Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-02 / 44. szám

422 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 kihulló zászlaját erősebb, fiatal kar ragadta föl, mielőtt porba hullhatott volna ; Thökölyt fölváltja Rákóczi Ferenc a nemzet szabadságharcában, a recrudescunt vulnera csatakiáltás csodákat mivel, melyekről szent lelkesedéssel emlékezik meg a nemzet most is, 200 esztendőnek elmultával. Elnémultál áldott fejedelem Izmidben, virághantos nyugvóhelyeden, miként elnémult nagy utódod Rodostóban is. Hiszen Krisztus urunk is elnémult ott sziklasírjában, melyre Pilátus nagy pecsétjét helyezé. De az eszme, melyért éltetek, küzdöttetek, szenvedtetek, meghaltatok, édes hazánk szabadságának örök eszméje, nem hallhatott meg; sírotokból kitörve létjogot követel századok harcában azóta is minduntalan. Te dicső, nagy halott, dicső utaiddal együtt „buzaszem valátok, mely földbe tétetvén, nem marad magára, hanem sok gyümölcsöt terem". Á szent hajdankorban megígérte az Úr szolgájának : „ime én veled vagyok, hogy megőrizzelek tégedet és meghozzalak tégedet ezen földekre s sem hagylak el tégedet, míg nem bételjesítem, mit teneked szóltam". Az Úr beváltotta igéretét Thökölyre nézve is. Itt van hamvaiban és itt van közöttünk, imádott hazája földjén, mely szabad akar lenni, milyennek ő álmodá, a jóságos, a kiengesztelő, az alkotmányos király élte esthajnalán látva — király és nemzet szeretetben egyetértve, egy boldogabb időnek már magába is boldogító reményében boldogan. E nagy munkának egyik nagy alapvetője valál, Thököly Imre. Hálás nemzeted köszönt és üdvözöl. Isten hozott! Isten hozott!" Istentisztelet után csendes áhítattal vonult ki a fényes közönség, hogy helyet adjon a szent hamvakhoz zarándokló nép tengernyi sokaságának. Egy percre még ott maradtunk, hogy megtekintsünk a koszorúkat. Ez öt koszorú feküdt itt a ravatalon : a budapesti magyar ev. egyházé (Rákóczi színeivel), a rákoskeresztúri ev. egyházé, a bakony-magyarszombathelyi községé, a Budapest VIH. józsefvárosi köré (nemzeti szín) s az országos nőképző egyesületé: „Zrínyi Ilona hitvesének" felirattal (nemzeti szín). A ravatal mellett, a melyhez délután 4 óráig bocsátották a közönséget, óráról-órára országos képviselők állottak díszőrséget. E tény megemlítésénél nem hagyhatok megemlítés nélkül egy kedves epizódot. 11—12 óra között az országház egy r. kath. lelkész tagja állott társaival díszőrségen, kezében kard helyett imakönyvvel. Mi is Rákóczi hamvait a Bazilikába elkísértük s az ottani istentiszteleten többen részt vettünk. A mi istentiszteletünkön is részt vettek r. kath. papok. pl. dr. Fraknói Vilmos és dr. Demkó György. A bujdosók lelke ime összehozott, mint egykor — akkor... Vájjon maradandó lészen-e e szent láng ? Avagy ismét összetűzünk, patvarkodunk, mint egykor — akkor ? ... III. Kassa. — Késmárk. A budapesti ünnepet követte a kassai. Fényére, pompájára méltó az előbbihez. II. Rákóczi Ferenc fejedelmet s bujdosó társait az ő kulcsos városa méltó módon fogadta s helyezte el a fenséges Erzsébet-dómba. Az ünnep valósággal országos jellegű volt, az egész kormány és az egész országház — alsó és felső tábla — részvételével. Ám a fény rideg és hideg. Mintha hiányzott volna a budapesti melegség. Thököly Imre fejedelem tetemei pedig a díszes fejedelmi gyászkocsiban, díszőrség mellett és várták, a míg őket Késmárkra szállítják. Megemlítjük, hogy a kassai ünnepen az ev. ref. egyház igen szépen volt képviselve, élén Antal Gábor püspökkel. Mi ugyan itt már kevesebben