Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-05-18 / 20. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 167 — census cathedralicus — mint a reformáció előtt, most az evangyéliom birtokában is, évről-évre pontosan fizették felváltva 60—63 aranynyal.

1 Egyszer 1605-ben Bocskaynak is fizették a censust. Mária Teréziáig a Szepességen püspökség nem lévén, csak a káptalan képezte az egyházi hatóságot és a nagyváradi püspök néha-néha ide ellátogatott, mint törvényes felsőbbség. Ily esetben az ev. lelkészek kötelességüknek tartották a püspöknek hódolni, ajándékot hozni és oltalmát kikérni. 1590-ben nov. 17-én írt a nagyváradi püspök az ev. lelkészeknek, hogy Szepesváraljára, a káptalanba érkezik. A lelkészek ott fogadták a püspököt és lefizették a censust 61 aranynyal. Az ajándék állott egy zergéből és 10 fogolymadárból. Oltalomért való kérelmökre a püspök intette a lelkészeket, hogy lankadatlanul tartsák meg az ágostai hitvallást — Episcopi fűit adhortatio sepius repetita, qua nos ad firmiter retinendam confessionem augustanam hortatus est.

2 Ezen békés viszonyt csakhamar megzavarta nem egy magyar ember, de egy lengyel Alphonsus nevű szerzetes. Ez minden alkalommal hevesen kikelt Luther, Kálvin és az ágostai hitvallás ellen, hazug névvel illetve azt.

3 Ilyen értelemben fordult a nevezett Alphonsus Mátyás szerzetes az érsekhez, nagyváradi Pethe Márton de Hetts helytartóhoz, hogy rábírja őt a protestánsok kiirtására a Szepességen. Hogy biztosabban érhessen célt, Krakkóba a lengyel királyhoz utazott, kinél a XIII szepesi város zálogban volt. A király trónjánál engedélyt kért, hogy az ev. lelkészeket lakásaikból, a gyülekezeteket templomaikból kiűzhesse és a katholikusokat oda visszatelepíthesse. Az ev. lelkészek ily alattomos cselszövénynek hírét hallván, Iglóról 1604. évi márc. 12-ről keltezett, Goltzius Joakim 24 városi esperes által aláírt levélben fordultak az érsekhez, melyben ártatlanságuk mellett felszólaltak, bebizonyítván, hogy a propheták és az apostolok tanait hirdetik, úgy mint azok az ágostai hitvallásban olvashatók, melyet a püspökök, sőt Ferdinánd király maga is helybenhagyott. Még ez évben szept. 11-én érkezett a Szepességbe maga az érsek, Pethe Márton de Hettes és a káptalanba beszállott. E hírre Goltzius főesperes, poprádi Mátyás, durándi Erythraeus János és a lőcsei Zabler Péter lelkészek szeptember 13-án a káptalanba utaztak az érsek üdvözlésére. Ajándékul kaptak az érsek kísérői, Diak Boldizsár két ezüst kanalat, Thury Ferenc ugyanannyit, a titkár pedig egész tallért magyar aranynyal. Az érseknek kedveskedtek aranyozott ezüst kelyhekkel, egy fajdkakassal és nyolc fogolylyal. Az ajándékok átadása után a lelkészek élőszóval is védték magukat, úgy a mint az utolsó levelűkben is tették. Az érsek felelte, hogy ő mint a legfőbb egyházi személy e vidéken, a lengyel király engedelmével a városokban cánoni visitatiót rendez és a községeket visszareformálja a tridenti zsinat szabályai és útmutatásai szerint. Alphonsus aknamunkája tehát sikeres volt. A terv a városok katholizálására készen állott. Tőrt vetettek a városoknak és szentül hitték, hogy nem hiába. De még győzött az evangyéliom világossága a sötétség ármánykodása felett. Bocskay István fegyvert fogott támadói ellen. Táborában visszhangzott: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk", zászlóin látszott a Lutherének: „Erős vár a mi Istenünk". A lelkes ev. hadsereg megverte az ellenséget Odorján-Diószeghnél 1604-ik évi okt. 14-én, 1 U. o. 887. 890. 2 Wagner, Analecta Scepusii Matr. Mol. 667. 3 U. o. 667—670. ; mely győzelemnek köszönhették a protestánsok a vallás szabadságot, mely a bécsi békekötésben biztosíttatott. Bocskay István győzedelmes hadserege Belgiojozo császári tábornok szökése után Felső-Magyarországban is sietett győzelemről-győzelemre, mindenütt segédkezet nyújtván protestáns hitsorsosainak, kik között különösen Belgiojozo császári tábornok fegyveres erővel mindenféle pusztítást vitt véghez. Ezen győzedelemnek köszönhették a kassaiak felszabadulásukat, melynek következménye az volt, hogy a pápista berendezések mellőzésével ismét használhatták és bírhatták a nagy templomot. Örömükben a reformációt egy költeményben is dicsőítették, melyben azt mondják: Kassa a pápától megint felszabadult, egy Istent, egy hitet vall, a farkastól őrizze meg a Krisztus sok éven át a kedves egyházat. A költemény maga így hangzik szórói-szóra: Vom Babst nun Casch ist worden frey Ein Gott und Glaub bekannt ohn' Scheu, Herr Christ für diesen Wolf bewahr, Dein' liebe Kirch noch lange Jahr

