Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-05 / 40. szám

368 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 lében — a mi Luther-társaságunk, melynek egyik legszebb hivatását képezi, hogy ápolja és hirdesse igazi nagyjainknak áldott emlékét és azt a történelmi tanúságot, hogy a jobb jövőt jogosan csak ott lehet várni, a hol erős vallási meggyőződés, nemes önbizalom és önzetlen áldozatkészség erényei dobogtatják a hívek kebeléti Ó testvérek! Emelkedjék fel tehát szivünk ezen erények magaslatára: hassunk, alkossunk és gyarapítsunk — s higyjétek nekem: a mi evangelikus egyházunk fényre derül! A tetszészaj és éljen lecsillapulta után, a mely a magvas beszédet is kisérte és honorálta, Hamvas József lyc. tanár adta elő Kozma Andornak „Az ördögűző téiita" c. klasszikus szép és hatásos költeményét, a mely Luther wartburgi ördögűzése felett elmélkedve, végül azon gondolatban jegecedik ki — s ebben kegyetlen szatírát is mond a r. kath. babonás ördögkultusz felett — hogy „ . . . tintától fél az ördög nem pedig a tömjénfüsttől". Most a pozsonyi egyház vegyeskara Stein C.: „Du Hirte Israel" c. motette-jét adta elő, igen szabatos és intelligens interpretációban, mire Lőw Fülöp, a dunántúli ker. gyámintézet rokonszenves elnöke, locsmándi lelkész lépett a felolvasó asztal elé, hogy német nyelvű ünnepi beszédben fejtegesse a Luther-Társaság ideális céljait. A párhuzam, a melyet a kitűnő s a német nyelvet klasszikusan kezelő szónok Luther egyénisége s a nevéről nevezett s mintegy képére formált irodalmi társaság között keresztül vezetett, nagy szónoki tehetségről tesz tanúbizonyságot. A gyönyörű beszéd méltó, hogy szélésebb körben is, magyarajkú híveink is megismerkedjenek vele. Lefordíttattuk. így hangzik : Mélyen tisztelt gyülekezet! Testvéreim a Krisztus Jézusban ! Feladatom, hogy még lehető röviden szóljak a Luther-Társaság mivoltáról és céljairól. E kívánságnak annál készségesebben tehetek eleget, mert magam is úgy érzem, hogy abban a gyülekezetben felesleges volna a tárgyról bővebben szólni, a hol két évtized előtt a Luther-Társaság bölcsője állott. Hadd emlékezzem meg mindenekelőtt arról a kényszerítő helyzetről, a mely a Luther-Társaságnak, mint a keresztyén irodalom fejlesztésére szolgáló egyesületnek eszméjét szükségszerűleg létrehozta. Elvitázhatatlan tény, hogy a modern kulturvilágban az emberek szellemi megtermékenyítése legfőképen a nyomtatott szó útján történik. És ha a napi sajtót joggal nagy hatalomnak mondják, bizonyára az írott szóról általában elmondhatjuk ezt. De legalább is áll az, hogy a könyvek, iratok, újságok erőt képviselnek, még pedig rejtett, alvó erőt, mindaddig, míg nem olvassák, de ható, az olvasót egy vagy más irányban befolyásoló élő erőt, mihelyt olvassák. Az olvasó ezek útján szellemi hatalommal jut érintkezésbe, a mely őt a maga körébe vonja és' a szerint, a milyen jó vagy rossz értelemben befolyásolja. Az Apostolok cselekedetei beszélik (19- r. 19. v.), hogy Jézus új tanítványai Ephesusban minden babonás könyveiket a vásártérre hordták s nyilvánosan elégették, Miért tették ezt? Miért nem adták el e könyveket, a melyek értéke 50.000 dénárra rúgott, valami ódon könyvkereskedőnek. Azért, mert meg voltak győződve, hogy e könyvekben a sötétség szelleme lakozik, e szellem kárhozatos működésének akartak férfias cselekedetükkel