voltunk. Egyetemes felügyelőnk, Zelenka püspök vezetése alatt mintegy 30-an, a kiknek utunk Kassán át Késmárkra is vezetett. Kassa ünnepe, egyházi szempontból inkább róm. kath. ünnep volt. Azzá tette az a tény, hogy II. Rákóczi Ferenc s itt örök nyugalomra helyezett társai e vallás hívei voltak s így itt a r. kath. egyház ritusa jutott egyeduralomra. Viszont Késmárk ünnepe a szó nemes értelmében evang. nemzeti ünnep volt. Fénye ugyan — külső szempontból — nem vetekedhetett az előző ünnepekkel, bár így is impozáns és előkelő volt: de benső intenzivitásában és melegségében a budapestivel vetekedett, a kassait pedig kétségkívül felülmulta. Egyébként országos ünnep volt ez is a szó teljes értelmében. Jelen voltak s kormány nevében Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Darányi Ignác és Jozipovics Géza miniszterek, Széchenyi Sándor gróf főrendiházi alelnök Justh Gyula képviselőházi elnök, Tóth, Günther, Mezőzsy államtitkárok s az országgyűlés nagyszámú küldöttsége. Képviselve voltak a vármegyék és törvényhatóságok, az ev. ref. egyház, ott láttuk Párvy szepesi püspököt s a róm. és görög kath. klérus több tagját. Ott láttuk a Szepesség összes iskoláit, melyekhez csatlakozott az eperjesi kollégiumi ifjúság, a losonci s a sárospataki és a debreceni ifjúság küldöttsége (utóbbiak korhű jelmezben, gyönyörű zászló alatt) tanáraik vezetése mellett. A város lakossága hűségét egykori ura és fejedelme iránt azzal fejezte ki, hogy házait gyönyörűen feldíszítette (váltakozva házanként a nemzet és a Thököly színeivel). Kedden reggel 8 órakor érkezett meg a fejedelmi hamvakat hozó külön vonat a ravatalos kocsival és a kormány szalonkocsijával az állomásra, a mely előtt a megye népe szorongva várakozott. Felemelték a hamvakat rejtő rézveretes ládát, mialatt a késmárki tanuló ifjúság rázendített egy távol dombon a Hymnuszra. A szent zsolozsma egyszerre magával ragadta a lelkeket s már is ezrek és ezrek éneke száll a magasba : „Balsors a kit regen tép — hozz rá víg esztendőt" s a ragyogó napfényben tündöklő Tátra Ősbércei ezerszeresen verik szét a szent ének akkordjait: hadd keljen visszhangja szerte e hazában, le a Vaskapuig és az Adriáig... A város nevében Schwarcz Károly polgármester mondott üdvözlő beszédet. A vasúti állomáson felállított díszes ravatalsátorban elsőnek Kossuth Ferenc szólt. Röviden, de annál mélyebb értelemmel. „Idegen föld megőrizte, a nemzet hazafisága, király nagylelkűsége haza hozta hamvaidat. Őrizze tovább a haza földje és következzék be reá s a nemzetre a feltámadás napja". Majd Thaly Kálmán, az ősz kuruc szólalt meg, hogy elmondja Thököly hű késmárki polgárainak uruk egykori számorú bujdosását ki, s örvendetes bujdosóútját most vissza a hazába. A közvetlenségével megragadó szép beszéd az összes jelenvoltakra a legmélyebb behatást gyakorolt. Thaly Kassán szépen beszélt, de Késmárkon még szebben, melegebben ... Vajha sokáig emlékezetben tartanok ! Thaly Kálmán beszéde : Igen t. ünneplő közönség! (Halljuk! Halljuk!) Nem mondom, gyászoló közönség, mert hiszen diadalt ünneplünk ma, a mikor ma a nagy száműzött hamvait az édes haza földjére hoztuk és átadjuk az édes haza poraiban való nyugalomnak és az édes haza poraiban való elvegyülésnek. Mikor az én csekélységem (Éljenzés), a képviselőház megtisztelő megbízásából ebben a nemes feladatban működött, kötelességemnek tartottam immár életemben másodszor elmenni Kis-Ázsiába, Izmidbe, a hajdani Nikomédiába, melynek ékes, kies vidékén szomorú számkivetésben, súlyos betegségben hunyt el a