Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-05-04 / 18. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 148 veinek, ez okból kétszeresen szükség van rá, hogy teremtményeivel annak legyőzésére összemunkáljon. Egy pillanatra sem veszíti szem elől kitűzött célját s majd egykor tapasztalni fogjuk, hogy még a bűnt is nagy és dicső céljának elérésére eszközül használja föl. A másik ezzel rokon nehézség. Hastings .Van Isten" ford. Csizmadia Lajos. Pap-képviselők. Ily cím alatt az „Erdélyi Protestáns Lap" a most folyó országos képviselőválasztások szempontjából igen aktuális kérdést vetett fel, a mely közelebbről így hangzik : bárha egyetemes műveltsége alapján a kor színvonalán álló lelkész egyénileg az országgyűlési képviselőségre joggal aspirálhat, vájjon előnyös-e e képviselősége az egyház és a gyülekezeti élet szempontjából? Vagy, miként nevezett lap magát kifejezi: vájjon az e képviselőséggel járó előnyök és hátrányok miként viszonylanak egymáshoz ? A felvetett kérdésre nevezett lap a feleletet a következő gondolatmenetben adja meg. Kétségkívül hasznos dolog, hogy ha a lelkész képviselője, szószólója lehet felekezete érdekeinek az ország törvénytanácsában ; bár viszont azon érvet, mintha a képviselő-lelkész öregbítené a megingott lelkészi tekintélyt, épen nem tartja elfogadhatónak, mert — miként helyesen megjegyzi — az egyén értékét nem rang, hatalom és befolyás, hanem munkájának közhasznú volta szabja meg. Egyéb haszon tehát azonkívül, hogy az illető képviselő-lelkész egyháza és társai érdekeit szolgálhatja: e képviselőségből aligha származik. E nyereséggel szemben áll most a jóval súlyosabb veszteségszámla. S itt a nevezett lap véleménye a következőkben foglalható össze, hogy „vallásának és egyetemes egyháza érdekeinek szolgálhat ugyan javára a képviselősége, de gyülekezetének soha". Ott vannak mindjárt a választást megelőző korteskedések, a melyeknek során szinte a lehetetlenséggel határos, hogy az illető lelkész összeütközésbe ne jusson gyülekezetének politikailag más véleményen lévő tagjaival, ment maradjon a kortesutakkal együtt termő inzultusoktól, a melyek bemocskolják a papi palástot. Aztán, mondjuk, hogy megválasztják. Itt kezdődik még csak az igazi kötelességösszeütközés. Mert vagy sok tanulmányt, igénylő képviselői kötelességei után lát, a melyek őt különben is a fővároshoz kötik s ekkor gyülekezetét kell elhanyagolnia; vagy pedig gyülekezetének él, ennek körében fejt ki munkásságot megválasztatása után is; mely esetben viszont képviselői kötelességeit mulasztja el. A káplánrendszer e bajon gyökeresen nem segít, nem is szólva arról, vájjon kap-e avagy kaphat-e az illető lelkészképviselő ilyen, egy egész lelkipásztor egész hivatáskörét betölteni képes segédlelkészt. S hozzá még a kimaradhatlan erkölcsi veszteségek A gyülekezet s lelkésze között, ennek távolsága miatt, megszakad az életteljes közösség viszonya, a mely pedig egyedüli biztos alapja minden egészséges és áldásos lelkipásztori munkának. A gyülekezet lelki atyja csak amolyan hazajáró vendéggé lesz, ki híveitől s kitől hívei mindinkább elidegenednek. Pedig ha valaha, hát korunkban nagyon kívánatos, hogy a lelkész híveivel folytonos élő összeköttetésben maradjon, „Summa summarum: papnak és képviselőnek is lenni egyszerre s mindakettőnek egy paphoz illő lelkiismeretességgel eleget tenni nem lehet". Ha azonban — így végzi okoskodását a nevezett lap — egyetemes érdekek