mindenkorra véget vetni. De ha a könyvek ily romboló hatással lehetnek az emberre és felébreszthetik és táplálhatják a szívben az állatias és démoni erőket, ép úgy angyali szolgálatot is teljesíthetnek, ha a világosság szelleme szól belőlük hozzánk. Ez oly áltatánosan elismert igazság, hogy nein is szükség rá több szót vesztegetni. E két állításból, mely szerint rossz könyvek rombolólag, jók ellenben áldásosán hatnak, önként következik, hogy azok ellen küzdeni, ezeket pedig fejleszteni szent kötelességünk. Küzdeni a rossz könyvek ellen! Igen, mert nem képzelt ellenséggel van itt dolgunk; hiszen évről-ére nagyobb áradatban özönlik el a rossz könyvek a könyvpiacot és titkos méregként hatnak népünk lelkére. Áz épen a nagy baj napjainkban, hogy annyi a megrostálatlan és sokszor határozottan rombolólag ható olvasmány, mely a napilapok, képes és egyéb folyóiratok, füzetek, regények, általános műveltséget terjesztő könyvek útján szinte eláraszt bennünket, nem is szólva a erkölcstelen posványirodalom termékeiről. E kettős feladatnak, a küzdelemnek és a munkának kivánt a Luther-Társaság e téren hazai evang. egyházunkon belül megfelelni. Lutherről nevezte el magát, arról a férfiúról, a ki csodálatra méltó sokoldalúságában nemcsak a keresztyén anyaszentegyház nagy reformátora volt, hanem kiváló tudós, Isten kegyelméből való költő, termékeny író, mindent összevéve: oly férfi, a kihez fogható fia nem volt az egyháznak az apostolok kora óta. Az ő nevéről nevezte magát Luther-Társaságnak, bizonyára annak nyomatékos kifejezésére, hogy az ő szellemében kíván munkálkodni, hogy ragaszkodva egyházunk dicső hitvallásához, az általa kiadandó iratokban gyülekezeteinknek is oly lelki táplálékot kíván nyújtani, a mely megerősíti és megtartja őket e hitvalláshoz való hűségben. És ily értelemben működik különösen most, midőn Luther müveinek nyolc kötetes magyar fordításával ajándékozza meg népünket. Merem mondani, hogy hazai egyházunk ezzel az emlékkel, melyet nagy reformátorunknak emel, önmagának is szép erkölcsi bizonyítványt állít ki. Az az egyház, a mely legnagyobb fiáról és szellemi munkájáról ily hálás, kegyelettel emlékezik meg s ezzel egyszersmind visszatér életerejének gyökereihez, az az egyház — adja Isten, hogy úgy legyen — nincs veszőfélben. Ezért Luther műveinek magyar kiadását biztató jelnek veszszük, a mely azt hirdeti, hogy példátlan szenvedéseket ért egyházunknak lesz még tavasza, eljön még pünkösdje, midőn majd Isten lelkének fuvalmára oly virulás indul meg, a milyent még eddig nem ért. * * * Luther tolla minden irányban nagy dolgokat végzett. Midőn Luther-Társaságunk az egyházi irodalom különböző ágainak művelésén fáradozik, ezzel csak Luther nyomdokaiba lép, a ki nagy munkabírásával és rengeteg munkavégzésével egy személyben szinte egy egész irodalmi társaság megtestesüléseként áll előttünk. A Luther Társaság imádságos és áhítatos könyveket ád ki. Vájjon nem Luther-e a példaképe ebben is ? Ha Luther imádságait, a ki naponként három órát, még pedig a munkára legalkalmasabb órakat fordította imádságra, összegyűjtenénk és külön kötetben kiadnánk, nem az volna-e a legfelségesebb evangelikus imádságos könyv? És nagyszámú egyházi beszédei, a melyek önként felébresztik bennünk azt a kérdést, hogyan ért rá ez a minden oldalról nyugtalanított és százfelé elfoglalt férfi