Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-02-16 / 7. szám

[06 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 község újonnan választolt lelkészét, Ziermann Lajost lelkészi hivatalába. A beiktatásnál jelen volt lelkészek közül Ulreich Pál németszentmihályi és Warkoweil Károly alhói pap segédkeztek az esperesnek. A beiktatáson jelen volt a róm. katholikus hitközség képviselete is. A hívekre s általábáu az egész város lakosságára igen jó benyomást tett a plébános megjelenése. Próbaszónoklat. A rohonczi ev. egyház lelkészi állására pályázók püspöki engedély folytán próbaszónok­latot tartanak. A sorozatot Seregély Pál pécsi hitoktató kezdi meg. A budapesti deáktári ág. hitv. ev. magyar egyház presbyteriuma legutóbbi gyűlésén igen nemes határozatot hozott. Az egyházközség egyik vallástanára súlyosan megbetegedvén, a pesbyterium dr. Wagner Géza felü­gyelő indítványára és Mágócsy-Dietz Sándor egyetemi tanár, iskolai felügyelő pártolása mellett elhatározta, hogy az egyházi pénztár terhére helyettest alkalmaz s a beteg tanárnak nemcsak fizetését utalványozza, de betegsége idejére havi száz K gyógyítási segélyben is részesíti. Pályázatok. A hegyaljai ág. hitv. ev. egyházmegyébe kebele­zett s lemondás folytán megüresedett felsökemencei egyházközség rendes lelkészi állomására pályázat hirdettetik. Javadalma: 3 szobás lakás, kerttel és gazdasági melléképületekkel; 24 magyar hold szántó- és 8 magyar hold rétföld haszonélvezete ; 51 hold erdő után az üzem­terv szerinti haszonélvezet 2/ 3-ad részben; munkavált­ságban 300 K; párbérben: 20 hl. búza, 20 hl. gabona, 4 köböl zab, zsellérektől átlag 12 K; (a párbérnek kész­pénzben megváltása terveztetik) szabályszerű stóla és 4 oftertorium; kongnia kiegészítés 972 K 36 fill. Petliő­szinyén az állami iskolában végzett vallásoktatásért a lelkész az államtól díjazásban részesül, mely a volt lel­késznél 80 K-ban volt megállapítva. Az alkalmazandó lelkésztől a magyar nyelv mellett a tót nyelv bírása is megkívántatik. Az okmányokkal felszerelt írásbeli pályázatok folyó évi március l-ig a főesperesi hivatalnál nyújtandók be Ózdon (Borsodm. Postahely.) f Kelt Ózdon és Miskolcon, 1906 febr. 3. Túróczy Pál, főesperes. Radvány István, kir. tanácsos egyhm. felügyelő. <3? 2-2 A szepesi városi egyházmegyéhez tartozó német­ajkú Lőcse evang. községben a lelkészi állomás meg­üresedett, melyre ezennel a pályázat kiíratik. Az állomással következő kötelezettségek járnak. A rendes istentiszteleten és a szokásos lelkészi teendő­kön kíviil, köteles a lelkész a Lőcsén létező középisko­lákban, a tanonciskolákban és esetleg még ezeken kívül létesítendő tanintézetekben a vallástanítást elvállalni és a kórházi diakonissákkal hetenkint egy órán át isten­tiszteletet tartani. Működésében a lelkészt támogatja a másod- vagy a segédlelkész. Azon lelkész, ki a német-magyar nyelv mellett a tótban is jártas, előnyben részesül. Az állás javadalmai ezek: 1600 kor. az egyház pénztárából, körülbelül 800 kor. stólailletmény, a Herman Gusztáv alapítványból 800 kor., az Okolicsányi-Zsedény alapítvány kamatai 32 kor., a vallástanítás után körül­belül 300 kor , 100 kor. offertorium-megváltás, 50 kor. irodai átalány. Természetben kap új kényelmes lakást öt szobával és minden tartozékaival, 3 holdnyi rétet és kertet, 20 bécsi öl tűzifát, melynek fuvarozási és apritási költségét azonban a lelkész fizeti. Nyugdiját, úgyszintén özvegyének és árváinak illetményét, illetőleg az egyház­község nyugdíjszabályzata lesz irányadó. A felszerelt folyamodványok 1906. évi március hó l-ig az alulírott főespereshez Szepesbélára beterjesztendők. Igló és Szepesbéla, 1906. február 5. Weber Samu, egyházmegyei főesperes. Münnich Kálmán, egyházmegyei felügyelő. 2-3 Segédlelkészt keresek. Kötelessége a betegeskedő lelkész helyett a papi funkciókat magyar nyelven végezni, az irodában segéd­kezni s a reáliskolában heti 1V 2 órai hitoktatást végezni. Javadalma: 1200 K és 300 K lakbér. Pályázni kivánók jelentkezzenek nálam. Az állás azonnal elfoglalandó. Kecskemét, 1906. febr. 12. 1—2 Laukó Károly, ev. lelkész. Szerkesztői üzenetek. Budapesti. Humoros lapjaink a következők: Borsszem Jankó, Kakas Márton, Urambátyám, Bolond Istók, Mátyás diák, Magyar Állam stb. Kölpény. A Családi Lapban jelenik meg, hogy a nép is olvashassa. Fiatal pap. Az ember nem élhet költői olvasmány nélkül. Oly elemi szükséglet ez, akár a levegő. Azonban csak az igazán klasszikus költői olvasmány. Üdülést is ad, azonfelül megterméke­nyíti elménket, lelkünket, nemes érzésekre neveli szivünket. Mennél több prózát kínál az élet, annál inkább merüljön el a pap a köny­vek könyvek mellett a nagy költők műveibe, hogy ideálismusát meg­őrizze. Az ipari és gyári termelés gyümölcseire azonban kár pár percnyi idő is. Ha sokan azt, a mit 2—3 napilap járatására kidob­nak, költőkre adnák, mennyivel mélyebb, gazdagabb volna egész lelki világuk! B. A. G.-Ráhó. A kercegei folyamodvány (5623. VI. A. sz.) f. hó 8-án elintéztetett és a közigazgatási bizottságnak elküldetett. Szőlőbirtokosoknak nélkülözhetetlen! Öt példányon felüli rendelésnél 20% kedvezmény. Homyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája Budapeston.

Next

/
Oldalképek
Tartalom