Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-04-05 / 14. szám

127 *~v EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 iet hoztunk fel arra nézve, hogy a vallás-egyenlőség negvalósítva nincs és kijelöltük azon eszközöket, a uelyek segítségével az elv megvalósítása szerintünk keresztülvihető. Ezen eszközökre és azok mikénti alkalmazására tiézve kértünk és vártunk mi a kormánytól választ ós intézkedést és sajnálattal látjuk, hogy a kormány ezekkel a kérkésekkel foglalkozni egyáltalában nem akar. Véleményünk, a melyben 1903-ban az 1848: XX. t.-c. 2. és 3. §-ának megvalósítását sürgettük, két főrészre Dszlik. Az első rész a 2. §. végrehajtását tárgyazza, és ebben az életből merített példákkal bizonyítjuk, hogy az e hazában bevett vallás-felekezetek között a teljes egyenlőséget biztosító elv még mindig végrehajtva nincsen. Igaz, hogy ezen fejtegetéseink keretében nem csak a vallás-egyenlőségi elv megsértését magában foglaló állapotok és intézkedések megváltoztatását sürgettük, hanem azt is, hogy az ezen elvnek megfelelőleg hozott, a vallásfelekezetek egymás közti viszonyait helyesen szabályozó törvények tökélyesíttessenek oly célból, hogy ezen törvényeknek végrehajtása biztosíttassék. Ezzel a látszólagos kitéréssel nem tértünk el a XX. t.-c. 2. §-ában kimondott elv megvalósításának sürgetésétől, mert a vallásfelekezetek közötti egyenlőség csak úgy nyugszik szilárd alapon, ha a vallásfelekezeti viszonyokat szabályozó törvények végrehajthatósága biztosítva van, mert csak ekként akadályozhatok meg azok a túlkapások, a melyek a felekezetek közötti békét megzavarják, az egyenlőséget és viszonosságot sértik. Kiterjeszkedtünk továbbá azon intézmények ismertetésére is, a melyek mint a vallásközi béke súrlódási pontjai és a vallásegyenlőségi elv érvényesítésének akadályai az igazságnak megfelelően szabályozandók. Panaszkodtunk végre arról is, hogy egyesek sértik a vallásfelekezetek közötti egyenlőség elvét és hogy a hatóságok ezen sérelmeket a fennálló törvények dacára nem orvosolják. Mindezen fejtegetéseinkre Nmgod mély sajnálatunkra csupán azzal felel, hogy a kormány a vallásegyenlőségi elvet komolyan végrehajtani iparkodik és hogy a vallás - egyenlőségi elv megvan, a felhozott konkrét sérelmi esetek pedig már hivatali elődei által vizsgálat tárgyává tétettek, részben már el is intéztettek és a mennyiben még függőben volnának, az itt kifejtett elv szerint fognak elintéztetni. Arra a kifejtéseinkre azonban, hogy a vallásügyi törvények ellen vétők túlkapásai ezen törvények tökéletlensége, a sanctio hiánya miatt nem orvosolhatók, hogy egy törvénynyel ellentétben álló joggyakorlat alaptörvényeinket félremagyarázza és valódi értelméből kifor gatja és hogy vannak jogintézményeink, a melyek az egyenlőségi elvvel meg nem férnek, Nagyméltóságod egyáltalában nem reflektál. Feleslegesnek tartja azonban Nagyméltóságod ezen viszonyok rendezését azért is, mert az egyes felekezetek az általános rendeletek ellen ép úgy véteni fognak, mint a törvény ellen. Ezen kijelentésre azt jegyezzük meg, hogy: 1. Mi nem újabb általános elvi kijelentéssel, hanem az illető konkret viszonyokat az egyenlőség elvének megfelelő módon szabályozó törvényhozási, illetőleg kormányzási intézkedésekkel óhajtjuk ezen kérdéseket rendeztetni. 2. Épen azért kérünk a törvények meg nem tartására sanctiót, hogy a törvényt betartsák. 3. Az a kijelentés, hogy újabb jogszabályt azért nem kell hozni, mert azt úgy sem fogják megtartani, meglepő ugyan, de el nem fogadható, mert bízunk abban, hogy a törvényt a kötelességtudó emberek meg fogják tartani, a kötelességszegőket pedig á törvény fogja a köteles engedelmességre kényszeríteni. Abban is félreértette Nagyméltóságod a mi véleményünk első részét, mintha az egyebet sem tartalmazna, mint vallásügyi sérelmek felsorolását, a melyeket a szokott módon azzal véli elintézhetni, hogy azoknak az egyenlőségi elv szemmeltartásával való elintézését megígéri. Mi nem annyira az egyes esetekben előfordult többnyire már helyre nem is hozható sérelmek orvoslását, nem az egyenlőségi elv elleni sértés megtorlását céloztuk a konkrét esetek felsorolásával. Ezt már azért sem kívánjuk, mert felszólalásunknak nem az a fő célja, hogy a visszaélések megtoroltassanak, hanem az, hogy a visszaélések a jövőben megakadályoztassanak azáltal, hogy egyrészt törvénynyel állapíttassanak meg azok a jogi következmények, a melyek a már létező törvények megtartását és végrehajtását biztosítják, más részt kiküszöböltessenek azok az állapotok és intézmények, melyek mint a vallásközi viszonyok súrlódási pontjai a vallási békét folyton veszélyeztetik, a kedélyeket elkeserítik, a honpolgárokat egymással szemben ellentétes, sőt ellenséges helyzetbe sodorják. Ez a mi óhajtásunk és jogos követelésünk. Mi alcarjuk a vallási békét, és nem azok, akik ezen kérdések rendezésétől azért irtóznak, mert egyes vallásfelekezetek érzékenységét nem merik felkölteni. Téves az a felfogás, mintha ezen kérdések rendezésének sürgetése valamely felekezet elleni támadás természetével bírna. A törvények, melyeket mi akarunk, nem valamely vallásfelekezet vagy annak közegei ellen irányulnak, hanem minden honpolgárt kötelezőleg rendeznék a még nem rendezett jogviszonyokat, és épen úgy képeznének biztosítékot a protestáns részről elkövetett túlkapások és visszaélések ellen, mint megfordítva. Eredménye pedig ezen törvényeknek épen az lenne, hogy a vallásfelekezetek között fenforgó súrlódási pontok kiküszöböltetvén, a béke és az egyetértés a vallásfelekezetek között biztosíttatnék. Nem akarjuk ismételni azokat a panaszokat, a melyeket többször hivatkozott véleményünkben a jogtalan és törvényellenes hittérítésre, a protestáns hitoktatásnak némely róm. kath. vallású iskolákban való megakadályozására, a temetők használatára és az azokban való temetkezés megakadályozására vonatkoznak. Nagyméltóságod azon ünnepélyes ígérete, hogy ezek a sérelmek a jövőben az egyenlő-