Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-03-02 / 9. szám
1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 71 De még szomorúbb szerepet jászott a felügyelő úr egy másik, sokkal fontosabb ügyben. Mint már említém, mostani iskolánk a község egyik végén fekszik, úgy hogy az áttértek gyermekeinek, kik jó részt a község másik végén laknak, nagyon is távol esik; de a felnőtteknek is túlsók idejökbe kerül az oda s visszamenetel. E mellett a tanterem, hol az istentisztelet is tartatik oly szűk, hogy 30—40 ember is alig fér el benne, holott sokszor százan, sőt többen is járnak istententiszteletre. Azért mindjárt az első áttérési ünnep után elhatározta a közgyűlés, hogy más alkalmas ház megvételére törekszik. Egy e célból kiküldött bizottság talált is egy megfelelő házat, az olvasó kör épületét, melyben volna egy karzatos nagyterem istentiszteletek tartására, egy másik nagy terem iskolának, tágas tanítói lakás s mely ház, bár a község kellő közepén, a főtéren fekszik, a hozzá tartozó 5 hold földdel együtt, a szintén áttérni készülő tulajdonostól 18,000 K-ért meg volna vehető. S mivel a régi iskoláért bármely pillanatban kapnánk 5000 K-t, az új ház telkestül tulajdonképen csak 13,000 K-ba kerülne. Mikor Löw Fülöp kerül, gyámint. elnök jún. 26-án ott járt, lelkére kötötte a gyülekezetnek ezen ház megvételét, mivel ennél kedvezőbb alkalom máskor árért sem kínálkozik s mivel ilyen kedvező, mert központi fekvésű iskola és imaház nélkül a gyülekezet állandó továbbfejlődése nem biztosítható. Az egész gyülekezet egy akaraton is volt, hogy a házat rögtön megveszik, — de íme újra mi történt? A felügyelő úr, ki máskor sem istentiszteletre, sem gyűlésre nem jár, most megjelent, hogy a következő kijelentést tegye: Ha az ujaknak kell ház, vegyék meg ők; nekünk régieknek elég jó -a mostani iskola." Természetes, hogy ezen kijelentésével ismét a plébánosnak tett szolgálatot s egyelőre az egész tervet meghiúsította. Mert az áttérteket nem csak az bántotta, hogy a felügyelő különbséget tesz a régi és az új tagok között, holott ilyen megkülönböztetést sem a törvény, sem egyházi alkotmányunk nem ismer, hanem megijedtek attól is, hogy ha a régi iskolát talán nem lehetne eladni, mivel addig a külsegélyek is nagyon gyéren csöppentek, esetleg az egész vételárt maguk fedezhetik. De ha azt hitte a felügyelő úr, hogy ezen eljárásával az egész dolgot meghiúsította, úgy nagyon csalódik. Csak elhalasztotta. Magát azonban teljesen alkalmatlanná és képtelenné tette az egyházfelügyelői díszes állásra. Alkalmazza vele szemben egyházi főhatóságunk az Úr szavát: „Mit hallok felőled ? Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz ezután sáfár" (Luk. 16, 2). Ideje különben is lejárt s a leánygyülekezet felügyelője, szokás szerint, úgyis az anyagyülekezeti felügyelő. Mire tanít és mire kötelez már most bennünket a barcsi eset? Megtanít mindenekelőtt arra, hogy a híres liberális Magyarország bizony még mindég és mindinkább „Mária országa", hol míg egyrészt az állami anyakönyvvezetők, a mint erre számos példa van, vegyes házasságoknál a plébánossal egyetértőleg igyekeznek a kath. egyház előnyére reverzálisokat kieszközölni, addig cl ki evang. hitre tér át, a törvényben biztosított egyenjogúság dacára „bitang jószág", kit mindenki megrúghat és megmarhat sértetlenül. Ez ellen első sorban a somogyi esperességnek kell határozott állást foglalnia s a megtámadtakat, a mint már meg is tette, védelmébe venni, — ha kell