindig két álmatlan éjszakát szerzett, egyet önmagának, egyet a szeretett igazgatónéninek. És hány eset volt arra, hogy a tömegesen megbetegedett, de a beteg szobákban el nem fért növendékeket saját szobájában helyezte el és ápolta személyesen ?! Szünidőt csak a növendékek és pályatársnői ismertek; ő akkor is az intézetben maradt és ha el is távozott egy-két hétre, távolból is az intézet volt gondolatainak tárgya, éjszakáinak álma. Mindig saját érdekét szolgálta, mert egész lelkületével egygyé forrott az intézettel. Egyéni boldogságát a növendékeknek nevelésében s az intézetnek odaadó, fáradhatlan vezetésében kereste. Bámulatos volt az az önuralom és lelkierő, mellyel még betegen is fáradott, munkálkodott és hatott. Egész lénye szinte a betegesen túlhajtott lelkiismeretesség benyomását tette. Az intézetnek élt s tisztán az intézetnek tett szolgálatokban merült ki élete. Szépen jellemezte őt az is, hogy bár hálás volt és igen jól esett szivének, fensőbb hatóságának egy-egy elismerő szava, a szülőknek őszinte köszönete s a növendékek hálás megemlékezése, mégis hivatása teljesítésének nem az elismerés és külső jutalom volt az indító rugója. Lelkének nyugalmával s híven teljesített kötelességeinek tudatával vált meg e földi élettől. Nemes élete Isten dicsősége! Halála pótolhatatlan veszteség az aszódi bányaker. leánynevelő intézetre; de sokat veszített benne az országos prot. nevelésügy is! Áldás emlékére! —k —l. IRODALOM. Könyvismertetés. „1881—1906. Emléklapok. Gedenkblätler" címen a vasi felső egyházmegye lelkészi kara Stettner Gyula felsőlövői lelkész 25 éves főesperesi működése fordulóján kiadta egyes tagjainak különböző dolgozatait egy kötetben. A gondolat igen nemes rugókra vall. Munkásságuk gyümölcseivel valóban a legméltóbban tisztelhették meg az áldásos munkásságáról országszerte ismert jubilánst azok, kik vele együtt s az ö bölcs vezetése alatt hordozzák a Krisztus gyönyörűséges igáját. A tartalomjegyzék elárulja, hogy ez a kötet a legkiválóbb alkalmakra készült beszédeket foglalja magában (1. Singet dem Herrn, von Karl Franc Warkoweil, Pforrnr in Alhó. 2. Gedanken über Luc. 7. 36—59. von Karl Németh, Pfarrer in Alsólövő. 3. Beichtrede von Georg Manninger, Pfarrer in Borostyánkő. 4. Sylvesterpredigt von Karl Tomka, Pfarrer ín Körtvélyes. 5. Predigt am Epiphanias-Fest von Wilhelm Straner, Pfarrer in Kőszeg. 6. Bibelfest-Predigt von Theofil Beyer, Pfarrer in Kőszeg. 7. Abschieds-Predigt, von Heinrich Pröhle, Pfarrer in Pozsony. 8. Predigt am Sonntag nach Trinitatis, von Ludvig Rajter, Pfarrer in Kukmér. 9. Predigt am Sonntag Quinquagesimae, vou Theodor Huber, Pfarrer in Némethidegkút. 10. Predigt am Sonntag Rogate, von Paul Ulreich, Pfarrer in Németszentmihály. 11. Egyházi beszéd husvétvasárnapján Zábrák Dénes soproni lelkésztől. 12. Bűnbánati beszéd Varga József őriszigeti lelkésztől. 13. A lelkész; írta Király Mátyás zalaegerszegi lelkész. 14. Antrittspredigt von ludvig Ziermann, Pfarrer in Pinkafő. 15. Melanchton-Fest. Predigt von lie. theol, Dr. Georg Daxer. 16. Fredigt über Apostol

geschichte 4, 31—37. von David Seregély, Pfarrer in Szalónak. 17. Copulations-Rede von Alexander Kirnbauer, Pfarrer In Vágod. 18. Hilfsanstalts-