Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-01-12 / 2. szám
1906 EVANGEL IKUS ŐRÁLLÓ 22^ lett. E diakonissaház működése mindenben megegyezik a többiek tevékenységével, különlegessége, hogy tagjai oltári felszerelések stylszerű készítésével is foglalkoznak. Kaiserswerth mintájára majd minden európai állam szervezett diakonissaintézeteket. Hazánkban a budapesti ref. egyház járt elől, gyűjtést indított s Skóciából azon feltétellel nyert egy nagyobb adományt, hogy kaiserswerthi diakonissákat telepít meg intézetében. így keletkezett 1865-ben a Bethesda. 1866-ban érkezett meg a négy első diakonissa Kaiserswerthből, a kik nagyon áldásos tevékenységet fejtettek ki az 1866-iki porosz háború alatt. Evangélikus szentegyházunkban Pozsony az első, a mely megértvén az idők jelét: 1891. évi augusztus 2-án nyitja meg diakonissa anyaházát. A felső-ausztriai Gallneukirchen engedett át főnöknőül egy diakonissát, a ki lelkes odaadással szervezi az új anyaházat, mely 1895. április hó 28-án már négy nővért avathat fel diakonissává. A diakonissák vezetik az árvaházat, ápolják az evang. kórház betegeit; magánbetegápolást is teljesítenek és szolgálják a gyülekezeti szegényügyet, felügyelnek az elemi iskolások melegedő szobájára s vezetik a leányegyesületet. Állomásaik vannak: Sopronban 3 nővérrel, Eperjesen 2, Kőszegen 2, Rozsnyón, Pinkafőn, Locsmándon, Modorban, Kézsmárkon 1—1 és Lőcsén 4 nővérrel. Az anyaházban van 14 felavatott, 21 próbaszolgálatot teljesítő. 5 előjegyzett és 1 másodnővér, a kik az állomásokon működő nővérekkel együtt az 1904-ik évben összesen 970 beteget ápoltak 12,805 nap és 2959 ejjel, 4221 beteg- és szegénylátogatást végeztek, 222 gyermekre ügyeltek fel és 169 fiatal leánykát vezettek. Az anyaintézet jelenleg a példás buzgóságú Schmidt K. J. lelkész vezetése alatt áll. Röviden meg kell még emlékeznünk a diakonissák életéről is. Diakonissává, a pozsonyi intézet házi rendje szerint csak oly hajadon és gyermektelen özvegy lehet, a ki 18-ik évét már betöltötte, de még nincsen 40 éves, istenfélő, kifogástalan életű és jó egészségnek örvendező. Szent hivatása betöltésére csak az alkalmatos, a kinek lelkét égető vágy hatja át a Krisztus szolgálata után, a ki érzi és átérzi azt a véghetetlen szeretetet, a melylyel a Krisztus szeretett minket s ellenállhatatlan vágy él szívében ezt a szeretetet az Úr kicsinyei iránt való szeretettel meghálálni. Az ilyeneknek V 4— 1/ 2 évig tartó előzetes próbán kell átesniök; ez idő alatt közelebbről megismerhetik a diakonissa életet s megmutathatják: megvan-e a külső és belső képesség hivatásuk teljesítésére. A ki megállja a próbát, az próbaszolgálatot teljesítő nővérré lesz. A felvétel felett a diakonissabizottság határoz. A lelkész alkalmi beszéde után a felveendők Ígéretet tesznek, hogy Isten segedelmével engedelmesen, készségesen, híven fognak szolgálni az intézet rendje szerint és a próbaidőt lelkiismeretesen felhasználják a hivatásukra való előkészületre. Ugyanakkor fej kötőt, gallért, talmát kapnak s minden szükségletüket az anyaintézet fedezi. A próbaidő alatt a nővérek alapos oktatást nyernek a hivatásukhoz szükséges ismeretekben. A négy esztendei próbaidő után következik a fölavatás. Ezt 14 napi készület előzi meg, a mely önmagábaszállásból és önvizsgálatból áll. A lelkész imádsággal kezdődő és azzal végződő colloquiumokat tart a lelki élet és hivatás főbb kérdéseiről, a főnöknő a házi rend főbb pontjait beszéli meg velük. A felavatás fogadalomból, imádságból és kézfeltételből áll, még pedig