Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-07-13 / 28. szám
248 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 teljesített hűséges szolgálatainak elismerésével A számvevőszék jelentését Horváth Béla terjesztette be. A gj iilekezeteket utasították, hogy adósságaik törlesztésére 10 százalékot vegyenek fel évi költségvetéseikbe. Tamaska Lajos pénztáros leköszönvén, helyébe Nagy Sándor választatott meg. A gyűlés Horváth Dezső gyáminr. elnök, Balogh István gyámoldai elnök jelentését tudomásul vetteSzalay L. a népisk. biz. ügyeiről tett jelentést. A tanügy általában örvendetes állapotban van. Galsa új iskolát épített; Csernye harmadik tanítót választott. Dabronyt szigorúan utasítják, hogy iskoláját 1907. évben felépítse. E végből január l-ig a tervet a költségvetéssel együtt küldje be az elnökségnek. Újjászervezték az egyházm. népisk. bizottságot is. Mohácsy az egyházmegyei papi értekezletről referált. A közgyűlés ennek alapján elhatározta, hogy a felsőségnél sürgetni fogja azt, hogy az öt kilométeren belül fekvő filiákban a sátoros ünnepeken d. e. ne tarthasson a tanító könyörgést. Megkéri az egyházkerület püspökét, hogy a jövőben sehol se engedélyezzen próbabeszédtartást. Á Zsedényi-díjra Szutter D. pápai tanítót ajánlták. Jövő évben Pápa kerül sorra. A somogyi ág. hitv. ev. egyházmegye ez évi rendes közgyűlését Yésén június 29-én tartotta meg. Reggel 9 órakor gyámintézeti istentisztelet volt, melyen Balogh István esperességi jegyző imádkozott és Madár Rezső egyházi beszédet mondott. Offertoriumként 61 kor. 76 fillér folyt be. A gyámintézeti gyűlésen az elnökség a báró Radvánszky Béla halálán érzett gyásznak adott kifejezést és a gyűlés az egyetemes elnöknek érdemeit jegyzőkönyvében örökítette meg. Majd Hütter Lajos pénztáros jelentése alapján a segélyeket osztották ki; tetemes adomány jutott a barcsi fejlődő gyülekezetnek. Az egyházmegyei közgyűlést Berzsenyi Sándor esperességi felügyelő nyitotta meg lendületes beszéddel. Megemlékezett egyházunk elhunyt nagyjairól: Bachát Dániel püspökről és báró Radvánszky Béla egyet, gyámint. elnökről; majd meg a kerület főpásztorát: Gyurátz Ferencet ért családi gyászról. Visszatekintve egyházunk dicsőséges múltjára utalt Bocskay István szabadságharcára s az 1606-ik évben megkötött bécsi békére, melyen azután felépült vallásszabadságunk hatalmas épülete. Ezután Németh Pál esperes felolvasta nagy gonddal összeállított, az egyházi élet minden mozzanatát felölelő tartalmas jelentését, melyet a gyűlés végig élénk érdeklődéssel hallgatott és melyért köszönetét fejezte ki. E jelentésből értettük meg a többi között, hogy a zágrábi gyülekezet nem akar beolvadni a dunántúli kerületbe, miért is az egyházkerületnek erélyesen kell majd fellépnie. E jelentés folyamán üdvözli a gyűlés a bemutatott új gyékényesi tanítót: Horváth Mihályt és Schrödl József szepetneki segédlelkészt. Légrád új iskolát emelt, 7000 korona költséggel. Néhai Koltay József kaposvári lakos a daruvári ev. templomra 500 kor. és a kaposvári ev. templomra szintén 500 koronát hagyott. Az esperesi jelentés után, melyből csak e néhány adatot szakítottuk ki, következett a számvevőszék jelentésének tárgyalása. (Előadó : Madár Rezső, elnök.) Az iskolákról Borbély Gyula és Bors György körlelkészek tettek jelentést és pedig elismeréssel adóztak a somogyi ev. tanítói karnak működéséért. Az egyházkerületi gyámoldát a gyűlés fentartandónak tartja és a tanítók önkéntes belépését sem akarja megakadályozni, de óhajtja, hogy az államsegélyből nagyobb rész jusson a gyámoldára, a tagdíjakat emeljék fel és a szolgálati időt terjeszszék