Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-12 / 41. szám

386 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 sikerül fejtegetésemmel felfogásának ellenkezőjéről meggyőznöm őt. Gömöri tétele tehát úgy áll: nem kell egyházkerületi lelkészi értekezlet, mert ez elidegeníti a világi elemet az egyháztól. Hát ugyan mi lehet azoknak a lelkészi értekezleteknek a feladata és munkája, hogy ily veszedelmesen erjesztő kovászává lehetnének az egyházi életnek? Szövetkezése az arra hivatottaknak, az istenországának intensiv munkálására. Ezen érdekből a lelkészi kar tudományos műveltségének emelése, a fejlődő theol. tudományosság uralkodó kérdéseivel való megismertetés; a protestáns, közelebbről az evangyéliomi öntudatnak a reformáció élő szellemével, egyházunk intézményeiből való megerősítése; felderítese azon okoknak, melyek hitéletünk senyvedését okozzák s a közreműködés minden oly törekvésben, a mely a reformáció tisztító, teremtő szelleméből ered. Foglalkozás a gyakorlati egyházi élet felszínen levő kérdéseivel, felekezetközi viszonyok megvitatása, eminenter lelkészi érdekek, lelkipásztori gondviselés, belmissió, liturgia, vallástanítás, énekügy stb., sőt még végezetül idetartoznék ez is, a papi öltözet kérdése is, bármennyire lényegtelennek látszó, de mégis már fontossá vált kérdése a papi testületnek. Talán sok feladatot soroltam fel, a mely szinte elérhetetlen, de igenis időnként a szükség parancsa szerint, az egyéni charismák szerint, hol egyik, hol másik feladat nyomulna előtérbe. Hát oly feladatok-e ezek, a melyek a világi elemet az egyházi élettől még jobban elidegeníthetnék? Hát mi is idegenítette el, ha csak részben is, a protestáns egyházi életben a lelkészi elemmel legalább is egyenlő vezérszerepet vitt fontos tényezőjét közegyházi életünknek? Nem a napról-napira jobban érezhető elmaradottságunk-e, a mi különösén abban nyilatkozik meg, hogy az egyetemes haladó műveltség termelte eszméket felszívni és értékesíteni nem tudjuk s mi magunk papok elzárkózottságunkban bizonyos tekintetben a maradiság emlékköveivé vállunk ? A haladó egészséges műveltség szellemében megtisztult és megerősödött vallásos eszmék megtermékenyítő erejét maradi gondolkozásunkkal igazi evangyeliomi alkotások érdekében nem tudjuk munkáserejévé tenni evang. egyházi életünknek. Én azt hiszem, ebben találtam meg okát az ú. n. világi elem elhidegülésének az egyházi életből. Ha pedig ez így van, a mint meggyőződésem szerint így is van, akkor a jellemzett bajoknak megszüntetése, vagy már a megszüntetésére irányuló törekvés is az ú. n. világi erőknek az egyházi élet számára való megnyerését eredményezi. Mert vájjon az a képességeit az egyházi élet számára is gyümölcsöztető világi művelt egyén nem szivesebben vállal-e közös munkát az egyházi élet mezején azzal a hivatása teljes tudatában levő, a modern tudományos műveltség emlőin táplálkozó lelkészszel, mint a ki elhagyatott falusi magányában ember és világ elől eltemetkezett s csak azt bírja, mit ifjú korában szerzett vagy azt is már csak töredékes emlékekben. Igaz, a cél, melyet jellemezni megpróbáltam, mindenkor ideális marad s az ideálok való alakot nem öltenek soha egészen. De ép ezért meg kell már becsülni az ideálok felé való törekvést is s nem merném hinni, hogy az a művelt világi elem a papi ideál felé öntudatosan, erejök összevetésével törekvő lelkészekkel, kik intelligenciájuk, erkölcsi súlyuknál fogva önérzettel foglalják el az