Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-02 / 44. szám

428 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 így hangzik: „Miként kimutattam, az én ízlésem nem rossz; tehát a Magyar Állam referense tévedett". Quod erat a priori demonstrandum. Hát persze, persze a „skóla". A középkor szent scholastikája, a melynek ismeretelméletét s metaphysikáját s evvel együtt egész dogma rendszerét Kant nagyszerű kritikája teljesen ad absurdum vezeti. No már csak világos, hogy a „Magyar Állam", hacsak maga is nem akar az indexre kerülni, nem fogja Kantot tovább védelmébe venni, de a skólára fog vakon esküdni! A mit meg is tesz híven s alázattal, így tisztázván „Kant viszonyát a kath. tanításhoz". No hát mi nem irigyeljük sem a „Magyar Állam" helyzetét s szerepét ez ügyben, sem a Tomcsányi páter „műveltségének" és „jóizlésének" e legújabb babérlevelét. Nem állhattuk meg azonban, hogy a jezsuitikus tudomány tárgyilagosságának humoroson jellemző adalékképen e pikáns irodalmi csetepatéról meg ne emlékezzünk. Kriton. OKTATÁSÜGY. Országos ág. h. ev. tanáregyesület. Lapunknak olvasói bizonyára emlékeznek arra, hogy a tiszai ág. h. ev. egyházkerület tanárainak szervezett értekezlete mozgalmat indított egy országos ág. h. ev. tanáregyesület megteremtése ügyében. Ez üdvös mozgalmat az ág. h. ev. tanárok országszerte örömmel üdvözölték és csaknem egyhangúlag állást foglaltak a tervbe vett egyesület mellett; így aztán az eszme — a melyet lapunk hasábjain magunk is szívesen felkaroltunk — lassanként oda érlelődött, hogy az ág. h. ev. tanárok képviselőinek 1905. évi nov. hó 4-én Budapesten tartott értekezlete az eperjesi collegium vezető tanárait megbízta azzal, hogy a leendő egyesület alapszabályait készítsék el. E kiküldött bizottság az elkészített alapszabálytervezetet az ág. h. ev. fő- és középiskolák tanárainak azzal a kérelemmel küldötte meg, hogy f. évi július hó elsejéig erről véleményt mondjanak. Az iskoláknak tanárai — egy iskola kivételével, a mely véleményét sem küldötte be — az alapszabályokat csekély módosítással elfogadhatónak minősítették. Ezekután az alapszabályokat készítő bizottság a kivánt módosításokat megtette s az alapszabályok végleges megállapítása céljából az ág. h. ev. tanárokat az egyetemes egyházi közgyűlés idejére — a mikor a legtöbb iskola képviselője Budapesten lesz — egybe fogja hívni. Minthogy azonban ez alapszabályok jóváhagyás céljából az egyetemes gyűléshez felterjesztendők és minthogy az egyetemes gyűlés tárgysorozatába csak oly tárgy vétetik fel, a mely az elnökségnek két héttel a gyűlés előtt bejelentetik, a bizottság jónak látta az alapszabálytervezetet az alábbi felterjesztéssel az egy. egyli. felügyelő úrnak benyújtani. Ezzel a kivánt formának elég van téve, de másrészt nincsen kizárva az sem, hogy a budapesti tanári értekezlet által kivánt alapszabály módosítások utólag be ne jelentessenek. Az országos ág. h. ev. tanáregyesület alapszabályait a Hivatalos Közlemények legközelebbi számában közöljük. A felterjesztés a következő : Méltóságos és Főtisztelendő Egyetemes Egyházi Közgyűlés! Mély tisztelettel alulírottak bátrak vagyunk az ág. h. ev. tanároknak 1905. évi november hó 4-én tartott értekezlete megbízásából az országos ág. h. ev. tanáregyesület megteremtése érdekében ez alázatos kérelmünkkel a Mélt. és Főt. egyetemes egyházi Közgyűlés elé járálni. Forrongó, vajúdó korban élünk ; új eszmék támadnak^s ragadják magukkal