Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-03-30 / 13. szám

EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 11)06 állítja, hogy az egész dolog mögött „politikai cél rejlik" s hogy az egész mozgalom egyszerű „klerikális csapda, a melyet a protestánsok szellemi vezetőinek félrevezetése végett eszeltek ki u. Ezt pedig Gonda és Bernát neveivel igazolja, a kiket a klerikalizmus uszályhordozóiként állít oda... Hogy mit szólnak ehhez e nevezett urak, az ő dolguk. De hogy a felhívást aláíró ev. ref. budapesti papok is az aláírás közössége révén ily klerikális ágen­sekké degradáltassanak : ahhoz valóban igen erős zsurna­lisztikái fantázia szükséges. Egyébként a dolgot csupán mint korunk egyik symptomatikus mozgalmát említettük fel. Felekezeti belügy lévén, nem tartjuk magunkat hiva­tottaknak a beleszólásra. Az egyetemes nyugdíjügyi bizottság márc. 21-én Budapesten tartott ülésében a következő ügyeket intézte el. 1. Ellátási díjat szavazott meg Abaffy Jánosné zsab­lyai lelkész özvegyének, három díjigényes gyermekével, Philadelphv Mórné németlipcsei, Dianiska Andrásnó lőcsei és Pifkó Gusztávné sárosplavnicai lelkész özvegyének. 2. Kegydíjat, 800 K, kapott a 87 éves id. Vargha János volt ksinnai lelkész 53 évi működése után. 3. A Weiszkirchenbe katonai vallástanárnak kinevezett dr. Tirtsch Gergely kérelme, hogy befizetett dijjai vissza­adassanak neki. mint alapszabályellenes nem volt telje­síthető. 4. Uj állomásokul lettek bejelentve : a várgedei missió. Az illokinak felvétele függőben hagyatott, mert szervezése a kerületnél még nincs rendezve. 5. Uj tagokul felvette a bizottság: Barát Károly várgedei missiói, Hrasch Zoltán gádorosi, Bújna Iván assakürti, Takács Elek homokbödögei, ifj. Blázy Lajos hosszúréti lelkészt és Zongor Béla győri hitoktatót. Boda Dezső. A király Boda Dezsőt az áliemren­dőrség főkapitányává nevezte ki. Boda rövid idő alatt kerületi kapitányból emelkedett e fontos és tiszteletadó polcra. Aránylag még fiatal ember, 43 éves; 1863 ban született Vönöckön, Vasmegyében, régi evang. kemenes­aljai törzsökös nemes családból. Emelkedését mindenki megelégedéssel, irigység nélkül nézte s megmagyarázzák beköszöntőjének e jellemző szavai: „Történjék bármi, mi a törvények alapján fogunk mindig állani. A nagy közönség rokonszenvét azzal nyerhetjük meg, ha minden eljárásunkban törvénytisztelet, nemes emberbaráti érzések vezérelnek bennünket s ha úgy közszereplésünk, mint magánéletünk tiszta, mocsoktalan, bizalomgerjesztő, tisz­teletparancsoló lesz." Szerezzen egyházunknak sok díszt új méltóságában. Halálozások. Lányi Gyalu József pozsonyi ügyvéd márc. 23-án, 67 éves korában hirtelen meghalt Lányi Gusztáv volt szarvasi tanár és magyar lelkész öcscsét gyászolja benne. 25-én vasárnap délután temették nagy részvéttel s kopor­sójánál Proli le Henrik lelkész mondott szép halotti beszédet, a melylyel az elhúnytat találóan jellemezte. A boldogultban Pozsony városának egyik legérde­kesebb alakja dőlt ki. Az ismerősök nagy köre osztatlan mély tisztelettel környezte. A lelkiismeretnek, a becsü­letességnek, egyéni függetlenségnek élő incarnatiója volt, „a ki sokkal inkább hajtá le fejét a szegénység kő­szikláira, semmint a függés bársony pamlagára." A pro­testantizmus hatalmas ethikai jellemképző ereje Lányi­ban igazán csodálatra méltó egyéniséget teremtett Nagy törekvések iránt fogékony lélekkel, de a bölcs elme tárgyias nyugalmával vizsgálta az élet jelenségeit. Nagy vagyon nem kápráztatta lelkét, világi tisztességet nem vadászott, megelégedett a tiszta öntudattal s