egyházközigazgatásunk összes fokozatainak mozgósításával. Egyszer, még 1895. okt. 1. előtt, egy elkeresztelési ügyben nekem is volt dolgom egy főszolgabíróval, kit arra sarkaltam, hogy járjon el a törvényszegő plébános ellen, mire azt a választ kaptam, hogy „nem tanácsos abba a darázsfészekbe nyúlni". Nos ha attól a darázsfészektől még akkor is félnek, ha azt még akkor is respektálják, mikor törvényt szeg, — hagyjanak minket is békében, legalább mikor igaz úton járunk, különben megmutatjuk nekik, hogy nekünk is van fullánkunk. Mert itt az ideje, hogy végre Magyarországon se lehessen többé békót vetni a lelkiismeretre, hanem mindenki bántatlanul s üldöztetés nélkül lelkiismerete szerint imádhassa Istenét! De egy nagy kötelezettséget is ró összegyházunkra ez az egész mozgalom. Ha barcsi új híveink látják, mennyire szidják, gyalázzák, üldözik őket az igazságért másik, — lássák és érezzék a mi szeretetünk melegét, értök való buzgó imádságunk bátorító erejét s az áldozatkészségünkből folyó segítséget is. Múlhatatlanul szükséges, hogy amaz említett, a nagy kiterjedésű Barcs központján fekvő épület megvétessék, de még azonfelül toronynyal és harangokkaVAs ellátassék. És pedig mielőbb ! Még ez éven ! Tegyen meg azért áldott Gyámintézetünk, a mit csak tehet. Igénybe veendő a „Gusztáv Adolfegylet", esetleg az „Evang. Bund." soha nem lankadó, pártoló szeretete. De tegyen minden gyülekezetünk is valamit Barcsért. Összesen 1141 anya- és leány gyülekezetünk van. Ha ezek mindegyike átlag 10 K-át áldozna rendkívüli adományképen erre a célra, a gazdagabb többet, a szegényebb kevesebbet, úgy már ez maga 11,410 K volna. Ha ehhez hozzáadjuk a gyámintézeti adományokat s egyesek áldozatát s nem feledkezünk meg a barcsi hívek áldozatkészségéről sem, kik magok is készek egyenként 50, 100 K-val, sőt többel is hozzájárulni ; úgy nemcsak az épület volna még ez éven megvehető, hanem jövő évre már evangelikus harangok is hívnák a híveket, — a még kün állókat is — az istentiszteletre, a gyermekeket az iskolába s evangelikus harangok zúgása mellett kisérnék ki híveink drága halottaikat a temetőbe. Ez volna a legszebb, hozzánk legméltóbb, de egyúttal leghasznosabb s legmaradandóbb válasz, arra a sok sérelemre, mely bennünket Barcson ért, olyanok részéről, kiknek tárgyilagosaknak kellene lenniök, hogy mindenkinek egyenlő mértékkel, — igazságosan mérjék az igazságot! Sclioltz Ödön. EGYHÁZI ÉLET. Gzászrovat. Dr. Szelényi Károly, a késmárki ev. lyceum r.-tanára hosszú betegség után 35 éves korában meghalt f. hó 15-én Pozsonyban. A tanári testület, a melynek a boldogúlt 10 éven át volt tagja, a maga gyászjelentésében így emlékszik meg róla; „A tanügy ez önzetlen, nemes bajnoka, soha nem lankadó munkakedvvel, rajongó szeretettel s lelkesedéssel szolgálta intézetét, egyházát s hazáját egyaránt. Áldott emlékét szivünkben őrizzük " A megemlékezés ezen szép szavai épen nem phrasisok. A tiszta igazságot hirdetik. A boldogult egy Késmárkon általános tiszteletben álló s régi protestáns családból származik. Még be sem fejezte tanulmányait, mikor a műegyetemen dr. Entz mellett tanársegéddé lett. Két éven át viselte e hivatalt, e közben megszerezte tanári és bölcsészet-doktori oklevelét. Ekkor megüresedett szülővárosában a természetrajzi tanszék. A késmárki evang. lyceum pártfogósága pályázat mellőzésével egyhangúlag meghívta a megüresedett állásra és nyugalomba vonult, ma is élő elődje kérte, hogy fogadja el az állást, legyen ő az utódja Mert