Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-11-02 / 44. szám
424 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 címeres harsonákkal. Ezeket követte Szepes vármegye népies lovasbandériuma négyes sorokban, majd Szepes vármegye és a többi törvényhatóságok küldöttségei nyolcas sorokban, Késmárk szabad királyi városnak s a résztvevő többi városok iskoláinak küldöttsége, egyletek és testületek küldöttségei, valamennyien zászlókkal. Ezután következtek a temetési kornétát vivő városi tanácsosok, majd egy teljesen páncélba öltözött lovag, kezében arany buzogánynyal. Lovát két csatlós vezette. Ezután jött egy fekete lepellel leborított harci mén Thököly fejedelem címerével díszítve. A ment két csatlós vezette, az uszályt két apród vitte. Következett a késmárki dalárda, majd a Kárpát Egyesület elnöke, Fischer Miklós, a ki Thököly Imre fejedelemnek eredeti vezérbotját vitte. Nyomában jöttek az ág. hitvallású ev. és az ev. ref. egyház küldöttségei Prónay Dezső báró vezetése mellett, a protestáns papság, három lámpát vivő lovas, a melynek nyomában halad a halottas kocsi, melyet hat fehér ló vitt. A lovakat csatlósok vezették, három nyeregben lovas ült. A koporsó mellett két-két oldalról három három apród haladt, az ország és a Thököly-család cimerpajzsaival. A testőrséget Szepes, Sáres, Liptó, Árva és Máramaros vármegyék alispánjai, valamint Késmárk szab. kir. város polgármestere képezték, a kik két oldalt haladtak a kocsi mellett. Ezenkívül kétoldalt a kocsi mellett haladt 12 fáklyavivő és Szepes vármegye hajdúiból alakított 12 tagú díszőrség. A halottaskocsit két lámpátvivő lovas követte, majd a Thököly-családnak női ágról leszármazott rokonai, továbbá Thaly Kálmán országgyűlési képviselő vezetése mellett az országos ötös bizottság, a kormánynak jelenlévő tagjai, a főrendiház és képviselőház küldöttségei. Szepes vármegye törvényhatósági bizottsága a vármegye főispánjának vezetése alatt, Késmárk város képviselőtestülete, a többi vármegyék és városok küldöttségei, a hatóságok küldöttségei, végül Szepes vármegye népies lovasbandériumának második csoportja. Méltóságteljes lassúsággal haladt a díszmenet a Poprádon át vezető három hídon keresztül a Kossuth Lajos-utcán, a Főtéren és a Vár-utca baloldali részén át a Thököly-térre. Itt a Vár-utca jobboldalára kanyarodott vissza és ezen keresztül haladt egészen a Tököly-vár bejáratáig. Menetközben az Operaház zenekarából alakított dísz-zenekar kurucnótákat és Zichy Géza gróf Rákóczi-indulóját játszotta. Példás rendben és lélegzetét majdnem visszafojtva állott sorfalait a közönség, a mely még áhítattal szemlélte a vár urának hamvait tartalmazó koporsót. Az ódon évszázados vár nagy arányaival, több méter magas falával, hatalmas tornyaival, bástyáival impozáns benyomást tesz a szemlélőre. Falain régi urának címerei díszlenek. A mint a menet feltűnik, megharsan az éjszaki bástyán a bújdosók éneke a tárogató fájdalmas hangján. A széles várudvar előtt megáll a menet; megérkezett a várúr, a kuruc király . . . Szól a tárogató, megkondulnak a harangok, zúgásuk könyeket fakaszt a szemekből . . . A Thököly-vár előtt megállapodik a menet. A koporsót leemelik a gyászkocsiról és a vár udvarára viszik, a hol a díszsátorban lévő katafalkra helyezik el. A ravatal körül helyet foglalnak a kormány, a képviselőház, főrendiház s a különféle küldöttségek