Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-02-09 / 6. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 44^ Mindnyájan tudjuk, hogy a mai társadalmi életben, úgy a felsőbb, mint az alsóbb körökben furcsa, őszintén szólva, világias áramlat uralkodik. A férfinép a felső körökben lihegve lesi a napilapok agyafúrt közléseit s mindenhez közelebb áll, mint egyházának vagy vallásának életkérdéseihez. Míg a róm. katholikus világiak többnyire azért érdeklődnek a „Magyar Állam" ömlengései iránt, mert a hatalmas klérus buzgó hívének utat tud nyitni szép társadalmi vagy politikai szerepléshez. A női nem pedig mohón szívja magába a lapokban közölt regényeket és pikáns kalandokat s egyháza vallásos követelményeinek csak úgy futtában, minden lelki elmélyedés nélkül szokott nagyobbrészt eleget tenni. A protestánsokra természetesen ezen keménynek látszó ítélet nem vonatkozhatik, mert ezeknek neveltetése a gondolkodás és önfegyelmezés alapján történik. De ha volna is valahol szunnyadozó lélek, ezt a tartott társas felolvasások előbb ébresztik fel, sem mint ha egymagában marad, s e magányában a komoly vallási intelmek értelmét csak erőltetve képes felfogni. De meg inkább szükségesek a vallásos felolvasások faluhelyen a földmívelő nép körében, mert itt magyarázni is kell az olvasmányt, hogy a tanulatlan hallgató tisztán megértse azt, a mit neki felolvasnak. Téli időben kéthetenkint szoktam tanítóimmal együtt ily vallásos felolvasásokat tartani és a tagok s azoknak vendégei szívesen gyülekeznek össze ily alkalomkor s nagy figyelemmel hallgatnak akár a reformáció történetéből egyes szakaszokat, akár egyházunk jelenlegi életének egyes — különösen jótékonysági és hitbuzgósági — mozzanatait. A Luther-Társaság elnöksége tehát igen helyesen és bölcsen hív fel ily vallásos felolvasások tartására és ha kiki ezen felhívásnak tehetsége szerint megfelel, nagy szolgálatot tesz nemcsak a Luther-Társaságnak és összegyházunknak, hanem önönmagának is. mert híveiben buzgó templomjárókat, hű evangelikus híveket, kifogástalan egyháztagokat nevel, s ebben bizonyára első sorban ő maga a legtisztább lelki örömöt fogja találni. A fő azonban az, hogy összegyházunk hívei közül gyűjtsünk legalább tízezer tagot, hogy a Luther-Társaságnak jövedelme annyira felszoporodjék, hogy mind a három anyanyelvű híveknek építő olvasmányokkal s egy népies vallásos lappal szolgálhasson nagyon csekély áron, avagy teljesen ingyen. Azt hiszem, hogy ha így téli időn mindenütt ily vallásos felolvasásokat tartunk: ezen, egyházunkra nézve életkérdést képező célt mihamar el is érjük. Bierbrunner Gusztáv. SZEMLE. Kalocsa új érsekének „trónfoglalása" címen emlékezett meg az ultramontán hierarchiai törekvések hű bajvívója, a „M. Állam" s leírva a fényes „tróntoglalási" ünnepségeket, egyben per extensum közli azon beszédet is, a melyet ez alkalommal az új érsek, Várossy Gyula a templomban tartott. Lapunk m. számának vezércikkében ráutaltunk már e beszédre, mint olyanra, a mely igen alkalmas arra, hogy magyarázó hátterül szolgáljon a Prohászka székesfehérvári püspöknek „csak a Krisztust" hangoztató szózatához; kilátásba is helyeztük, hogy visszatérünk még reá. Tegyük meg ezt e szemlében. A beszéd tárgya: „a katholikus egyház s azon jótétemények, a melyekben általa részesülünk". E thémának megfelelően hangja is nyugodt, értekező. Míg Prohászka tárogatót fú, hogy felébreszsze az elbágyadt, elernyedt lelkeket: addig Várossy gondos dajkaként csendes altató dalt dúdol