Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-02-23 / 8. szám
1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 61 lehet 736 koronánál kisebb, tényleg sok esetben nagyobb, 900—1300 koronáig. A lelkészek kegydíja 420—800 koronáig, nyugdíjat még csak ezután kaphatnak. A tanító kap majd a beszámítandó legkisebb tanítói javadalom és az 5-ös korpótlék alapján 40 éves szolgálat után legalább 1100 koronát. A lelkész az egyetemes egyházi nyugdíjintézettől nem várhat 800 koronánál többet. Azt az aránytalanságot, a mely itt mutatkozik, kiegyenlíti a lelkészekre nézve a gyámolda. És befizetnek a lelkészek ezen 800 korona, illetve 1200 korona biztosítására évenkint 56 korona díjat, azaz a várható nyugdíjnak 7%'át, a gyámoldába 6°/ 0o t I a tanítók 1100 korona nyugdíjbiztosítására sokkal, de sokkal kevesebbet I Mily nagy méltánytalanság volna a lelkészek befizetési díjtételeit, a nélkül, hogy nagyobb mérvű nyugdíjra volna kilátásuk, feljebb emelni csupán azért, hogy a tanítók várható nyugdíja sokkal kisebb bfizetések mellett nagyobb lehessen, mint a lelkészeké! Vajha a kerület bölcsesége megtalálja az útat-módot az egyfelől támadt panasz megorvoslására, a másfelől keletkezhető panasz megelőzésére 1 Az alapszabályjavaslat egyéb pontjai ellen alig fog kifogás emeltetni, ha csak a 7. §. ellen nem, a mely szerint a tagok évi fizetési kötelezettségüket egyszersmindenkorra szóló fizetéssel meg nem válthatják, a mely szakasz a 6. §. mellett felesleges, mivel ebben világosan ki van mondva, hogy a tagok évenként 50 koronát fizetnek. Kifogás alá eshetik még a javaslat 34. §-a is, a mennyiben az igazgatóságban 6 lelkész és 6 világi férfi mellett a néhány tagból álló theologiai tanári kart két egyén képviselné, a befizetéseknél s még inkább a nyugdíjazásoknál fogva az eddigi alapszabályok alapján még mindig érdekelt tanítók közül egy se foglalna helyet az igazgatóságban. A javaslat e pontja még koraszülött. A méltányosság kívánja, hogy még mindig egy-két hely jusson a tanítóknak. R. L. TÁRCA. A wartburgi ördögűzés. — Zichy Mihály képéhez. — Petrik Géza kedves meglepetést szerzett a magyarhoni protestantizmusnak. Sokszorosítva kiadta Zichy Mihálynak, ennek a mi — sajnos, külföldön élő, de ott is csak a magyar névnek dicsőségét szolgáló geniális képfestőnknek pompás Luther-képét, a melynek eredetije egyetemes egyházunk birtokát képezi s a mely azt a jelenetet ábrázolja, a midőn a wartburgi magányában a biblia tanulmányozásába elmerült Luther a neki megjelent ördöghöz téntatartóját hozzávágja.* Gyönyörködve nézem a fenséges kompoziciójú képet s míg lelkem ihletet fog a művész ihletétől, megelevenül benne annak a ragyogó szép nyári napnak a képe, a melyet ezelőtt húsz évvel híres-neves Wartburg várában töltöttem. Verőfényes szép nyári reggelen érkeztem a thüringiai vasút eisenachi állomására. A szász-eisenachi hercegek ez egykori fészke ünnepélyes lobogódíszben pompázva, az én tiszteletemre-e avagy valami más alkalomból: máig sem tudom, bár hajlandó voltam az ünneplést * A kép két alakban jelent meg. A nagyobb (55X50 cm.) ára 12 korona, kisebbé (34X30 cm.) 6 korona. Igen sikerült platyno* tipiák. Megrendelhető lapunk útján is, vagy a kiadónál: Budapest, 11., Donáti-utca 40. bursikóz szerénységgel magamra vonatkoztatni. Vékony erszénynyel, de annál duzzadóbb jókedvvel tartottam hát bevonulásomat a mosolygó képű városba s sietve kerestem fel Cotta Orsolya asszony