Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-07-06 / 27. szám

180 1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 hető irigységét s végül a rideg jogra hivatkozó tanul­tabb főknek merev s nem kevésbbé önző állásfoglalását: az előre is tisztában van azzal, hogy a gyülekezet s lelkész közötti egyezség mit ér a gyakorlatban ! Ez az „egyezség" a valóságban csak annyit jelent: szegény beteg pap! csak tartsd és fizesd magad a káplánt. Lásd be, hogy neked megfizet a gyülekezet — hogy mikor s mikép? az mellékes itt — tehát a gyülekezettől többet nem is kívánhatsz; lásd be azt is, hogy a káplánra tulajdonkép neked van szükséged, nem pedig a gyüle­kezetnek. Neked lesz a segítséged, tehát csak fizess !. .. És ha vonakodol káplánt tartani (60. §. b.,) annál rosszabb reád nézve, mert akkor még az egyházmegyei gyűlés is beleszól a dolgodba s az diktálja eléd az egész világ hallatára, hogy ez és ez a kötelességed, a mi ellen aztán nincs apelláta. Ez a rideg tapasztalati igazság magyarázza meg aztán azt a tényt, hogy tudtommal még eddig egyetlen egy öreg vagy beteg lelkész sem kisérlette meg azt a bizo­nyos „egyezséget" gyülekezetével; hanem szó nélkül, keserű megadással vállalta magára a káplán teljes el­látását és díjazását. Tehát díjazását is. De hát mennyi volt ez a díja­zás? Ismét ennél a pontnál vagyunk, a mit a dunántúli szab. rend. is elfelejtett megállapítani. Pedig ez lénye­ges, annyira lényeges, hogy sokszor egyenesen ezen a kérdésen fordul meg: lehetséges-e káplánt tartania annak a beteg papnak vagy sem ? Hátha az a káplán az én egyszeri szupplikánsom rettentő igényeivel áll elő és teljes úri ellátáson felül még hatszáz korona készpénzt is követel? Mit tegyen akkor az a szegény beteg pap? Alkudozásra fogja-e a dolgot, vagy ígérje meg első szóra azt az elbírhatatlan köve­telést, mely az ő kezéből nemcsak a mindennapi kenyér háromnegyed részét veszi ki, hanem még a doktort is megközelíthetlen távolságban tartja tőle örökre... És ha alkudoznia kell: vájjon méltó-e arra „a papi szent hivatal", hogy alku tárgyát képezze, mint valami vásári árúcikk? És ha nem tud megalkudni, az üres szószék pedig — nem is szólva a hívek türelmetlen, sőt kímé­letlen zúgolódásától — sürgősen várja s hívja a lel­készt : vájjon mit tegyen akkor ? Nem kénytelen-e végül is keserű megadással teljesíteni minden föltételt, a mit a káplán eleibe szab ? És fizetni azon túl évről-évre, még akkor is, ha már fölépült, mindaddig, míg a ked­vező szerencse a káplán urat valahol önállóságra nem juttatja. Igaz, hogy a 61. §. b) utolsó sorában az alkal­mazás időtartamának lejártáról is tétetik említés. De ez a körülmény csak megerősíti azt a föltevést, hogy a ki csak ideiglenesen, kikötött időre vállal kápláni alkalma­zást valahol, az igényeit lehetőleg még túlzottabb mér­tékre fokozza a beteg pap rovására. Mindez könnyen elkerülhető lett volna, ha a szabály­rendelet meghatározza számszerűleg a segédlelkészi java­dalmazást. S ezt előbb-utóbb meg is kell tennie a dunántúli egyházkerületnek, mert ez által mérhetetlen bajoknak, kellemetlenségeknek s időmulasztásoknak veheti elejét. De elejét veheti egyrészt a szertelenül fölcsigázott igé­nyeknek, másrészt az öreg vagy beteg pap kétségbeesett habozásának is. Nem vennék-e tízszer annyiszor igénybe a káp­lánok segítségét a lelkészek, ha biztosan tudnák