Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-01-05 / 1. szám

II év Budapest, 1906. január 5. | szám mSGEIIEÍIS ÖEÁÍLÖ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre a „Hivatalos Közlemények" melléklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményt az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. — MissióTARTALOM: Felelősség. — Tárca: A baptisták felekezetének elismeréséről egyházjogi szempontból. Hö'rk József. ügy. A diakonissaügy. — Egyházi élet. — Irodalom. — Pályázatok. — Szerkesztői üzenetek. Felelősség. Ezelőtt egy esztendővel indultunk útnak. Szent feltétellel, szent jelszavakkal. Egyházunk közjaváért akartunk dolgozni, verítékező munkával, ha lehet, harcolni elszántan, ha a szükség ránk parancsol. Esztendő multán úgy érezzük, hogy az Őrálló jelentősége, kötelessége, felelőssége nagyobb lett. Egy ok az, hogy egyedül állunk. Nincs egyetlen pályatárs sem az Őrálló körül; egyedül reá vár a harc, munka, ellenőrzés, bírálat tiszte. Ha oldott saruval léptünk erre a térre tavaly, százszorta inkább kötelességünk most, a midőn minden aggodalomnak, vágynak a mi hasábjainkon kell megszólalnia. A másik ok, hogy egyházunk élete egy év óta nem lett vigasztalóbbá; sőt a fának új élősdije támadt. Az ország általános helyzete miatt támadt aggodalom végigviharzik a lelkeken; a szenvedély hullámai átcsapnak az egyházba, a melynek a templom minden sérelmet kiegyenlítő, minden haragot elenyésztő békességét kellene sugároznia. Nem tudunk egymás hibáit elnézve, egymás meggyőződését tisztelve munkálkodni a szent munkamezőn. Mivel szivilnk-lelkünk nem a régi, imádságunk sem az többé. Azonban kishitűség volna harc nélkül elhagyni a csatateret. A Krisztus országa igaz vitézének annál bátrabbnak, annál serényebbnek kell lennie, mennél több az ellenség, mely ellene támad. Isten kegyelmében bízva megindulunk ismét, korlátolt anyagi erővel, de a régi lelkesedéssel, az igazság győzelmébe vetett rendületlen hittel. Egyházunk egyetemes közjaváért álltunk sorompóba, ezt fogjuk képviselni, szolgálni ezentúl is, hogy semmi részleges érdek vagy törekvés fölötte ne diadalmaskodhassék. Azon leszünk, hogy az a talentum, a mit a teremtésnek ura az evang. egyházra bízott, kezünkön el ne kallódjék, ellenkezőleg belevigyük az eszmék világforgalmába, híveket hódítani, szeretetet terjeszteni. Az eszmeáramlatok nagy versenyében igyekezni fogunk a lutheri reformáció nagy igazságait, belső erejét kifejteni. A mely egyház parlagon hagyja erőit s tétlenül szemléli ölbe tett kézzel a versenytársak előnyomulasat, megérett a pusztulásra. A henye töprengés helyett a hódítás célját tűzzük zászlónkra. Egy vallásnál sem vagyunk alábbvalók, csak a mi élhetetlenségünk, gyarlóságunk az oka, ha fenséges sajátságai elhomályosultak, nagy igazságait a világ nem érti. A világ valamely vallásnak értékét, erejét alkotásaiból cs- hívei életéből ifeéli meg. Úgy éljünk, úgy alkossunk, hogy egyházunk díszére váljék. Egyházi életünket, gyűléseinket soha semmi tetszetős jelszóért ne alacsonyítsuk le érdek vagy hiúság silány piacává. Mélyen érezzük a felelősséget, a mit a Gondviselés e lap vezetésével kezünkbe adott. Nem arra a §§-okba szedhető jogi felelősségre gondolunk, a mivel a rabulisták az igazságot törvényes formák közt meg is tudják ölni, a mi alól az ügyes ember ki is bújhat. Nagyobb, dicsőbb, szentebb felelősség az, a mit érzünk s a mit egyházi életünk minden rétegébe beoltani szeretnénk. Arra az érzésre gondolunk, a mit a nagy elhatározások pillanata szül minden becsületes ember lelkében, a midőn a kitűzött feladat nagyságát és saját erejét mérlegre veti. Megbírja-e és hü tud-e mindig maradni ? Ellentáll-e a félelem zsibbasztó igézetének, a hatalmasok szemvillanásának, a nyomor megdöbbentő lehelletének? Ki tudja-e tépni a csábítás fulánkját, midőn bőség, fény, hatalom kínálkozik meggyőződése árán? Tudja-e tiszta s igaz ügyében bízva panasztalanul tűrni a dőrék csúfolódását, törtetők könyökét s elég megnyugvást talál-e lelkiismerete bíztatásában? E felelősség gerincelve az az igazság, hogy kockáztatni mindent lehet az egyházért, sokszor kell is kockáztatnunk a magunk érdekét, néha életünket,