Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-04-13 / 15. szám
1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 120 alapból kenyeret. Dianiska Frigyes lelkész fölismerte az e fajta jótékonyságban rejlő egyházi veszedelmet, híveit felvilágosította s a Szent Antal kenyere ellensúlyozására Luther-kenyér-alap gyűjtését kezdte meg. Az evang. egyház szegényeinek immár egész álló esztendőre biztos kenyerük van. A perselyt maguk a szegények hordják körül a tehetős egyháztagok közt, a kik hetenként 20 fillérjével járulnak az alaphoz. A kenyeret a lelkész osztja szét reggelenként. Vajha más gyülekezetek is követnék a szegényekről való gondviselés nemes példáját. (Tátraaljai.) Orgona-hangverseny Nagyváradon. A nagyváradi evang. női gyámintézet, mely az evang. egyházak támogatásán kívül a helybeli iskola, a szegény tanulók istápolását s idővel egy diakonissa-állás szervezését tűzte ki célul virág-szombatján d. u. 4 órakor fényesen sikerült hangversenyt rendezett a templomban. Művészek, műkedvelők versenyt áldoztak önzetlen fáradságukkal. Az egyesület elnöke Osterlamm Árminné, alelnöke Balogh Samuné s az egyház tevékeny papja, Materny Imre mindent elkövettek a sikerért, a mely akkora volt, hogy közkívánatra az egész hangversenyt megismétlik A műsort bemutatjuk: 1. Orgona solo: Bach: Fuga. Előadja Vomácska József. 2. Vegyes kar orgonakisérettel: a) Gályarabok éneke, (Káldy átírásában), b) Ima a Porticii néma operából. 3. Keisertől: Oh Golgotha! Ária a XVII. századból. Énekli Bleyerné Garzó Adél. Hegedűn kiséri Fleischer József, cellon Imazsavlka Ernő. 4. Beethoven: Románc. Hegedű-solos orgona-kisérettel. Előadja Orley Györgyné Fényes Mártha. 5. Nagy ária Auber „Puritánok" című dalművéből. Énekli Bleyerné Garzó Adél. 6. Mozart: Sarasto dala a „Varázsfuvola" című dalműből. Bariton solo. Énekli Lobmayer Gyula orgonakisérettel. 7. Váradi Aladár: Oda tér lelkem. Egyházi dal. Énekli orgona- és hegedűkisérettel a női kar, a solot Bleyerné Garzó Adél. 8. Erős vár a mi Istenünk. Orgona solo. Vomácska József (saját átírásában). Az orgona halk zúgása s a csodaszép énekhangok közt nagy távolságot járt be az áhítatos lélek. Közelebb jutott Istenhez s közelebb e föld porához : a szegényekhez. Gyémántlakodalom. Múlt hó 31-én szombaton délután szép és megható ünnep volt a Deák-téri ev. templomban : ünnepe egy tisztes házaspár, több mint egy félévszázadon tartott derűs, zavartalan családi boldogságának. Gömöri Szontagh Pál csetneki földbirtokos egyházi közéletünk régi, érdemes, köztiszteletben álló alakja ülte meg gyémántlakodalmát feleségével, született Madarász Paulinával, néhai Madarász András és felesége született Milhan Zsuzsanna leányával. Az ünneplés délután ötödfél órakor a templomban kezdődött, a hol Zelenka Pál tiszakerületi evangelikus püspök nagy és díszes közönség jelenlétében áldotta meg a hatvan esztendővel ezelőtt kötött házasságot, kérve a Mindenhatót, hogy ez ideális frigy tiszta boldogságát tartsa meg sokáig. Szontagh Pált és feleségét, mindenfelől elárasztották jókívánságokkal, különösen sok üdvözlés jött Gömör vármegyéből. Részint élőszóval, részint táviratban és levélben fejezték ki szerencsekivánataikat a többi közt: Bornemissza László rimaszombati alispán, Hevesi Bertalan, Madarász Pál, Molnár Viktor államtitkár, László Zsigmond nyugalmazott miniszteri tanácsos, Rákosi Jenő, Gelléri Mór, az összes tiszakerületi evangelikus esperességek elnökei, a miskolci iparkamara és még számosan. A templomi ünnepség után