házát, a melynek tornácai sokszor hallották annak a kis Márton diáknak énekét, míg végre a kegyes úrnő megszánta a szegény fiút és hajlékába fogadta őt. Majd elzarándokoltam a György templomhoz, a melynek parochiális iskolájába járt 1498ban a kis diák (szinte magam előtt láttam, a mint közel 450 évvel ezelőtt ugyanazon úton az iskola felé igyekezett, s aztán megtekintve a város halhatatlan szülöttének. Bach Sebestyénnek azelőtt két évvel emelt ércszobrát, kivonultam a Prediger-thoron át az idylli hegyi útra, a mely Wartburg várába vezet. Alig háromnegyed óra múlva már ott állottam a gyönyörű vár előtt, a mely ragyogó román stilű pompájában úgy tűnt fel előttem, mint valami tündérpalota. Valóban nem képzeltem ily elbűvölően szépnek. Luther - korabeli képek a maitól sokban elütő alakját őrizték meg. Egyes részek ez időben inkább a góttal vegyes német fabordás falazatú, magas tetejű stilt tűntetik fel. Ámde eredetileg e vár, melynek alapját Lajos thüringiai Őrgróf vetette meg 1070ben (melléknevén „der Springer"), tiszta román stílben lett volna tervezve s modern alakjában, a melynek tervét 1847-ben dr. Ritgen udvari tanácsos készítette, ismét régi jogához jutott az eredeti ízlés. Kevés várat ismerek, a mely a szemlélőre oly mély hatással volna már csak puszta külső megjelenésével is, mint Wartburg. Ennek a hatásnak a nyitja nemcsak magának a várnak romantikus szépsége, hanem az egész vidék, a mely mintegy keretét képezi. Valóban ha Thüringia egészében Németország gyöngyfűzérének mondható, úgy viszont Eisenach völgye s Wartburg környéke kétségkívül e gyöngyfűzér legszebb és legdrágább gyöngye. Hát még a tradíció, a mely a falakhoz fűződik. Á híres dalnokverseny 1207-ben, a melyen a német föld legnevezetesebb trubadur lantosai, egy Wolfram von Eschenhach, egy Walter von der Vogelweide stb. küzdöttek a dicsőség pálmaágáért; s annak a szomorú magyar királyleánynak emléke, a ki ott járt-kelt bujdokolva szívtelen férje előtt s kinek kosarában a kenyér rózsává változott át a rettegett férj közeledtére ; s az a nevezetes cella, a melyben Luther 1521 május 4-től 1522 március 6-ig rejtőzött, mint „Junker Georg" s hol egy nehéz gondok között átvirrasztott éjjelen azt a felkapott téntatartót úgy odateremtette ahhoz a csúfolódó, incselkedő ördöghöz . .. Meghatottan léptem át a várkapú küszöbét s beljebb haladva kellemesen lepett meg az a szinte választékos csíny, tisztaság és rend, melylyel minden zegezúgában tálálkoztam s a sok turista, a kik ott nyiizsgöttek, mint egy méhraj. Kegyelettel jártam be a tradíció nemes glóriájától tündöklő termeket, a nevezetes „SangersaaP'-t, a melynek felén most Schwind gyönyörű freskója hirdeti az egykori „Sängerkrieget" (az egyik énekes alakjában Liszt Ferencre ismertem, a kit azóta a jó németek szintén németnek hódítottak el); majd a szent Erzsébet-folyosót, a melyen ugyancsak Schwind hét al freskó képe szemlélteti a szentté avatott magyar királyleány csodatetteit: de leginkább érdekelt s vonzott a „Ritterhaus" a Vorburgon s abban a „György lovag" cellája. Ez a cella egy — az akkori viszonyokhoz mérten — inkább kicsinek mondható szoba, a melynek ablakából pompás kilátás esik az alanti völgybe s az átelleni hegyoldalra (fenyves erdőség, a melynek ifjú csemetéi közül érdekesen emelkedett ki egy művészileg csoportosított sötétebb lombozatú fenyőkből képzett hercegi korona) s a mely — eltekintve az ott őrzött Luther-ereklyéktől
