Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-05-25 / 21. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 177 SZEMLE. Még egyszer Késmárk. Nagytisztetetü Szerkesztő Úr ! A késmárki igazgatóválasztás ügyéből kifolyólag egy elvi kérdést szeretnék felvetni, felkérve egyházjogászainkat a hozzászólásra és a kérdés tisztázására. Zsinati törvényeink 41., 85. és 112. §-ai szerint a középiskolák igazgatói hivataluknál fogva tagjai az egyházközségi, illetve egyházmegyei és kerületi közgyűléseknek és kerületenkint kettő az egyetemes gyűlésnek is. (148. §.). E gyűléseken szavazati joggal bírnak minden felmerülő kérdésben. Az egyházi kormányzásba való befolyás első előfeltétele azonban az egyházhoz való tartozás lévén, kérdem már most, tagja lehet-e református létére az új késmárki igazgató különböző egyházi gyűléseinknek? Bányakerületi. TÁRCA. Grundtvig. (1783—1872.) Nálunk ez a név nem igen ismeretes. Pár sorban az újabbkori egyháztörténet említést tesz róla, mint kiváló dán theologusról, de érdemeihez képest a nem dán theologiában nem láttam őt kellően méltatva. Grundtvig, ez a minden ízében dán lutheránus pap, oly hatással volt egyházára, korára, mely áldásos nemcsak nemzeti egyházára és hazájára, hanem az egész keresztyénségre és emberiségre. Az északi népek vallásossága, kulturája, társadalmi és gazdasági felvirágzása, politikai szabadsága nagyrészt e férfiú működésének eredménye. A rationalismus egyházpusztító művének megakadályozásában oroszlánrésze van Grundtvig nemes, jellemes, céltudatos küzdelmének. Méltán nevezhetjük őt a skandináv kereszténység leghatalmasabb szellemének. Nemes, keresztény jelleme világíthat a mi sötétségünkben. Küzdelmeinkben, harcainkban vigasztaló, bátorító és felemelő lehet az ő példája. Jelen soraimban nem kívánok önálló művet adni az olvasóknak. Tanulmányom gondos felhasználása a hasonló dán tanulmányoknak és Grundtvig életét tárgyaló műveknek,* melyekből kiválasztottam azt, a mi hazai egyházi közönségünket legjobban érdekelheti. I. Mielőtt Grundtvig életrajzához fognánk, pár vonásban jellemezni akarjuk a dán egyházi és theologiai állapotokat a XVIII. század végén. A pietismus korszakát Dániában is a rationalismus váltotta fel. A XVIII. század végén már csak Brorson * Tanulmányom alapjául szolgálnak a következő müvek : Fr. Winkel Horn: N. F. S. Grundtvigs Liv oy Gjerning Kjöbenhavn 1883. 481 1. Fr. Nielsen: „N. F. S. Grundtvigs religiöse Udvikling". 1889. Dr. L. N. Helveg: „Den danske Kirkes Historie efter Reformationen". II. köt. 1883. 873 1. L. Schröder: „Den nordiske Folkehöjskole". 1905. 487 1. C. Grove: Grundtvigs Hojskole paa Marielyst. 1881. 63 1. L. Koch

: Fra Grundtvigianismens og den indre Missonstid 1898. 290 1. Grundtvig: Salmer og tandelige Sange: en forkortet Udsrave 1383. 481 1. s ' J. Schröder; Mindeblade fra Grundtvigs Hundredaarfest 1883. 138 L . ' szép énekeiben élt a pietismus és a rationalismus befejezte hódító munkáját. A rationalismus fő képviselője Dániában a XVIII. század végén Bastholm Keresztély (1740—1810.). Ez a férfiú nem akart lelkész lenni és csak atyjának óhajára választotta azt a nehéz pályát. 1775-ben adta ki fő művét a prédikálás művészetéről (Den gejtlige Talekunst). Ez e mű arról is nevezetes, hogy felkeltette II. József császár figyelmét, a ki elrendelte, hogy a magasabb tanintézetekben, mivel a mű nem szorosan véve felekezeti, tankönyvül használják. A lelkésznek szerinte ép úgy, mint a színésznek, habár nemesebb hivatásnak élve, elő kell adnia finom eleganciával szerepét. Nem kell okvetlenül hinnie azt, a mit hirdet. Sőt épen a hit terén kellő okossággal és körültekintéssel kell eljárnia, mivel semmi sem veszedelmesebb, mint elkeseríteni a hallgatókat. Az igazság rendszerint igen elkeserít. Az egyházi szónok célja nem elkeresiteni, hanem javítani. Ezen cél érdekében a szónokló lelkésznek sokszor egyes gondolatokat át kell ugornia, tulajdonképeni célzatait el kell rejtenie, s így megédesíteni a keserű orvosságot és a legélesebb feddést elviselhető adagokban kell beadnia. A kor tükre azon műve is, melyben az istentisztelet reformálását tárgyalja (Forsőg til en forbedret Plan i den udvortes Gudstjenesten. 1785). Szerinte a régi liturgia, mely hosszadalmas, nem felel meg az egyszerű, észszerű tannak. Az evangelikus isztentisztelet legyen „rövid, érdekes, felelevenítő." Ajánlotta a térdepelést az imádkozásnál, de csak azért, hogy a hívek el ne aludjanak. A templomban csak a dicséret-énekeknek van helye, azok az énekek, melyekben valamit kérünk Istentől, eltörlendők; mert természetellenesek. Hiszen a gyermek is, ha valamit kér szüleitől, nem kéri azt énekelve, hanem inkább sírva. Az ének és zene az öröm kifejezései és nem a fájdalom és bűnbánat megnyilatkozásai. A verses imák, mint szintén természetellenesek, eltörlendők. A keresztségnél eltörlendőnek tartotta a régi formulát s a helyett ezt a kérdést ajánlotta: „Akarsz-e Jézus Krisztus országának polgára lenni ? Úgy azon kell munkálnod, hogy Jézus Krisztus nyomdokaiba lépj, műveld szivedet az ő szive mintájára, kövessed őt az alázatosság és engedelmesség útján, hogy megtisztítsa lelkedet és testedet minden szennytől és megszenteljen az Isten félelmében." Az úrvacsoránál is hasonló változtatást ajánlott. A papság nem fogott nyomban hozzá e reformokhoz, de a műveltek nagyon időszerűeknek tartották és melegen üdvözölték. Ugyanazon évben kiadta e termékeny író vallástani tankönyvét (Religionsbog for Ungdommen). E tankönyvben kifejti a vallástanítás célját, mely szerinte nemcsak az, hogy jó keresztényeket neveljünk, hanem egyszersmind jó és hasznos polgárokat. A lelkészképzés reformálására is felhívja egyik művében a figyelmet (Körte Tanker til naermere Eftertanke over den gejstlige Stand. 1794.) A városi lelkészeket szerinte egészen másképen kell képezni jövő hivatásukra, mint a falusiakat. A városi lelkészeknél fő figyelmet kell fordítani a philosophiára, míg a falusiaknál a földmiveléstanra. Az egyházi tannál fő az, hogy a lelkész, ha nem is meggyőződése, híveinek mindig épülésére használja az egyház dogmáit, azért nem szabad őt gorombán csalónak nevezni. Igen helyesen jellemzi e kort egyik történetírója N. M. Peterson ekként: A rationalismus törekedvén a legmagasabb bölcseség után, elvégre is lesülylyedt és ellumposodott. Minden becsületes léleknek, mely utálta a képmutatást, el kellett fordulnia tőle."