Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-30 / 48. szám

II év Budapest, 1906. november 30. 48. szám. EVAMELIKUS ŐRÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. TARTALOM : Advent. R. — Irodalom. — FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára a „Hivatalos Közlemények" melléklettel együtt egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. Egyházi élet. — Egyházi judicatura. Dr. Belohorszky János. — Az egyetemes közgyűlésről. — Pályázatok. — Szerkesztői üzenetek. Ádvent. Máté 21, 1—9. Hozsanna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Ezredévek óta minden esztendőben újból felhangzik az Úr Jézus eljövetelének emlékezetére szentelt ez ünnepen ez örvendetes ádventi üdvözlés. Bizonyságául annak, hogy évezredek váltakozása során sem adatott emberek közt ég alatt más név, mely által kellene megtartatnunk (Ap. Csel. 4, 12.), mint az Úrjézus Krisztusé; és más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus (I. Kor. 3, 11.), a ki tegnap és ma ugyanaz volt mindörökké is ugyanaz leszen (Zsid. 13, 8.). Oh csak zengjük azért örvendező szívvel a közelgő Megváltó felé: Áldott, a ki jő az Urnák nevében! Az Úrnak nevében jön, mint az ő küldöttje. Jön nemcsak hatalommal és méltósággal, a mi hódolatra készt, hanem jön szeretettel, békességgel, iidvözítés szándékával, a mi hálára és örömre buzdít. A mint a próféta is bíztat: Örülj erősen Sionnak leánya, örvendezz Jeruzsálemnek lánya: íme a te királyod jő tehozzád, igaz és szabadító öl (Zak. 9, 9.). Igaz és szabadító! Igaz, a kiben csak a balgatag kételkedhetik. Ezerszer megpróbálta már az ember, hogy Krisztus mellőzésével keresse üdvét, alapítsa meg boldogságát, de csakhamar mindig belátta, hogy egyedül csak Jézus az üdvösség bizonyos forrása; hogy egyedül csak Jézus szabadítja meg bizonyosan és véglegesen az örökösen kétségek közt hánykódó emberi lelket a gyötrő reménytelenségtől, a kínzó önvádtól, a terhes bánattól, a mulandóság fájó érzésétől, a bün igájától, a kárhozat félelmeitől. A ki csak egyszer is átérezte már az ádventnek örömét, a ki csak egy pillanatra is átérezte már, hogy lelkébe bevonult az Úr: az szive igaz boldogságával üdvözli és áldja azt, a ki jő az Úrnak nevében. Mert igaz és szabadító ö. S nekünk igazságra és szabadításra olyan nagy a szükségünk. A keresztyénség kétezer éves életének minden egyes ádventje egy-egy nehéz vádat emel ellenünk. Az Úr folyton megújítja eljövetelét s vájjon ilyen hűséggel igyeksziink-e mi is ő hozzá jutni s ha a gyarlóság tévedése, vagy a ránk leselkedő bün tőre elvon ő tőle, igyekszünk-e hozzá visszatérni ? Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa! Oh hányszor felhangzott már s hányszor hangzott hiába! Az Úrnak hívogató, biztató szava ott szól hozzánk folyton az evangéliomban. Hallgatjuk-e, s ha hallgatjuk, követjük-e? Bizony milliókat találna most az Úr, ha köztünk hirtelen megjelennék, a kik híveinek vallják magukat, de igéjét megvetik, evangéliomát ismerni sem akarják, a kik még mindig festett és faragott képek előtt hajlanak a porba. A hivők száma szaporodik ugyan, de a hit mindjobban fogyatkozik. A templomok díszében nincs hiány, de igazi ékességük, a hitbuzgóság hiányzik. Vannak nagyhírű írástudóink s ékesen beszélő igehirdetőink, van nép is elég, mely a templomot járja: de amazok szava csak zengő érc és pengő cimbalom (I. Kor. 13.), emezek pedig legtöbbször csak hallgatói és nem cselekedői az Úr szent igéjének (Jak. 1. 22.). S vájjon meg lehet-e ismerni az evangéliom népét a jelleméről, beszédjéről, törekvéseiről, gondolkodásáról? Oh az ádvent nehéz vádat emel ellenünk, hogy nem járunk az Úrnak ösvényén, nem követjük tanítását, nem ülünk igazi ádventet soha. Szóval talán mi is elmondjuk készséggel az üdvözlő szózatot, szívesen részt veszünk talán az ünneplésben: de azután maradunk a régiek, együtt tartunk a hitetlenekkel, s a két Úr közül nem annak szolgálatát választjuk, a ki e földi életben békességgel, a földi élet után pedig üdvösséggel fizet. Az ádvent azt hirdeti nekünk s arról biztosít, jön a szabadító, a ki gyarlóságainktól és