egyházkormányzatban is az őket megillető helyeket, nem szívesen és kész örömmel szövetkeznek az egyházi feladatok mentől sikeresebb megoldására. Megokolatlannak tartom azt az aggodalmat, a mi tényleg megnyilatkozott már, hogy a papi kar szövetkezése valami hasonlót eredményezhetne a világiak között, megokolatlannak annál inkább, mett hiszen szívesen fogadja a lelkészi kar mindenkoron, nemcsak a külső kormányzati ténykedésben, de az egyházi élet benső fejlesztésében is a világi erőket, sőt ezeknek utat nyit és egyenesen ösztönzi az értekezleti, helyesebben egyesületi életben való tevékeny részvételre. A paritás elvének pedig meg kell maradnia; gyengeségünk nem ok arra, hogy pozícióinkból kiszoríttassunk, hanem igenis indító oka legyen annak, hogy önműveléssel, egyesületi munkával is azt a szellemi, erkölcsi súlyt megszerezhessük, a mely azoknak méltó elfoglalására képesít. Erre is szükségesek a lelkészi egyesületek, ezért is mielőbb meg kell alkotni a tiszai egyházkerület lelkészi egyesületét. Kicsinyes okokból nem szabad a jó eszme fejlődése és megvalósulása elé akadályokat gördíteni. Befejezésül legyen szabad még annyit mondanom : minden egyesülés, mely a közjó csak egy kis részének megvalósítását tűzte is ki feladatául, érdemes és méltó a teljes erővel való támogatásra. A mi más kerületekben áldásos gyümölcsöt terem, a tiszaiban sem marad gyümölcstelenül. Az egyházkerületi lelkészi értekezlet, ill. egyesület közelebbi feladatát az egyházmegyeiek mellett, ill. felett, minthogy erősen a részletezésbe vinne, itt ez alkalommal felesleges jellemeznem. Befejezhetem soraimat ezzel: az egyházi közjó minden előtt. Szentgyörgyvölgyi. SZEMLE. A „VI. kath. nagygyűlés". 1901 nov. 21-íki kelettel Bräunlich witzdorfi ev. lelkésztől, a kivel akkoriban az „Ev. Bund" ügyében volt levelezésem, egy levelezőlapot kaptam a csehországi Graupen községben épített új evang. templom fotográfiájával s alatta e néhány szóval : „Kathol. Landesversammlung in Ofen-Pest! Wann wacht der ungarische Protestantismus auf?! Evang. Gruss! Ihr Braunlich". A levelezőlapot asztalfiókomba zártam, ott is pihent az több száz társával együtt, mígnem a most lefolyt „VI. kath. nagygyűlés" ismét ráterelte emlékezetemet. Valóban, ha hat év előtt, az első országos r. kath. nagygyűlés alkalmából jogosult volt a külföldi őrszem kiáltása : „Magyar protestantizmus, mikor ébredsz fel már te is végre valahára?" — hát bizonynyal százszorosan jogosultabb e kiáltás ma, a midőn maga az ultramontán sajtó, szemben az akkori kezdettel, fennen dicsekszik a most lefolyt nagygyűlés nagy sikerével s a midőn a r. kath. egyházias öntudat oly elementáris és energikus megnyilatkozásával állunk szemben, hogy előtte tisztelettel kell meghajolnia még a czélbavett ellenfélnek is. A szeptember hó 22 s következő napjain Budapesten lefolyt VI. kath. nagygyűlést egy előkelő vidéki ultramontán lap, az „Esztergom" egy „új keresztes hadjárat" megindításaképen üdvözli, a melynek „vezérei (a Zichyk, P rohászkák stb.) nemes tulajdonságokban gazdagok, magasságbeli kegyelem sugárzik homlokukról s agyukkal nem a falat döngetik, hanem a lelkeket". Joggal nevezheti pedig új keresztes hadjárat megindításának e nagygyűlést azért, mert miként egy másik ugyancsak ultramontán lap („Felsővidéki Szemle") megjegyzi : „munkásságának czentrumát a XX. század életének az egész vonalon való katholizálása képezte". S büszke lehet e nagygyűlésre, mert azon „az egyházi és világi