Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-27 / 17. szám

1906 145 Henrik, a kőszegi egyház tetterős fiatal lelkipásztora, kinek működése elé az egyház joggal a legszebb remé­nyekkel tekint. A lyc. főgymnasium igazgatójává Marku­sovszky Sámuel helyére az intézetnek 25 év óta buzgó tanára, Hirschmann Nándor választatott. A főrévi és liget­falusi filiák bizonyos autonómiával szervezkedtek, oly célból, hogy idővel anyásittatnak. Amott felügyelővé dr. írühwirth Samu, másodfelügyelővé pedig Kovács Sándor, emitt felügyelővé Wester Péter gyáros, helyettesévé dr. Frühwirt választatott. A várhegyalji szórvány szegény lakosainak lelki gondozását Weisz Ede hittérítő látta el. A szegény iskolás gyerekek télre való felruházására 1322 K. helyi gyámintézeti célra 1800 K gyűlt egybe, a nőegylet 2755 K-át gyűjtött össze, melyből 207 gyer­meket látott el karácsonyra meleg ruhával és egyébbel. A házi szegények ellátása nagy gondját képezte az egy­háznak. Löw Károly őrnagy végrendeletileg 500 K-át hagyott az egyházra; egy magát megnevezni nem akaró polgárözvegy 1000 K-át a menház részére ; Schönwiesner Kálmán pozsonyszentgyörg}d lelkész 400K-ás alapítványt tett „Maier Schönwiesner" cimen a diakonissa-intézet céljaira; Szádor László Galgócon levő házát, boldogult Keltenbauer Karola pedig 8000 K-át hagyományozott ugyancsak egyházi jótékony célokra. Ezután az évkönyv a gyülekezeti ügyek vezetésének a képét nyújtja, a melyből kitűnik, hogy az elnökség, lelkészi hivatal, iroda és presbyteriumon kívül, mely utóbbit különböző bizottságok (pénzügyi-, becslő-, inter­nátusi-, építészeti-, temetkezési-, temetőügyi bizottság) támogatnak munkájában, s a középiskola ügyeit intéző ú. n. iskolatanács, és a népiskola tigyét-intéző az ú. n. iskolaszéken és a jogügyi bizottságon kívül még a diakonissaügyi-, árvaügyi-, menházügyi s szegényügyi bizottságok intézik a dolgokat. A népesedési mozgalom a következő volt: született 270 gyermek, hozzánk áttért 7, confirmáltatott 172, úrvacsorával élt 3486, hirdettetett 94 pár, eskettetett, 90 pár, kitért 9, meg­halt 294. A hívek összes lélekszáma 9280. A népiskola 17 tanerő vezetése alatt három külön iskolában összesen 1196 gyermeket oktatott; a lyceum ifjúságának száma 507 volt: az internátusban 118 növendék talált teljes ellátást. Idegen iskolákban 323 ev. tanuló nyert vallás­oktatást. Főréven összesen 145, Ligetfalun 50 tanítványa volt a népiskolának. A jótékonysági intézetek rovata a következő képet mutatja: a diakonissa intézet a növen­vékekkei együtt összesen 47 nővért számlál; tiliális stációi: Sopron 3, Eperjes 2, Kőszeg 2, Rozsnyó 1, Pinkafő 1, Lőcse 4, Locsmánd 1, Modor 1, Késmárk 0 összesen 16 nővérrel. Mind a testvérek (az anya és tiliális stáció­kon együtt) összesen 869 személyt ápoltak 8707'/., nappal és 3203V 2 éjjen át, 5674 beteg s szegénylátogatás végez­tek. 222 gyermeket gondoztak s 169 leányt vezettek. Bibliák, épitő iratok s fali képek címén az anyaeayház 4440 K 78 f árút adott el s ezenkívül 126 K 23 f árú ingyen nyomtatványt ajándékozott szét. Az árvaház össze­sen 31 gyermeket gondozott. A kórház J84 beteget ápolt. A menház 23 szegénynek adott hajlékot. A szegény alap különböző címen mintegy 3000 K-nyí összegig segített az ínségeseken. Offertorium címen 233 K 51 f, persely­ből 1711 K 30 f gyűlt egybe. Az évkönyv ezután a különböző címeken és célokra befolyt adományokról s alapítványokról szól, a melyek igen sok tételben igen jelentékeny összeget tesznek ki, majd kimutatja az egy­ház által kezelt különféle alapítványokat, a melyeknek végösszege 3.915,816 K 14 f-t tesz ki. mely összeg, ha meggondoljuk, hogy igen sok papir a beszerzési áron szerepel ma is, holott értéke jóval több, még jelentékenyen emelkedik. Az egyház