Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-11 / 1-2. szám

10 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? Az az aggodalom pedig ne zavarja a t. cikkíró urat „nógrádi" magányában, hogy „a r. katholicizmus ev. tanintézeteink falain beliil is képes ifjait a protestantizmus gyűlölőivé nevelni." Hála Istennek, ennyire még nem mentünk. Sem ők a gyűlölködésben, sem mi, jó prot. tanárok, a nemtörődömségben, a mivel vádolni méltóztatik bennünket. Sőt még tovább megyek s azt mondom, hogy nagyon is jó, hogy azok a r. kath. és zsidó vallású tanulók hozzánk járnak, prot. szempontból! A t. cikkíró úr (ki — mint cikkén látszik — „theologiai" képzettségű férfiú s igy már a priori-paedagógus), mintha látnám, hogy csóválja erre a fejét! De, mint paedagógusnak, tudnia kell, hogy az iskola az ifjú lélekre mily átalakító hatású. Tudnia kell, hogy emlékeink közül azok a legkedvesebbek, melyek az iskolához fűződnek. Tudnia kell, hogy még öreg korában is mily édesen emlékszik vissza az ember arra az iskolára, a hol legszebb korát töltötte. Gondolja-e, tudja-e hát azt is, hogy az a prot. iskola milyen hatású lehet a más vallású tanuló gondolkozására, életfelfogására? Nincs annak kézzelfogható látszata, hogy ha az a más vallású gyermek prot. iskolába jár, de hogy mennyi erkölcsi haszna, közvetett eredménye van, csak az tudja, a ki hivatásos paedagőgus, a ki aktiv tanár, a ki közvetetlen szemlélheti az eredményeket, nem pedig cLZj ä ki valamely „nógrádi" falu parochiájából ítélkezik — nem tudom, minő információk alapján — a prot. iskolák fölött. Nem „gyámoltalanság" hát az, hogy mi megtűrjük a más vallású tanulókat, sőt segítjük is őket, ha megérdemlik, hanem türelmesség. Ön, mint papi ember, tanult lélektant, de a psychologia legelemibb részével sincs tisztában, ha azt állítja, hogy ez a türelmesség gyámoltalanság. A türelmesség, kérem szépen, prot. erény, mit a cikkíró úr egyáltalában nem ismer. Megbocsásson, hogy ily nyersen őszinte vagyok, de cikke annyira elmaradt, elfogult gondolkozásmódról tesz tanúbizonyságot, a minő egy prot. emberhez nem méltó 1 De folytatom, illetőleg ön folytatja okoskodását. Az egyháznak az ev. tanulókra való ráfizetése még hagyján volna, ha ezek „oly nevelést kapnának, a mely biztosítaná, hogy jövőben a prot. egyház hű fiai s támaszai lesznek minden körülmények között s nem fogják megtagadni kitérésükkel a reverzálisok adásával azon egyházat, melynek emlőin nevelkedtek." Mivel ez a passzus, ha jól látom, az én tanintézetemre szól, jobban megnyomom a tollat. A sophisma első felére ez a válaszom : Hát nem méltóztatott látni a mi Értesítőnkben, hogy van az intézetnek egy mindenképen kiváló vallástanára, a kinek egyedüli feladata az ifjúság vallásos érzésének erősbítése ? Nem tetszett olvasni, hogy e vallástanár a téli hónapokban, az intézet falai között, istenitiszteleteket tart, a hova minden prot. tanulónak el kell járnia? Nem méltóztatott látni és olvasni, hogy van nekünk egy Biblia-egyesitletiink is, melynek majdnem minden tanuló tagja s hogy ez az egyesület, a vallástanár vezetése mellett, felolvasásokat, vallásos estéket, ünnepeket rendez; megiinnepli a reformáció emléknapját, szóval hogy mindenképen ápolja a tanulók vallásos érzelmeit? Hozzáteszem még, hogy ennek a Biblia-egyesületnek számos más vallású, igen szorgalmas tagja van, a kik — csak elhiheti nekem — nem r. kath. eszméket s dogmákat fejtegetnek a vallástanár jelenlétében ? Jó időben, az egész tanári kar kíséretében, a