Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-02-02 / 5. szám

|j év. Budapest, 1906. február 2. 5. szám. EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre a „Hivatalos Közlemények" melléklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. — Tárca. Hitünk TARTALOM: Hangok a múltból. Tillotson. — „Ecclesia laborans et orans". Sióvölgyi Őrszem. — Szemle alapja. Daxer György. — Oktatásügy. — Külföldi krónika. — Egyházi élet. Hangok a múltból. Ii. Az őszinteség. Az őszinteség' bír a látszat minden előnyével és ínég- sok egyébbel. Ha bármily dolog- mutogatása jó valamire, bizonyos, hogy az őszinteség még jobb. Valóban miért színlel az ember s látszik annak, a mi nem felel meg- a valóságnak, ha nem azért, mert jó azon tulajdonsággal bírni, melyet színlel? Mert utánozni és tettetni annyi, mint valami érdem látszatát venni magunkra. Már pedig a világon az a legjobb mód valaminek látszani, lia az ember valósággal azza lesz, a minek létszani akar. Azonkívül sokszor alkalmatlanabb valamely jó tulajdonság látszatát viselni, mint azzal bírni. És ba valakiben nincs meg, tizet lebet egy ellen föltenni, hogy rájönnek a hiányra és akkor kárba vesz minden munkája és fáradsága, melyet magára vett, hogy színlelje ama tulajdonságot. Nehéz sokáig játszani valamely szerepet f\ és sokáig színészkedni, mert ha alapján nincs igazság, a természet mindig vissza igyekszik térni, • kilit és elárulja magát előbb-utóbb. Ezért, ha valaki helyénvalónak tartja jónak látszani, legyen az valósággal s akkor jósága oly módon fog megjelenni, hogy senki sem kétkedik benne. Mindent egybevéve: az őszinteség a valódi bölcseség. Tillotson* * III. Vilmos korának (1688—1707.) legnagyobb angol hitszónoka, canterburyi érsek. Pedáns, nehézkes ; nyoma sincs benne az egykorú francia szónokok királyudvari finomságából. Épen nem keresi a szónoki dicsőséget. Alaposan meg akar győzni és semmit mást. Hanem gyönyörködni lehet e világos, szabatos, természetes fejtegetésben. Eszejárása egyenes, mint a nagy mathematikusoké. Hatása erkölcsi, nem irodalmi. A „hatásvadászó rhetorika" korában igazán áldás volna ily rideg erkölcsi tehetség feltámadása. A közölt idézet A képmutatásról és hamis prófétákról szóló beszédéből való. „Ecclesia laborans et orans'í Ottokár, Székesfehérvár új püspöke, a kit eddig ev. közönségünk a napilapokból a dr. Prohászka névről ismert, a jan. 21-én történt ünnepélyes beiktatása alkalmából tartott díszlakomán e vallomást tette : „Az ecclesia militans nekem nem rokonszenves, jelszó; nekem ecclesia laborans et orans kell". Nehogy valaki azt liigyje, mintha Székesfehérvár új püspökének e kijelentése csak amolyan pezsgőközi Aesculus rethoricus lett volna, sietünk megjegyezni, hogy a nemes „egyházfejedeleni" azt a szó legnemesebb értelmében vett komolysággal használta s hogy az nem egyéb, mint a fehér asztalnál Való ünnepélyes megpeesételése az elveknek, melyeket a díszlakomát megelőző beiktatási ünnepen tartott templomi beszédében a szószékről is kifejtett, s melyeknek egyidejűleg az íróasztal mellől is kifejezést adott a dioecesisbeli hívekhez intézett első — s hozzáteszszük nyomban — igen érdekes és figyelemre méltó püspöki szózatában. Dr. Prohászka Ottokárt eddigi szereplése után mi úgy ismerjük, mint egy rendkívül agilis és nagy szónoki adományokkal megáldott férfiút, a ki a modern tudományos műveltség formális eszközeit nagy ügyességgel tudja egyháza intransigens álláspontjának apologiája érdekében kihasználni s bátor marokkal fogja meg korunk szociális kérdéseit is, a melyeknek megoldását egyedül az egyház útján véli lehetőnek. Nos e jelleméhez új méltóságában is hű maradt. Templomi beköszöntőjében kijelenti világosan, hogy a keresztyénségnek fel kell vennie a harcot a jelenkor eszméivel és törekvéseivel, s püspöki feladatát is a keresztyénség e nagy feladatához méri híveihez intézett szózatában, melyben úgy mutatja be magát, mint apostoli munkást, nagy feladatok komoly napszámosát. Szemei ott akadnak meg a munkásnépen, „a melyet az élet terhe elcsigáz s a gazdasági küzdelem elszegényít", intelligencián, a mely „beteg a kor bágyadtságától" s „a melynek lelkére a kétely árnyéka borult", a hitben megfogyatkozott embereken, a kikre „ráfér az Isten kegyelme", a bűnösökön, „a kik éjben állnak s azt napnak látják", a szenvedélyek lázától elgyötört szomjazókon, „a kik tisztább örömek nélkül tengődnek, de bizonyára a jó és nemes felé fordulnak, mihelyt az a maga kedves és fölséges alakjában mutatkozik be nekik" : s ezért jön, hogy keltsen, felvilágosítson, emeljen,