tennék szükségessé, hogy valaki képviselővé legyen, akkor lelkész, gyülekezet s egyházi főhatóság állapítsák meg együtt azon „szerfölött complikált módozatot", a mely mellett az illető lelkész képviselőséget vállalhasson. Hát mi t. laptársunk okoskodását és érvelését javarészben magunk is osztjuk. Bizonyos dolog, hogy bizonyos alkalmakkor, például a kultuszminiszteri .budget tárgyalásánál egy jóravaló, művelt s rokonszenves lelkészképviselő sokat lendíthet egyháza során, bár viszont ezt a szolgálatot nem tartjuk oly értékesnek, hogy felérne a gyülekezeti élet szempontjából vele járó veszteséggel; sem oly fontosnak, hogy más úton-módon pótolható nem volna. Elvégre is ott vannak püspökeink, felügyelőink, nyitva információik számára az illető minisztériumok ajtaja; ott vannak az országgyűlésen az ev. prot. világi képviselők, a kik az egyetemes papság elvén képviselői egyházunk érdekeinek is s bizonynyal megteszik, vagy legalább elvárható, hogy megtegyék egyházuk érdekeivel szemben is kötelességöket. Csupán az egyházi érdekek szempontjából tehát a lelkész képviselősége nem okvetlenül követelt, de nem is teljesen indokolt. Viszont, a mit t. laptársunk a lelkész e vállalkozásával járó kárról írt, teljesen való s hozzáteszszük, felette megfontolandó. Valóban úgy van : egy ember két emberré nem lehet. Lelkészi s képviselői teendőit egyforma lelkiismeretességgel s sikerrel, nincs senki, ki elvégezni képes volna. Itt tehát csakugyan beáll a vagy-vagy. Felfogásunk szerint az országgyűlési képviselőség a szabad polgár legszebb ambíciójának tárgya s ki arra erőt és tehetséget érez s kellő tanultsággal és műveltséggel rendelkezik hozzá, a mellett még polgártársai bizalmát is bírja: ám lépjen fel s igyekezzék tehetségeit s munkaerejét a haza számára a törvényhozó teremben értékesíteni. (Sajnos, e tekintetben manapság a t. jelölt urakat nem vezetik ily ethikus momentumok, hanem sok minden egyéb törtető indok, miről most kedvünk sincs írni.) Miért ne léphetne hát fel akármely lelkész is országgyűlési képviselőjelöltnek, ha erre magát rátermettnek érzi s mások is ilyennek találják? Úgyde, ha fellép, tudnia kell, hogy evvel olyan erkölcsi akadályok elé is lépett eddig viselt lelkészi hivatala szempontjából, hogy ennek további viselése számára egyben lehetetlenné lett. Mi hát itt a teendő? Igen egyszerű dolog! Mielőtt fellép jelöltül, mondjon le lelkipásztori állásáról. Az országos törvény megállapítja, hogy birák, ügyészek stb. nem választhatók meg abban a kerületben, a melynek területére hatáskörük egészben avagy részben, a választás idejében vagy az azt megelőző három heti időben kiterjedt: igy kellene ennek lenni a lelkészekkel szemben is, a kik e tekintetben — a választások tisztasága szempontjából is — ugyancsak a közhivatalnokok közé volnának sorozandók. Ha már most valamely lelkész tényleg megválasztatott képviselőnek, hát megvan az új exisztentiája; ha pedig megbukott, kereshet másutt lelkészi hivatalt, avagy akár esetleg régi gyülekezete is újból megválaszthatja, ha ugyan addig helyét mással be nem töltötte. Am, ha a korteskedés idején híveinek egy részével összeütközésbe jutott, újból való lelkészi megválasztatását a magam részéről meg nem engedném. Jó lelkész nem vágyik ki gyülekezetéből, mert tudja, hogy ennek reá, az egész emberre szüksége van. Viszont, ha képviselőségre törekszik, a mit neki ugyan senki rossz néven nem vehet, hát akkor vonja le már