lakoma volt, a melyen a család tagjai és rokonok vettek részt. Eöri-szigeten az elhúnyt dr. Kasper Sámuel ügyvéd helyére Koczor Frigyes felső-eőri áll. telekkönyvvezetőt választották felügyelővé, a kit március 25-én iktattak tisztébe. Az új felügyelő vallásos buzgalmától sokat vár a kisded határszéli gyülekezet. Rövid hírek. A pápai gyülekezet esperesválasztó szavazatát Kiss Lajos egyházmegyei főjegyzőre adta. — Pápán két vallásos estén Baldauf Gusztáv püspöki titkár bemutatta Jézus életét vetített képekben, hozzá való magyarázat és alkalmi énekek zengedezése mellett. A közérdeklődést jellemzi, hogy önkéntes adakozáskép szép összeg gyűlt be az esték céljaira. Halálozás. Torda Lajosné, szül. Farkas Jolán, a tolna—baranya—somogyi esperesség főjegyzőjének neje hirtelen elhúnyt. Az Úr vigasztalja meg lesújtott testvérünket ! Idők jele. A somogyvármegyei tanfelügyelő a szilli (Somogy m) ág. hitv. ev. egyházközségnek tanítói állomás szervezése céljából beterjesztett államsegély iránti kérvényét azzal származtatta vissza a püspöki hivatalhoz, hogy „a vall.- és közokt. miniszter 1905. évi 87,785. sz. a. k. rendelete szerint újonnan szervezett tanítói állomások az állami költségvetés jogerőre emelkedése előtt fedezet hiányában államsegélyben nem részesíthetők, illetve a közigazg. bizottság ily kérvényeket tárgyalás alá nem vehet." A Tabitha jótékony nőegylet folyó hó 8-án, virágvasárnapján tartotta évi szokásos gyűjtését a budapesti evangelikus templomokban. A több mint 30 év óta áldásos tevékenységet kifejtő egylet méltán megérdemli a közönség támogatását. Á Deák-téri templomban gyűjtöttek : Schönfeld Zsigmondné, Gregersen Ásztrisz, Eberhardné Alice, Knufh Emilia, Daur Olga, Koób Margit, Weymann Helén, Keresztesy Róza a német istentisztelet alatt; Békeffy Gézáné, Horváth Ilona, Kurucz Margit, Treytler Erzsike, Zsedényi Ines és Marianne, Röck Blanka. Possert Lidia, Schodics Karolin a magyar istentisztelet alatt. A gyűjtés rendezői voltak özv. Haberern Jonathánné elnök és Koller Gyuláné alelnök. A fasori templomban : Eberhardtné Jausz Jozefin, dr. Pokorny Sándorné, Dapsy Alice, Kerpely Ilma, Beck Mariska; rendezők: özvegy Liedemann Sámuelné és Lux Edéné választmányi tagok. A kerepesi-úti templomban: özvegy Csizmáry Zsuzsanna, Szvety Mária, Wagner Irén úrnők. Nagyszombatban az evang. gyülekezet böjti vallásos estét rendezett nagyszámú intelligens közönség részvételével. Az estét a hölgykar szép összhangzatban előadott vallásos éneke kezdte meg és fejezte be. Prohászka Gertrúd Szabolcska Hegyi beszédét szavalta mély érzéssel, Szabó Irénke pedig Jakab Ödönnek „Az irgalom" című költeményét, Az est központja Albrecht Géza lelkész előadása volt A keresztyénség igazságáról, a melyben azt az igazságot fejtegette, hogy az emberi szív untalan béke, szabadság, vígasz után vágyik, de csak a szent kereszt alatt, a Megváltó lábainál találhatja meg. Ugyancsak a nagyszombati egyház március 25-iki közgyűlésén elhatározta népkönyvtár alapítását. Szervezesével Albrecht Géza lelkészt bízta meg s támogatására állandó tételt iktat költségvetésébe. IRODALOM. Az e rovatban ismertetett műveket a szekesztöség útján is meg lehet rendelni a pénz elölezetes megküldése vagy utánvétel mellettÚj magvak a keresztyén magvetők számára. Ki ne csodálkoznék azon erélyes és odaadó munkán, mit a britt és amerikai keresztyének kifejtenek ? A kik megfordulnak közöttük, ámulatba esnek, midőn látják, hogy mennyiféle tényező működik ott s csodálják ama szellemes módszereket,