! Pethe Márton már ezen győzelem előtt, 1604-ik évi ápril 1-én megkapta az engedélyt Zsigmond lengyel királytól a cánoni egyházlátogatásra és az ellenreformációra, kivált a XIII elzálogosított szepesi város területén. Támaszkodva ezen felhatalmazásra,Thurzó Kristóffal és más tanácsnokok társaságában Lőcsére jött okt. 8 án, hogy a templomokat a katholikusok számára lefoglalja. Ez azonban nem sikerült, ellenkezőleg, a támadókra nézve nem csekély veszélylyel járt. Ugyanis a városi birót megfogták és kényszeríteni akarták, hogy a városi nagy templomot adja át a katholikusoknak. A felbőszült polgárok azonban fegyvert fogtak, a birót kiszabadították, az érseket üldözőbe vették, ki egész kíséretével valami piszkos alagútba rejtőzött. Órákig kellett ott tartózkodnia, míg végre szökése sikerült. De még rosszabb napok következtek Pethe ellenreformátorra, ki városról-városra akart menni az evangyéliom elnyomatására és a pápai egyház talpra állítására. Dr. Spillenberger Sámuel lőcsei orvos és Roll Antal, a szepesi bányák igazgatója történetesen saját füleikkel hallották, hogy a megállapított terv szerint Xylander-Holtzmann István krompachi lelkészt akarták kidobni lakásából 1604-ik évi okt. 22-én. Az üldözőbe vett lelkész azonban még megmenekült és a lelkészek naplójában még megjegyezhette: „Sed Deus consilium Achitophilis dissipavit et liberatus sum adhuc". De az Isten Achitophel tanácsát megsemmisítette és még megmenekültem. És nem ok nélkül. Mert Bocskay győzedelmes hadai mindinkább a Szepesség felé közeledtek, városokat és várakat elfoglaltak és az evangyéliom diadalát elősegítették. E hírre Pethe gyors futásnak indult és pedig nagyon szánalmas módon. Mint köszvényes ember pokrócokba volt kötve és nem másképen, mint valami borjút vagy sertést — non secur ac vitulum, vei porcum — talyigán a szolgáktól vitték a tehetetlen embert, kifosztva minden kincseitől. Szomorú sorsáról támadt ezen találó distichon: Ansere Scepusio Pethe dum pinquiscere vellet Ansere privatur nescius ipse suo. Martinus Pethe rhümbt sich dessen, Das er bei uns woll' Martinsgäns essen Aber als er nach derselben tracht Hat er sich um die seinig' bracht. Magyarul annyit tesz: midőn Pethe Márton nálunk a Szepességen Márton-ludakat akart enni, saját lúdját veszítette el.