Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-09-14 / 37. szám

324 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 az, hogy a r. kath egyház, noha alapjában, elveiben konzervatív jellemű, számot tud vetni a kor követeléseivel ; megérli az idők szellemét, fölismeri természetöket, eszközeiket s külsőségekben alkalmazkodik hozzájok, hogy ily módon viszont elveinek megnyerje őket. A Protestantismus, a melynek alapelve a fejlődés és haladás, ezen a téren jó messze kullog a győzelmes versenytárs nyomában. A másik tulajdonság, a miben tanulhatunk tőlök, hogy bámulatra méltóan tudják egyesíteni, koncentrálni erejöket valamely korszerű eszme érdekében, a nélkül, hogy felsőbb utasítást, sürgetést várnának. A belső ösztön parancsánál, erejénél fogva. A mi egyházi életünk pedig — a régi százados autonomia mellett — olyan, mint a szakadozott háló. Az együvé tartozás, az egyetemes érdekek érzése nem tud kifejlődni köztünk. Helyi törekvések, egyéni vágyak penészgombái lepik el az egyetemes érdek életfáját. Az utolsó betűig reánk illik az „oldott kéve" rettentő ítélete. Széchenyi joggal írhatná rólunk, a mit kora magyarjairól a Világ ban megírt: „Nem gondol Vas Abaujjal; Kecskemétnek legkisebb gondja is nagyobb, mintha lesülyedne Lőcse a föld közepéig; mit bánja Csallóköz Mosont, habár a Dunába fulladna, Tolna vizeit Pestre torlasztja s Győr a Hanságnak vet gátat". Az Üllői-úton forgalmas helyen áll a „mi házunk", a mit a négy kerület, az egyetemes egyház vett s részben épített. Ebben a házban hasztalan keressük annak nyomát, hogy az evang. egyházegyetem a házi úr. Sőt ellenkezőleg — az avatatlan járó-kelőben az a hiedelem támad, hogy itt is az állam szárnyai alatt melengetett r. katholicismus egyik hatalmas intézményének palotájában járunk. Hiszen az Evang. Ház legnagyobb részében a r. kath. Szent Imre-egyesület van otthon. Oly egyesület, mely a propaganda szolgálatában áll, a mely ellen küzdenünk kellene mindenütt s a melyet mi dédelgetünk, szárnyait nagyra neveljük, hogy diadalmasabban harcolhasson. Csodálatos példája a vallási türelemnek, mikor a mi vérünkből való vér, a Luther-Társaság fedél nélkül bujdosik a fővárosban, a merre titkárja a jegyzőkönyveket viszi magával. A hogy Izráel vándorolt ide-oda a frigyládával a Sinai pusztában. Ideje már, hogy végét szakítsuk ennek a zsellérkorszaknak. Ha az egyetemes egyház ingyen nem adja vagy nem adhatja, — akkor béreljünk helyiséget a magunk házában — evangelikus könyvesboltnak s béreljünk lakást, hivatalos helyiséget egy bizalmi emberünk (mondjuk: a titkár) számára, a kinél elhelyezzük iratainkat, becses emlékeinket s a ki irányítja a könyvesbolt forgalmát. Kell lennie egy irodalmi központnak, mely egyházi irodalmunknak minden fajta termékét nyilvántartja s a honnan minden gyülekezet, minden egyes hívő beszerezheti lelki szükségletét. Ezzel sem érném be. A felekezeti öntudat ébresztése végett meg kellene e házban termelnünk a magyar reformáció történelmének ereklyemúzeumát; szükségünk volna hatalmas központi levéltárra dolgozóteremmel, hogy a tudás szomjazói gondtalanul búvárkodhassanak. A feladatok, tennivalók egész sora várakozik reánk. Most alkalom nyílik, hogy egy szent elhatározással nagyot lépjünk előre. Ha ez alkalmat elmulasztjuk, megérdemeljük, hogy örökké zsellérek maradjunk. Fedéltelen hazátlanok a magunk földjén, míg Hágár és magzatja gond nélkül melegszik a tűzhelynél, a melyhez nekünk van jogunk. Határozzunk — s kimondtunk