templomba szokott járni az ifjúság s részt vesz évenként az úrvacsorában is. És ez így van minden ev. iskolában; kár volt hát „a riadó vak mélységet" fölverni szavával! Okoskodásának második felére csak azt mondom, hogy ennek nem az iskola az oka, hanem az élet, a körülmények, a hova s a melyek közé az iskola keze nem nyúlhat. Megtörtént ez eddig is, meg fog történni még ezután is. S vigasztalására mondom, hogy nem csak nálunk! Hogy az iskola, a tanári testület mennyiben tesz eleget kötelességének, azt egyoldalúan, egy „nógrádi" falucska szűk látóköréből, középkori nézetek szemüvegén keresztül megítélni, legalább is nagy merészség! Ugy látszik, manapság mindenki, hivatott-hivatlan, jogosítva érzi magát arra, hogy a középiskolán rúgjon egyet, akár van rá oka, akár nincs. Bizonyára a pubi információja alapján, mert a pubika információja mindig hiteles ! Pedig, higyje el, hogy ez az „atheizmussal szaturált nemzedék", ez a prot. tanári testület, mely bár nem „theologiailag" képzett, nem olyan rossz, mint a milyennek a cikkíró úr gondolja. Dolgozik ám ez sokat, ápolja ám ez, a hogy legjobb erejétől telik, a tanulóifjúság vallásos érzését, de zajtalanul teszi mindezt, nem üti nagydobra munkássága eredményét, hanem csendben munkál és alaposan, mint ez egy tudományos testülethez illő. De hát a m. t. cikkíró úr mindezt nem érti, nem tudja. Hiszen ő korától elmaradt! Mert mi másra mutat az a kívánsága, hogy „theologiailag" képzett tanárokat óhajt még most is, ev. tanárképzőt, holott tudnia kellene, hogy a tanárképzést az állam vette a kezébe s azt onnan nem is ereszti ki egyhamar! ? Nemde nem középkori felfogásra mutat mindez ? Bizony arra; egész cikke pedig a legnagyobb türelmetlenségre és tájékozatlanságra. 0 még mindig a boldogító osztályrendszert óhajtja vissza, a mikor volt az osztályban egy dictator perpetuus, voltak consulok, censorok, voltak gregariusok, voltak polyhistorok, a kik mindenhez érteni véltek, de voltaképen semmihez sem értettek! De nem folytatom tovább. A vaknak színekről, a süketnek hangokról hiába beszél az ember. Legyen ő abban a boldog tudatban, hogy a prot. iskolák, a prot. tanárok nem tesznek eleget kötelességüknek ; csak bírálgassa ő a mi működésünket: mi álljuk a támadást, de azt hasonlóképen vissza is tudjuk verni. (Selmecbánya.) Dr. Paulovics István. KÜLFÖLDI KRÓNIKA. Ausztria. Krasnán, Morvaországban meghalt egy szegény protestáns parasztember, fia, ki vasúti fűtő, avval a kérelemmel fordult a falusi elöljárósághoz, hogy apja a temetőben szép sírhelyet kapjon. De az előljáró a pápista plébános tanácsára megtagadta a kérést s nagy nehezen csak annyit engedett meg, hogy az öngyilkosok közt a temető árkában hantolhassák el a megboldogultat. Sőt a midőn az előljáró a szolgabírósághoz fordult, azt a meglepő utasítást kapta, hogy mivel az elhalálozott nem ragadós betegségben húnyt el, a szolgabiróság a dologba nem avatkozik, de kész megadni az engedélyt arra, hogy a két órányi távolságban levő ev. temetőbe vitessék a halott. így lett a szegény fűtő arra kényszerítve, hogy nagy költséggel temesse el az apját csak azért, mert evangelikus volt. Ép oly türelmetlenségi eset játszódott le Karintiában. Kleinkirchheimban meghalt a jómódú s nagytekintélyű ev. polgármester, a ki kívánsága szerint a 7 órányira fekvő temetőbe volt temetendő. Az egész város elment erre a temetésre, többek közt 300 tűzoltó. Az úton mindenütt harangoztak, csak a redentheini plébános tiltotta meg a harangozást. Erre