előre, hogy az ideiglenes alkalmazásért havonkint pontosan mit lesznek kötelesek fizetni a szab. rend. értelmében ? Nem volna-e az kölcsönösen megnyugtató is, mind a lelké­szekre, mind a káplánokra nézve, ha előre tisztában volnának azzal, hogy úgy a túlkövetelés, mint a túlszűk­markúság eleve ki van zárva, mert a két fél joga, illetve kötelessége teljesen födi egymást? S az ideiglenes alkalmazástól ne féljenek a káp­lánok. Sőt ellenkezőleg, minél több helyen fordul meg a fiatalember, annál több felé ismerik s annál több kilátásai is lehetnek alkalomadtán arra, hogy feléje fordul a meg­tisztelő bizalom. A mit a segédlelkészek alkalmazására nézve fen­tebb körvonaloztam, ugyanaz áll a helyettes lelkészekre nézve is az esetben, ha azok a dunántúli szab. rend. 50. §. d) pontja értelmében alkalmaztatnak. Javaslatom végeredményében oda konkludál, hogy módosítsa a dunántúli egyhkerül. a helyettes lelkészek­ről szóló szab. rend. 50. §. d) pontját és a segédlelké­szekről alkotott szabályrendelet 57—60. §-ait akként, hogy oda fölvétessék a helyettes-, illetve segédlelké­szeknek fizetése is számszerűleg kifejezve, az egész egyházkerületre kiterjedő teljesen egyforma érvénynyel; ilyenformán: „A helyettes lelkész fizetése oly gyülekezetekben, hol a lelkész aggkor vagy hosszas betegeskedés által hivatalos teendőinek elvégzésében akadályozva van, helyre­utazási költségen kívül teljes ellátás és havonkint 30 K utólagosan fizetve". „A segédlelkész fizetése, odautazási költségen kívül teljes ellátás és havonkint 20 K utólagosan fizetve". Ily alakban oldotta meg ez igen fontos s messze kiható kérdést a dunamelléki ev. ref. egyhkeriilet köz­gyűlése is 1905 szept. 20. s köv. napokon Budapesten tartott tanácskozása alkalmával, jkvének 74. pontja alatt. Őszinte meleg kéréssel ajánlom ez ügyet leg­közelebb Dunántúlnak s esetleg a többi kerületeknek is szíves figyelmébe! F. TÁRCA. Grundtvig. (1783—1872.) VII. (Befejezés.) „Állás és kenyér nélkül" ez a szó sokat jelentett. Grundtvignak már neje és gyermekei voltak, vagyona pedig nem volt. Az éhenhalástól megmentette őt Vl-ik Frigyes király kegyelme, a midőn a király 600 tallért juttatott neki évenként a régi krónikák fordítása és kiadása körüli munkálkodásáért. Nemesen érző neje, midőn látta férje gondtelt arcát, akként szólott hozzá: „Látom, Grundtvigom, hogy te aggódol nőd és gyerme­keidért. De felejts el bennünket és vigasztaljon meg az, a mit az Úr nyújt néked. O jól tudja, hogy miként adjon nékünk kenyeret". És valóban az Úr gondoskodott Grundtvigról és családjáról. Egy jó módban levő lelkész, ki Grundtvig művei­ből és különösen énekeiből oly sokat tanult, felajánlotta lelkésztársának az anyagi támogatást. Busek-nak hívták az ideális gondolkozású fiatal papot, ki barátjának a következő levelet írta: „A mi az ön anyagi helyzetét illeti, kedves Grundtvig, úgy nem tudom, hogy t. k. milyen az. Jól tudom, hogy ha ön nőtlen lenne, ennek a kérdésnek nem volna jelentősége és én nem is avat­koznék e kérdés fejtegetésébe, de ön nős és gyermekei is vannak. Tudom, hogy van szerető szíve, mely kedvesei­nek a legjobbat kívánja. Nem tudom, milyen az ön anyagi helyzete, de azt az egyet tudom, hogy János apostol azt mondja: „A ki pedig bírja e világnak gazdagságát és látja, hogy felebarátja szűkölködik, bezárja szivét előtte,

Next

/
Oldalképek
Tartalom