sorsunkat! Kovács Sándor. Néhány megjegyzés „Utóhangok a Bocskay-ünnepről" című közleményre. Az Őrálló folyó évi 22-ik számában „Utóhangok a Bocskay-üiinepélyről" című közleményben a cikkíró Bocskay Istvánnak a legméltóbb emléket az által akarja felállítani, hogy a Bocskay-alap kamatainak 75%-ból gyülekezeti könyvtárak felállítását javasolja, mint a vallásszabadság s a lelkiismeret hőséhez a legméltóbbat. Tisztelettel kell meghajolnunk emez eszme előtt, mint egy ideális s az egyház szellemi életének felvirágoztatását hathatósan előmozdító eszme előtt. Tagadhatatlan igazság, hogy mai nap a sajtó a könyvek terjesztése útján igen hathatósan lehet előmozdítani egyes eszmék iránti szeretetet. így lenne ez a gyülekezeti könyvtárak felállítása által is. Visszaidéznék híveink lelkébe a mult idők viszontagságait, az egyházak küzdelmes életét, nagyjaink lelkes egyházszeretetét s mind eme példák lelkesítőleg hatnának az olvasókra s követésre méltó példákat nyújtanának az utókornak. Mert ha valamikor, úgy ma nagyon kívánatos s szükséges a hitélet ébresztése, mikor egyházunk minden oldalról meg van támadva, mikor egyházunk régi sziklaerős bástyáin az ellenség támadása számos rést üt s pusztulunk, veszünk. Csak egyet említsek, mekkora a veszteségünk a vegyesházasságok révén, mikor hitsorsosaink igen nagy része a római katholikus egyház javára reverzálisokat ad s mi veszünk, ellenfeleink pedig erősödnek. Ez igen gyakran oly gyülekezeteink kebelébe is előfordul, hol egyházunk lelkészei éber szemekkel, figyelemmel kisérik ily házasságok létrejöttét. S hány eset fordul elő diasporáinkban, a hol híveínk egyházuktól, lelkészeiktől távol élnek más vallásfelekezetek között s talán csak annyiban hitünk cselédei, a mennyiben Isten kegyelméből láttak ev. családban napvilágot, evangélikusok, de az evangyeliumi igazság ismeretlen előttük. Szerény nézetem szerint — melyet ajánlanék a Pozsonyban megtartandó gyámintézetnek is megvitatásra s elfogadásra — a Bocskay-alapítvány kamatai fordíttassanak tisztán gyámintézeti és pedig diasporalis célokra s úgy mozdítsuk elő egyházunk felvirágoztatását s mentsük meg híveinket s egyházunkat a pusztulástól s hitük megtagadásától. Ébresszük bennük a hitéletet istentiszteletek tartása, vallástanítás és hívek látogatása által. A gyakori látogatás hitéleti ébresztés által jó hatással lesz a hívekre s ragaszkodni fognak egyházunkhoz. A mi a gyülekezeti könyvtárak felállítását illeti a gyámintézet keretén belül, sok ok szól mellette, de mégis — tekintetbe véve egyházunk nehéz helyzetét — több okkal tudom támogatni szerény indítványomat. • Gyülekezeti könyvtáraink népes gyülekezetben vagyis anyagyülekezetben lennének felállítandók. Az ott lakó hívek élveznék a könyvtár szellemi hasznát. Azok élveznék, a kiknek helyben van egyházuk, templomuk, kik minden vasár- és ünnepnapon, sőt hétköznap is látogathatják az istentiszteletet s az Úr Jézus Krisztus szent Igéje által hitökben erősödhetnek. A diasporában élők, távol saját lelki otthonuktól, távol saját lelki édes anyjuktól — az egyháztól — a kik talán saját hitük szolgáit csak temetés, esetleg keresztelés alkalmával látják s hallják az evangyelium hiterősítő szavát, bizony, bizony csekély hasznát vennék a gyülekezeti könyvtárnak. Már pedig ott mentsünk, ott védekezzünk, a hol az ellenség a legnagyobb támadást méri, a hol legközelebb hozzá fér. Igen, mert nyíltan állíthatjuk azt, hogy rövid idő múlva más vallásfelekezet által körülvett diasporában alig