a kisded hívőknek, hadd érezzék, mily édes, mi jó s mily bizodalmas állapot az, ott szenderegni az egyedül üdvözítő anyaszentegyház dajkáló ölében és nem tépelődni, nem kétségeskedni semmit, csak rábízni magát teljesen erre a dajkáló édes anyára, a ki elvégez majd érettök mindent, megszerez nekik mindent: malasztot, üdvöt, boldogságot. Mondhatnók, az egyedül üdvözítő 1*. kath. anyaszentegyház panegyrikonja a beszéd — egy nyugodt polgári dogmatikai értekezés keretében. Mint ilyen — mintaszerű s valóságos példányképe az intransigens hierarchiai öntudatnak és felfogásnak. Várossy szerint az egyházat maga Jézus Krisztus alapította. Hát persze, hogy persze. De nehogy tévedésben maradjon valaki e thémára nézvést, világosan ráutal, hogy ez a Krisztus által alapított egyház — a római és semmi más. „Isten országa", a hivők e szív és szellembeli közössége („societas in cordibus"), e láthatatlan egyház („eccl. invisibilis"), Várossy érsek hierarchico-dogmatikus szótárában ismeretlen fogalmak, illetőleg a r. kath. anyaszentegyház a maga látható külső teste és rendszere szerint (eccl. Visibilis) tisztára azonos az Isten országával, a melynek összes attribútumait is így a maga számára teljes joggal foglalja le (egy, közönséges, szent, apostoli, csalatkozhatlan s mindez alapon egyedül üdvözítő). Azonos pedig a kettő: mert ezen róm. kath. egyház Péter egyháza ; Péter pedig e püspökségét Krisztustól vette, a ki — hiszen tetszik tudni — egyenesen megmondotta, hogy „te Péter vagy, és én e kősziklára építem az én anyaszentegyházamat". Hogy e már szinte hírhedtté lett íráshelynek (Máté 16, 18) egészen más az értelme, sem mint azt a pápás egyház belemagyarázza, azt e helyen, azt hiszszük, nem szükséges fejtegetnünk. Ismeri azt minden intelligens protestáns ember. Nem is szólva arról, hogy Péter egész római püspöksége nem egyéb, mint egy teljesen üres legenda, a melynek nincsen semmi, de semmi történeti alapja, mert Péter apostol soha, de soha Rómát még csak távolból sem látta. De ezek mind olyan dolgok, a melyeknek elismerését a hierarchiai egyház theologusaitól, püspökeitől elvárnunk valóban felette naiv és absurd kívánság volna: azért hát ezúttal nem is akarunk Várossy érsekkel sem vitába bocsátkozni, csak konstatálni kívánjuk konservativizmusát az egész dogmatikai vonalon. Azért nem is veszszük neki rossz néven, a midőn végig elemezve a r. kath. egyháznak fent kiemelt attribútumait, büszke öntudattal kérdi: „Hol van egy másik egyház, mely a tanításnak és szervezetnek olyan egységével dicsekedhetnék, a minőt a katholikus egyházban látunk ? Hol van azon egyház, melynek tanítása, törvényei, szertartásai oly szentek volnának, mely szenteket tudna létrehozni, mint a katholikus egyház? Melyik vallásos gyülekezet merne magának oly idő és térbeli egyetemességet tulajdonítani, minővel a katholikus egyház van fölruházva? És végül a katholikus egyházon kívül van-e egyház, mely ki tudná mutatni, hogy pásztorainak szakadatlan láncolatában az apostoloktól származik? Bizonyára nincs egy sem. És így kétségtelen, hogy a katholikus egyház csakugyan Krisztus igaz egyháza". Az sem lep meg, a midőn az egyházat szinte túláradó örömmel magasztalja fel s egyben le is vonja a kegyes tanúságot a hívek számára: „Isteni Üdvözítőnk végtelen bölcsesége és irántunk való határtalan szeretete létrehozta ezen intézményt, midőn a benne hívők sokaságát egy közös gyülekezetbe, a katholikus anyaszentegyházba egyesíté, annak látható fejévé és csalhatatlan