a gyülekezet jelenlétében, a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében. A kötelezettség csak bizonyos időre szól. A felavatottak az anyaintézet gyermekeivé lesznek, ruházatukról és havi zsebpénzükről az intézet gondoskodik. Évenként 2—3 heti szabadságra mehetnek. Betegsegükben ápolást, szolgálatképtelenség esetén és aggkorákban megfelelő ellátást nyernek, ha magukviselete mindenben megfelelt az intézet szabályainak. Ezekben igyekeztem megrajzolni a diakonissaügy fejlődését az apostoli kortól kezdve mindezideig. Munkám egyszerű ismertetés akar lenni azzal a célzattal, hogy fölkeltse bennünk az érdeklődést ezen áldott intézmény iránt s cselekedetre indítsa a mi kezeinket. Ha már az apostolok is szükségét érezték a diakonusok és diakonissák segítő munkásságának, hogy nélkülözhetnénk azt mi, késői kor gyarló gyermekei?! S ha a mult század első évtizedeinek fértiait gondolkodóba ejtette és cselekvésre indította a női szívnek és női áldott kéznek tétlenségre való kárhoztatása evangelikus egyházi életünk tág mezején, maradhatunk-e hidegek, érzéketlenek mi, egyházi életünk száz baja között, a művelt, de igazi rendeltetésüktől eltérített, pályát, foglalkozást sehol nem találó r,ői lelkek sürgetése előtt, a mely hivatást, munkatért követel mitőlünk? Mondja ki értekezletünk határozatilag, hogy a diakonissaügyet minden testvér melegen felkarolja s míg saját hatáskörében odahat, hogy gyülekezete évi támogatásban részesiti egyetlen hazai anyaintézetünket s a saját kebelében is alapot gyűjt egy-egy diakonissaállomás létesítésére, addig másrészről gyülekezete nőtagjaiban is fölkelti az érdeklődést ezen szent ügy iránt s igyekszik a gondjaira bizott leánygyermekek intensiv vallásos nevelésével odahatni, hogy azok megértvén és átérezvén a Krisztusnak irántunk megnyilatkozott szent szerelmét: szent lelkesedéssel forduljanak a pályához, a mely a női szívnek olyan megfelelő és Istennek annyira kedves munkatért nyit meg előttük! Jdnossy Lajos. EGYHÁZI ÉLET. Dianiska András f. Lőcsei lelkész, a volt YI. sz. kir. városi egyházmegye főesperese, a tiszai kerületi gyámintézet kiérdemült elnöke, az egyházegyetem törvényszéki bírája stb. — nincsen többé az élők sorában. Gyászos halála hosszas, kínos szenvedés után január 2-án bekövetkezett, életének 66-ik és hivataloskodásának 42-ik évében. Vele sokat veszített az egyházközség, az egyházmegye, a tiszai kerület és ev. egyházunk egyeteme is. A drága halott működése képességénél és buzgalmánál fogva mindenütt áldást hozó volt egyházunk érdekében. Az egyházzal a család is siratja az érdemes halottat. Feleségének boldogítója volt 42 éven át, 3 gyermekének : Andornak, a kassa oderbergi vasút mérnökének; Frigyesnek, késmárki lelkésznek; valamint Márthának, sebesi Thellman Rikárd, cs. és k. hadnagy feleségének leggondosabb apja, nem különben két unokájának legszeretetteljesebb nagyatyja és nővérének gyöngéd érzelmű bátyja vala. Nem csoda, ha ily oszlopférfi koporsójánál a legnagyobb és legőszintébb részvét nyilvánult. Nemcsak a város szine-java volt talpon, de a tátraaljai és szepesi városi egyházmegyék, a tiszai kerület, valamint Eperjes és Kassa városok is képviselve voltak az érdemekben oly gazdag férfiú temetésénél, mely január 4-én délután V^S-kor ment végbe. A sárosi egyházmegye testületileg fejezte ki mély részvétét a nagy veszteség felett. A volt Yl. sz. kir. vár. esperesség képviselői is felkeresték a bánatos özvegyet s igyekeztek enyhiteni fájdalmát. Az egyházkerületi gyámintézet is képviselve