ellenállhatatlan erővel a lelkeket. A fölszinre törő szociális és gazdasági kérdések többé nem tisztán a tudomány, hanem a gyakorlati életnek is nagy, megoldásra váró problémái. Ez átmeneti időben egyházunk sem vonhatja ki magát az új eszmék hatása alól. Ha misszióját hiven be akarja tölteni, ha a reformáció szellemében akar hatni és működni, úgy észre kell vennie az idők változását, különben elveszti lába alól a talajt s a rohamosan megváltozott viszonyok között elveszti jogosultságát az élethez. A római kath. egyház fölismeri az új alakulásban helyzetünk kényes voltát s habozás nélkül ragadja magához a modern szellem fegyvereit, hogy azzal önmagát megvédelmezze és mint már annyiszor tette, ellenfeleit saját fegyvereivel legyőzze. Mi ág. h. evangélikusok ez irányban majdnem semmit sem tettünk s így sokszor tehetetlenül kell néznünk, hogy alakul át a társadalom oly irányban, a mely az evangeliumi protestáns szellemtől távol áll; sok helyütt már oda jutottunk, hogy vannak még névleg protestánsok, de lelkiiletök, cselekedeteik határozottan protestánsellenesek. Ily körülmények között, ha csak ugyan bizunk az evangelium egyént és társadalmat átalakító, megváltó erejében, bűn volna hallgatnunk. Nem elegendő ma már, ha csak a hivatalos egyház munkájában bizakodunk; különben is az egyházi gyűlések — tapasztalás szerint — annyira túl vannak halmozva administrationalis teendőkkel, hogy onnét ez irányban ez egyházmentő munkásságot várnunk nem is lehet. Szerveszkednünk kell tehát más úton és módon ; a mint szervezkedik is ma minden eszményt szolgáló intézmény, a mely létéhez való jogát föladni nem akarja, így szervezkedik a róm. kath. egyház akkor, a midőn kongresszusokat tart, egyesületeket teremt, a szociálizmus, a melynek egyesületei ma már a társadalom alsóbb rétegeire csaknem ellenállhatatlan befolyást gyakorolnak. Méltóságos és Főtisztelendő Közgyűlés ! A modern idők szelleme iskoláinkat sem hagyta érintetlenül. Fölhangzik a panasz a család, a társadalom, az egyház részéről, hogy a mai iskolák nem állanak hivatásuk magaslatán. Ha iskoláinkat, a melyekre pedig, mint magunkéira, büszkék vagyunk, az egyház veteményeskertjeinek tekintjük, úgy szent kötelességünk, egyházunk érdeke parancsolja, hogy az iskola hibáin segítsünk. E hibákat ugyan túlzottaknak tekintjük, mindazonáltal lássuk, hogyan lehetne azokon segíteni. Tekintsük tisztán az egyházi szempontot. Fölpanaszolják, hogy az iskolák tanterve nem jó. Hogyan segítsünk ezen? Változtassuk meg a mi specialis kívánalmainknak megfelelően! De megtehetjük-e ezt? Nem, mert iskoláink az államsegélyt igénybe vették s ezzel a tanterv tekintetében önrendelkezési jogukról lemondottak. Fölhozzák, különösen egyházi férfiak, hogy a mai tanárok nem eléggé egyházias gondolkozásúak, munkájukkal nem tesznek szolgálatot az egyháznak, a mely pedig óriási áldozatok árán tartja fenn iskoláit. Ezen a bajon már segíthetünk. Állítsunk föl tanárképzőket! De tehetjük-e ezt szegénységünk mellett ? Sajnos, nem; így tehát itt is az állam tauárképzőire szorulunk. Egészen más viszonyok között vannak tehát iskoláink, mint a múltban. Az állam folyton újabb igényekkel lép föl s az egyház ezeket nem képes többé kielégíteni; kénytelen az állam segítségét igénybe venni, e segítség pedig a protestáns iskolák sajátos szellemének föláldozását vonja maga után, mert az állam mindent uniformizáló irányzata az intézményekben sem túri meg az individuális fejlődést.