az egyszerű, verítékáldotta mindennapi kenyérrel. Hallgatag természe­ténél fogva kevés ember előtt nyílt meg, senkiről rosz­szat nem beszélt, még megbántóiról sem. Korán árván maradt, eleinte lelkésznek készült, utóbb a jogtudomány­hoz szegődött, de új pályájára átvitte a theologusnak idealismusát, emberszeretetét, s a betűt soha nem engedte győzni az igazság fölött. Nem csekély lelki erőre vall, hogy e mai törtető és kapzsi világban mély tudás, nagy munkaerő s osztatlan közbizalom mellett szegény tudott maradni. Áldás emlékére! — Megrendítő csapás sújtotta az alsó-sajói (Gömörm.) anya- és henckói leány egyházat. Felejthetetlen lelkészük, Chotvács Pál ugyanis f. é. márc. hó 21-én Budapesten, — a hol gyógyulást keresni néhány nap óta tartózkodott — váratlanul elhúnyt. Földi marad­ványait márc 23-án a II. ker. régi Szt. János kórház halottas-kápolnájából kisérték a budapesti farkasréti temetőbe. Á 44 éves lelkes és köztiszteletnek örvendő pap 20 évig munkálkodott lankadatlanúl az úr szőlőjében és kettős egyházát — a sanyarú gazdasági viszonyok között is a virágzás fokára emelni és azon megtartani tudta. Hívei sokáig siratni fogják őt, de bánatos szívvel és nem enyhülő fájdalommal sírni fog utána, különösen sújtott özvegye és 4 kicsiny árvája, kik ő benne egyet­len támaszukat elvesztették. — A napokban húnyt el dr. Hittrich Ödön budapesti gymn. tanár 9 éves fia. A Mindenható legyen a szomorkodók vigasztalója. A „Magyar Prot. Irodalmi Társaság" pozsonyi köre 1906. március hó 31-én, esti 7 órakor az evang. lyceum tornatermében (Uj telep) hangversenyt rendez a következő műsorral: I. Ifjak kara Kiihmstedt „Urunk niegdicsőítése" című oratóriumából. Előadja a theol. akad ifjúsági énekkar. II. Jadassohn. Quintett Előadják Szánthó Henrik, Terebessy János, dr. Császár Ernő, Herr Gusztáv és Kirchner József urak. III. Versek. Előadja Lamperth Géza úr, a Petőfi-társaság tagja, IV. II. Magyar rapszódia, Szendy Árpádtól, az országos zeneakadémia tanárától. Előadja a szerző. V. a) Heten vagyunk uram, heten.. . Wordsworthtól, ford. Szász Károly, b) Ha volnék kis madár. Berangertől, ford. Szász Károly, c) Kuruc dalok, cello kísérettel. Előadja dr. Trsztyénszky Ferencné szül. Baróthy Irma úrnő. VI. Motett. Nagelitől. Előadja a theol. akad. ifjúsági énekkar. Enekvezér: Frühwirth Sámuel úr. Az est után a „Magyar Király" szállóban társasvacsora lesz. Rövid hírek. Tisza-Szentmiklóson (Torontálm.) érte­sülésünk szerint mintegy 300 lélek tért át a róm. kath. vallásról az evangelikus hitre. Adja az aratásnak Ura, hogy lelkük itt megtalálja az óhajtott ösvényt a mennyek országa felé A jelen tanév téli felében a német tudomány­egyetemeken, a prot. theol hallgatók száma a következő volt : Berlinben 349, Lipcsében 332, Halle-Wittenbergben 313, Tübingában 274, Erlangenben 145, Marburgban 117, Göttingában 98, Bonnban 80, Giessenben 66, Königs­bergben 62, Greifswaldban és Strassburgban 61, Heidel­bergben 59, Boroszlóban 56, Rostockban 48, Jénában 39 és Kielben 24, vagyis mindössze 2186 hallgató. Az előző nyári félévben 2286 s a téliben 2136 volt a theol. hall­gatók száma, A külföldiek száma 190, a tisztán német birodalmiaké 1996. IRODALOM A növényvilág és az ember. Művelődéstörténeti tanulmányok. Irta Szutorisz Frigyes. Ily című 680 oldalas jeles munka jelent meg legközelebb a természettudományi társulat kiadásában. írója, az eperjesi collegium főgymnasiumá­nak tanára tanúságot tesz arról, hogy az államilag segélyzett fögymnasiumainkban vannak hál Istennek tanáraink nagy szám-

Next

/
Oldalképek
Tartalom