Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-13 / 15. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 128 és történetileg-, de az evangeliom alapján is teljesen indokolt dolog. Eg.y fenségesen vakmerő tiltakozás e kép minden hitbeli és lelkiisnieretbeli kényszerrel, a szabadságnak minden elfojtásával szemben; tiltakozás a merénylet ellen, a melylyel a pápaság mint egyedül üdvözítő intézmény az emberiség nyakára tolakszik s azt nemcsak a hit dolgában fosztja meg szabadságától, de politikai tekintetben is járma alá hajtja: másfelől fenséges kifejezése a fenséges gondolatnak, hogy a Krisztusban nincsen sem zsidó, sem görög, sem úr, sem szolga, hogy mindnyájan egyek, istenfiak, szabadok vagyunk s e szabadságban, amelyre elhivattatunk, álljunk meg és ne terheljük meg többé magunkat a szolgaságnak igájával. Rettenetes kritika ez a pápasággal szemben, nem tollal megírva, de ecsettel; nem könyvbe, de a vászonra, És örök ékesszóló apologiája a Krisztusban megjelent örök igaz emberinek az emberit az isteninek álcájában megtagadó s megsemmisíteni törekvő „csalatkozhatlan" intézménynyél szemben. Csak nézd e képet hosszan, elgondolkozva s meg fogod érteni, hogy a mit a történettudósok kötetekben tudnak csak néked elmondani, mint tudja ezt néhány teremtő ecsetvonással lelkedbe ihletni a lángész. S az ily lángelme egyúttal próféta is: prófétája az emberiség egy jobb, egy fenségesebb, egy megtisztultabb jövőjének. És ha a jelen, a mely lépten-nyomon hirdeti vallási, társadalmi és politikai téren egyaránt amaz „ősellenség" erejét, létét és hatalmát, el is csüggeszt és skeptikussá tesz: forduljunk a prófétákhoz s hitünk újból megéled. Mert az igazságnak, bármily mélyen temessék is el, a húsvét ünnepe bizonyítja, van feltámadása ! Náray Iván. JJ 42. és 43. zsoltár. Mint a nőstényszarvas epekedve vágyik Vizdús patakokhoz, Akképen vágyódik epekedve a lelkem Te utánad Jahve. Szomjazva kívánja az én lelkem Jahvét, A ki élő Isten. Vaj mikor jöhetek, hogy meglássam végre Jahve arculatját ? Könyűim levének kenyerem énnékem Nappal és éjszaka. Mert azt kérdezgetik szünetlenül tőlem : „Hát Istened hol van P

u Ugyan hadd gondoljak arra — enmagamhan Kiöntve a lelkem. Mint vonultam egykor búcsúsok köréhen Istennek házához Ujjongó kiáltás, hála harangja mellett Ünneplő tömegben. Én lelkem mért csüggedsz te el, Miéi t háborgasz ellenem P Bizz Jahvéhan, dicsérem őt még, Ki üdvöm nékem s Istenem. Elcsügged egészen az én lelkem bennem, Azért rád gondolok. Távol a Jordánnak s Hermonnak földjétől És Micar hegyétől. Áradás áradást szólít, vizesésid Zúgó hangja mellett, Minden te hullámid és hullámtörésid Á Italmennek rajtam. Ekképen szólok én Istenhez; „Kősziklám! Mért felejtettél el P Miért kell hogy járjak szennyes gyászruhában Ellentől szorítva P" Mintha szú gyötörne csontom belsejében, Gúnyol ellenségem, Mert azt kérdezgetik szünetlenül tőlem: „Hát Istened hol van P" Én lelkem mért csüggedsz te el, Miért háborgasz ellenem P Bízz Jahvéban. dicsérem öt még, Ki üdvöm nékem s Istenem. Légy bírám, óh Jahve, viseld én peremet Kegyetlen nép ellen, Csalfaság, gonoszság embere kezéből Szabadíts meg engem. Hiszen te vagy az én erős Istenségem Miért taszitsz hát el ? Miért kell hogy járjak szennyes gyászruhában Ellentől szorítva ? Küldd el a te fényed és a te hűséged, Azok vezessenek, Vigyenek el engem a te szent hegyedhez És lakóhelyedhez, Hadd menjek be aztán Jahve oltárához, Örömöm Urához, És hadd dicsérjelek hárfa mellett téged, Én Istenem Janve. Én lelkem mért csüggedsz te el, Miért háborgasz ellenem P Bízz Jahvéban, dicsérem őt még Ki üdvöm nékem s Istenem. Jlz 50-dik zsoltár. Jahve beszél s fél a világ Napkeltétől napnyugtáig. A csodaszép Cionhegyről Sugarakat szór az Isten. Jő Istenünk, és nem szótlan, Nagy tííz emészt ő előtte S körülötte fergeteg dúl. Szól az égnek tent s a földnek, Mert népével törvényt ül most: „Hozzátok el kegyesimet, Kik szerződtek véren vélem". S ég hirdeti igazságát, Mert az Isten maga ítél. „Halld meg népem, hadd beszélek, Izráel, hadd intelek meg. Jahve vagyok, te Istened. Nem áldozat miatt feddlek, Áldozatid folyton látom. Házadból nem kérek tulkot, Sem bakokat aklaidból; Hisz enyém az erdő vadja És a barom ezer hegyen, Ismerem a hegy madarát