ki. Kurmics István volt surdi lelkész és bibliafordítónak emlékkövet akar állítani, a surdi ev. templomtéren, a surdi és nemespátrói ev. gyülekezet, Ezt az esperességi gyűlés is helyesli és az intéző bizottságba a maga kebeléből kiküldi Németh Pál esperest és dr. Andorka Elek esperességi vil. főjegyzőt, A nagyatádi ev. hitrokonok nevében Lelbach N. nagybirtokos és Noszlopy Gáspár ügyvéd az egymázmegye pártfogását kérik azon törekvésükhöz, hogy az ottani állami iskolához egy ev. tanítót nevezzenek ki, ki azután az ev. gyermekek vallástanításáról és az ev. hívek lelki gondozásáról is gondoskodnék, a vései illetékes lelkész vezetése mellett, Ehhez a gyűlés készséggel hozzájárult. A Zsedényiánumra Simon Zsiga, Héricz Sándor és Mikler Győző tanítók jelöltettek ki. A gyűlést Németh esperes buzgó imádsággal zárta be. A soproni alsó egyházmegye június 14-én tartotta meg rendes évi közgyűlését Farádon Farkas Mihály esperes és dr. Ajkay Béla felügyelő elnöklete alatt. Áz egyházmegyei felügyelő lelkes hangú megnyitó beszédében utalt a lefolyt közigazg. év eseményei közt a nemrégen lefolyt Bocskay-ünnepekre, majd megemlékezett az év halottjairól: br. Radvánszky Béláról, Bachát Dániel püspökről és végül a legközelebb elhunyt Gyurátz Ferencné úrnőről. Mindezen veszteségek felett érzett részvétének jegyzőkönyvileg is kifejezést adott az egyházmegye. Azután a nagy gonddal összeállított esperesi jelentést hallgatta meg az egyházmegye. A buzgóságnak, áldozatkészségnek ez évben is kiváló példái vannak úgy a gyülekezetek, mint az egyes hivők között. így Bük 1600 koronával szép új iskolát emelt, Szilsárkány temetőt vásárol, egyesek gyertyákat adományoztak az oltárra és más adományokat tettek Isten dicsőségére. Örömmel vette tudomásul a közgyűlés az iskolai bizottság jelentését, melyből meggyőződött arról, hogy iskoláinak színvonala magas, a tanítók lelkiismeretesen teljesítik kötelességüket és emelkedés mutatkozik még ott is, a hol a múltban hiány volt. A tanítók közül a mult év folyamán Gáspáry Henrik vadosfai és Noszlopy Kristóf németi-i tanító nyugalomba vonult, előbbinek helyébe Horváth Jánost, utóbbi helyébe Mesterházy Károlyt választották. Ezeknek, úgyszintén Tóth Kálmán újonnan választott szakonyi lelkész működésére Istennek áldását kéri az egyházmegye. Az egyházközségek összes bevétele 100,120 K, kiadása 87,215 K, maradvány 12,905 K, az alapítványok összege 36,547 K. Az egyházmegyei gyámintézet 744 K 20 fill.-t vett be, kiadása ugyanannyi volt; segélyezte a szilsárkányi és zalaegerszegi építkező gyülekezeteket. A Simunyák-segélyre Glatz Lajos rábaszentaudrási, a Zsedényi-alapra Molnár Sándor répceszemerei tanítót ajánlja a közgyűlés. A felebbezéseknél ez évben is előkerült a Bőjtös Mártonné hagyományának vitás ügye. A mult évi közgyűlés bizottságot küldött ki Beledbe, ez a helyszínén ki is hallgatta úgy az anya-, mint a leány gyülekezet képviselőit, kiknek vallomásából kiderült, hogy nevezett hagyományt a múltban mindig közösen használták Beled és filiái, csak 1902-ben foglalták le az anyagyül. pénztára javára. A bizottság javaslatát, hogy t. i. az említett hagyomány jövedelme, mint a múltban, úgy a jövőben megint a közös pénztár javára fordíttassék, a közgyűlés egyhangúlag elfogadja. A közgyűlés offertoriummal ért véget, mely a gyámintézet céljaira 35 K 63 fillért jövedelmezett. A fejér-komáromi egyházmegye lelkészei f. évi június hó 6-án Gyúrón tartották évi értekezletüket, minekutána együttesen járultak az Úr asztalához. Gáncs Jenő elnök tartalmas és actualis érdekű értekezését a socialismusról olvasta föl, a melyben megvonván a