tagjai. Ott a vár udvarán, ott érte el az iinnnepség a delelő pontjnt. A gyönyörű ravatalos sátor körül fényes közönség, köröskörül aranyos napsugár az ősi várfalakon. Tán Thököly lelke vetette reájok megdicsőítő fényét. Most felhangzott az egyesített késmárki, leibici és szepesbélai dalkörök éneke: „Thököly sírja", a melynek szövegét Thaly Kálmán írta, méltó, hogy sokan megismerjék, megtanítsák s emlékezetben tartsák. Igy hangzik : „A halálban él még a szabadság, S te, ki élve érte harcolál S el nem érted: halni kész valál, hogy Egyesítsen véle a halál. Most szabad vagy, végtelen szabad vagy; Álmodoznod mindenről lehet, És az álom drága kincs : hatalma Felidézi a letűnteket. Álmaidban újra fölkel a hon, S szent ügyeért élni — halni kész Álmaidban mind kilép a sírból A sok régen elhunyt hü vitéz, És előtted harci rendben állnak, Várva, míg a harsány kürt riad, Dörg az ágyú már parancsszavadra Szél feszíti lobogóidat." A gyönyörűen előadott ének elhangzásával Prónay Dezső báró egyetemes felügyelő lépett a ravatal előtti szószékállványra, hogy egy fejedelmi ravatalra letegye egy magyar szív valóban fejedelmi hódolatát. A gyönyörű beszédet, a melyet közben is a tetszes és helyeslés nyilatkozatának egész özöne szakított meg, egész terjedelmében így hangzik: Honfitársaim! Mély megilletődéssel szólalok fel e ravatalnál a hozzám intézett felszólításhoz képest, hogy kifejezzem azokat az érzelmeket, a melyek az itt egybegyűlteket áthatják. Két század telt le, mióta késmárki Thököly Imre küzdelmes élete véget ért és földi maradványai messze szülőföldjétől, hazájától idegen földben találtak nyugalmat. Kétszáz év múlva valósul meg a száműzötten elhunyt szabadsághős kívánsága, hogy földi maradványai magyar hazájában valamely város evangelikus templomában találjanak végső nyughelyet. Kétszáz év hosszú idő ! Számot tesz még egy nemzet életében is. Öt-hat nemzedék tűnik el ennyi idő alatt; a közvetlen hagyomány, a személyes hatás alig terjedhet tovább három nemzedéknél. Régibb idők emlékét már csak a történetírás tartja fönn, csak a több nemzedéket egyaránt átható hazafiúi kegyelet őrzi meg. A történetírók búvárkodása gyakran bámulatos részletességgel állítja elénk a nagy férfiak életét. Néha olyan adatoknak a birtokába is jut a történetíró, a melyeket a nagy férfiak kortársai sem ösmertek, néha viszont önkénytelenül a tárgyilágosságra törekvő történetíró is saját kora mértékével méri a mult idők emberét. Pedig mindenkit igazságosan csak saját korának mértékével mérve ítélhetünk meg. A ki saját korának nagy férfia volt, minden idők számára élt. Ámde már mi nem a történetíró fürkésző, kutató tekintetével állunk Thököly Imre koporsójánál, sem a bölcselkedő szigorú erkölcsbiró ítélkedésével. A hazafiúi kegyelet érzése egyesít itt minket, a mély megilletődés, a visszaemlékezés ama nagy küzdelmekre, a melyeknek egyik hőse, ama végtelen szenvedésekre, a melyeknek egyik osztályozása Thököly Imre volt. • Vannak harcok, a melyeket a küzdők egyénisége tesz nagyokká és dicsőkké, vannak küzdelmek, a melyeket az eszmék, a melyek körül és a melyekért folytak, tesz dicsőekké; küzdelmek, a melyeknek szentsége megdicsőíti az abban résztvevőket. Hazánk szabadságharcai és az evangéliumi vallás szabad gyakorlatáért vívott küzdelmek, önvédelmi harcok, a melyeknek ez a körülmény egészen sajátszerű jelleget és a teljes siker