Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-08-24 / 34. szám

296 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 jávai kezdődőleg egész a Szentháromság utáni utolsó vasárnapig, felölelvén minden ünnepre és vasárnapra egyegy szent beszédet és imádságot. Ez nem kevesebb, mint — az ó-év estét is beszámítva — 66 beszédet tenne ki. Ezekhez, nézetem szerint, hozzá kellene még csatolni, — talán függelék gyanánt — egy aratási hálaünnepi, egy reformációi, esetleg egy templomszentelési, emlékünnepi és egy halottak emlékének szóló emlékbeszédet, mint a mely alkalmak igen hatásos tárgyakról adnak alkalmat szólani. így az összes elmélkedések száma 70 lenne. Ezen magas szám az ügynek csak előnyére válnék, a mennyiben ennyi beszédben sok mindenféléről lehet szólani s a lelket többfelől lehet érinteni. A beszédek mindenikére — a Luther-Társaság szokott kiadványainál valamivel nagyobb, rendes tudományos könyvalakot s mintegy félórás beszédet véve számításba — az imával együtt átlag 10—10 oldalra volna szükségünk. Lehetne ugyan a szöveget kisebb helyre is beszorítani, de én — tekintettel arra, hogy a könyvet öreg emberek is fogják forgatni — a munkát okvetlenül „ciceró" betűvel tartanám szedendőnek és pedig vagy ritkított „pesti ciceró mediaeveivagy „ciceró romanával". Mindakettő szép, világos betű s a gyöngébb szemnek is könnyen olvasható. Ilyen feltételek mellett a könyv mindenestül 730— 740 lapra, vagyis mintegy 45 ívre terjedne. De miután a tervezgetésnél a rendelkezésünkre álló anyagi erőforrásokkal is számot kell vetni, nem mulaszthatom el a dolognak ezt az oldalát is megvilágítani. A Postilla kiadása, ezer példányban, körülbelül 4000—4200 koronába kerülne. Most csak az a kérdés : képes lesz-e a kezdeményező Luther-Társaság ezt az összeget e célra egyszerre folyósítani ? Én azt hiszem, nem, mert nagyobb összegeit most a „Magyar Luther" foglalja le. Úgy kellene azért e dolgot elintézni, hogy a Társaság ne egyszerre, hanem részletekben, több évre felosztva jelentesse meg a müvet és pedig a tagoknak évenként kilátásba helyezett 30 ívnyi nyomtatványok kiadási költségéből 15 ívre való összeget fordítson a Postillára, a többit más kiadványokra. Ily módon a munkát három év alatt lehetne kiadni. A munka egyelőre folytatólagos füzetekben jelennék meg s küldetnék meg a tagoknak s mikor készen lesz, megfelelő borítékba vagy táblába kötve kerülne a forgalomba. Ez volna e kérdésnek legkönnyebb s a Luther-Társaság jelen viszonyai között talán az egyedüli megoldási módja. Tudom, hogy a mi mostoha irodalmi viszonyaink között nem valami lelkesítő dolog belefogni egy ilyen sok fáradsággal és anyagi áldozattal járó vállalatba, de én mindannak dacára bízom, hogy ezen vállalkozás sikerrel járna. A népben megvan a hajlam az ilyenekhez s ott él szivében a vágy egy ilyen családi könyv után. Visszaemlékszem, hogy egyházamban már többen tudakozódtak ez irányban s annak idején a „Házi kincstárt" többen megszerezték, meglehetős magas áron. Ha az arra hivatottak komolyan hozzálátnak a munka kolportálásához, nem hiszem, hogy ne lehessen azt elterjeszteni. Első intrádára elég lenne a munkát másfélezer példányban lenyomatni s ez esetben egy-egy példány, jó papiroson, 4 koronába sem kerülne a LutherTársaságnak. Egyébiránt az ilyen vállalatot nemcsak az anyagi haszon vagy veszteség, hanem elsősorban az erkölcsi érdek szempontjából kell elbírálni. Régi, fájó sebe egyházunknak, hogy híveink közül a diasporákban lelki táplálék lüjján számtalanok elkállódnak. Az volna az igazi evengelikus eljárás, ha mi a szórványokban lakó értelmesebb híveinket fölkutatnánk, nekik az ilven könyvet — ha nem megy pénzért, ingyen — a kezükbe juttatnánk, egy-egy meleghangú levélben vagy a legközelebbi lelkész útján őket annak családjaikban avgy ismerőseik körében való olvasgatására buzdítanánk; ez volna az igazi haszon, mely az anyagit messze fölülmúlná s a melynek kedveért egy magyar Postilla kiadására, ha mindjárt anyagi áldozatok árán is, el kell magáig szánnia a Luther-Társaságnak. * így képzelem én a Postillát tartalmilag s alakilag s egyházunkban való szereplésében. Megengedem, hogy bemutatott tervezetemnek egyik-másik része hiányos vagy hibás, de hát épen azért teszem azt közzé nyilvánosan, hogy a hozzáértők hozzászóljanak s a hol tévedek, kiigazítsanak. Aki jobbat tud, mondjon jobbat! A részletekben tévedhetek, de egyet semmi körülmények közt sem engedek elvitatni és ez az, hogy egy magyar Postillára egyházunkban égető szükség van s hogy annak m ielőbbi megalkotása elsőrendű kötelességünk. Tudom, hogy a Postilla, bárki csinálja is, emberi mű lesz s bizonyára észrevehetők lesznek rajta az emberi gyarlóságok, de azért annak létrejöttét senkinek sem szabad akadályoznia, sem jelentőségét kicsinyelnie. Minden eszközt meg kell ragadnunk arra nézve, hogy a vallásosság szent tüzét éleszszük s az istenige magvát hintegessük, mert a parlagokon csak gaz terem. LutherTársaságunk helyesen értette meg az idők jelét, a mikor két évvel azelőtt a kor kívánalmai iránt igazán mély érzékkel biró püspökünknek: Gyurátz Ferencnek indítványára s az én többszöri kérelmemre és sürgetésemre a hívek valláserkölcsi nevelését egyes egyházi beszédek által is megpróbálta; ez az általam most javaslatba hozott s főbb vonásaiban bemutatott munka szép folytatása s magasztos betetőzése lenne ennek a nemesirányú tevékenységnek, a melyért, tudom, egykoron számos ajak fogja áldólag emlegetni nevét a Luther-Társaságnak. Ha a Luther Társaság nem vonja meg tőlem bizalmát, úgy én továbbra is szívesen állok szolgálatára s igyekszem a felvetett kérdést úgy megoldani, hogy annak úgy híveink serege, valamint az istenországa is hasznát lássa. S a mint a „Konfirmációi Emlékkönyv"-nél megszereztem, megszerzem most is a hozzávaló munkatársakat. Az általam felsorolt feltételek mellett az első 15 íves füzet megszerkesztésére egy évet kérnék, úgy hogy az csak 1908-ban kerülne kiadásra; azután pedig egy éves terminusokban — ha Isten is úgy akarja — előállítanám a többi füzeteket is. Addig is, a míg végleges döntésre kerül a dolog, arra kérem a nagyt. lelkész urakat és mindazokat, a kik ezen ügy iránt érdeklődnek: méltóztassanak akár nyilvánosan, akár levélben e tárgyra vonatkozó megjegyzéseiket megtenni, hogy azután mindeneket helyesen megértve, komolyan hozzáfoghassunk ehhez a rendkívül szükséges munkához, az Úr szent nevének dicsőségére! Faulik János, (Vége.) nyíregyházi ev. lelkész. A protestáns egyházak segélyezése. Végre-valahára a mostohaanya kenyérdarabot helyez kilátásba az éhező gyermekeknek, kik a nehezen nyíló asztalfiók előtt régóta epedve állanak. Morzsát eddig is kaptak. Az a 8000 forint, mely évtizeden át minden kerületnek adatott, melyből akkor az esperesek, az egyházmegyei nyugdíjintézetek, szegény