költségvetése az 1906. évre 203,492 K-át tesz ki a jótékonysági s 322,119 K-át az egyházi s iskolai alapok rovatában. Vagyis évi összes költség­vetése szükséglet és fedezet címen megüti jóvál a fél­millió koronát. Függelékben még beszámol az értesítő a helyi gyámintézet, jótékony nőegylet, a Lazaret, az egy­házi zeneegylet, a férfi- s ifjúsági egylet ügyeiről, majd közli az istentiszteletek rendjét. Gazdag, duzzadó életnek tanulsága e terjedelmére szerény, de tartalmilag annál becsesebb könyvecske! Adja Isten, hogy hazai evan­gelikus egyházunk e legelső s kétségkívül legerőteljesebb egyháza tovább is fényeskedjék az evangeliomi erények­ben s legyen a többi egyházak számára a hegyen épí­tett város. A pápai ev. egyházunk az 1905. évről kiadott, ezúttal már 30-ik értesítője hűnek bizonyul régi hírnevé­hez. Évről-évre meggyőződünk belőle, hogy a gyülekezetet gondos lelkipásztori kezek vezetik, s hogy ott mindenek ékesen és szép rendben folynak. Az évkönyv 1. fejezete bemutatja a gyülekezet tisztviselői karát, majd 2. feje­zetében adja a népességi mozgalom képét. E szerint a gyülekezet híveinek lélekszáma 2902, született 98, elte­mettetett 96, házasságra lépett 21 pár, konfirmáltatott 67, úrvacsorájával élt 1467 egyén. A 3. fejezet feltárja előttünk a gyülekezet lelki gondozásának áldott mun­káját, melyből kitűnik, hogy Pápán a szokásos isten­tiszteleten kívül, egyéb vallásos és felolvasó összejövetelek révén bő alkalma nyílik a híveknek lelki művelődésre és épülésre. Iskolába járt összesen 394, a filiákban 131 gyermek. A gyülekezetnek egyik legéberebb gondját képezte az idegen iskolákba járt ev. növendékek vallásos oktatása és lelki gondozása. Örömmel látjuk, hogy úgy az iparos és kereskedelmi iskola, valamint az állami polgári leányiskola, nemkülönben a ref. tanítóképző, a polgári leányiskola és főgymnasium ág. h. ev. növen­dékei, úgyszintén az állami tanítóképző és az izr. pol­gári fiúiskola növendékei, kiknek száma összesen 167-et tett ki, a leggondosabb lelkipásztori kezelésben része­sültek. Az évköny ezután az iskolai növendékek és con­firmáltak névsorát hozza, majd közli az iskolai könyvtár és múzeum évi kimutatását; azután a gyülekezeti pénztár állapotát rajzolja meg. A forgalmi kimutatásból látjuk, hogy az egyház bevétele 39,450 K 42 f. kiadása ugyan­annyi volt (pénztármaradvány egyenleg 975 K 57 f); az alapítványi tőke összege 91,812 K 52 f tett ki az 190. 4év végével. Egyéb kisebb alapok 1392 K 53 f. A nőegylet 1035 K 40 f bevétellel s 737 K 12 f kiadással zárta számadását, összes vagyona 3032 K 62 f. A leány­egylet forgalmi mérlege 141 K 22 f; vagyona 899 K 88 f. A férfi énekkar alapja 623 K 45 f; bevétele 323 K 70 f, kiadása 124 K 85 f. A gyűl. gyámintézet 156 K bevétellel s 119 K kiadással szerepel, majd közli az évkönyv a különféle adományokat, a melyek az év folyamán befolytak; azután a filiák ügyeire tér át, melyekről hasonló gonddal tudósít. A gyülekezetek Takácsi, Pápa-Acsád, Mezőlak, mind a három virágzó nő­egylettel. Majd közli a fiókgyülekezetek adózási s vagyoni viszonyait s aztán „Mozzanatok az egyházi téren" címen beszámol a lefolyt év legnevezetesebb eseményeiről Helyes intézkezés, hogy a rovatban a veszprémi egyház­megye s a dunántúli egyházkerület életéből is rövid kivonatban közli az értesítő azt, a mi Pápát, mint a mely gyülekezet az esperességhez illetőleg kerülethez tartozik, kétségkívül érdekli: e rovat alkalmas arra, hogy a kerület, illetőleg esperesség és a gyülekezet közötti összetartozandóság érzetét mélyítse. Az évkönyvet egy húsvéti egyházi beszéd s egy „a gyermek imája" című építő elbeszélés zárja be, mindkettő Gyurátz Ferenc püspök­nek. a gyülekezet lelkipásztorának tollából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom