Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-02-24 / 9. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 96 gáncs lenni, hanem isteni rendelésből történik így, a ki úgy akarta, hogy a próféták lelke is másoknak alárendeltessék. Véleményem, a melyet állok s a melytől soha el nem térek: nem isteníteni Luther iratát, mintha azok hibátlanok volnának; ám másrészt nem is Hcsinyleni azokat s velük Isten drága adományait, melyeket bennök öntött ki." . . . „Luther reformációját, helyesebben a reformációt, melyet Isten lelke Luther által végzett, nagy jótéteménynek tartom, melyet Isten az egyházzal tett s a melyért nem tudok Istennek szívem teljességéből fakadó elég hálát adni. Viszont meg vagyok arról győződve, hogy az a kedves férfi azt a müvet annyira nem azért vitte, hogy most már ott megálljunk, hanem, hogy tovább és tovább reformáljunk. Miként a keresztyén egyéniségnek napról-napra meg kell ujhodnia: úgy van ez az egyházzal is, a melynek állapota egyáltalán nem oly szerencsés, hogy bármikor megállhatna itt vagy ott, e vagy ama reformációnál, holott a reformációval bizony mi soha készen nem leszünk." . . . „Sohse fogadtam el, mintha Luther reformációja a tökély megkívánható legmagasabb fokát jelentené. Áldom az isteni gondviselést, a mely müvét különféleképen és módon úgy intézi, hogy egy kornak több, a másiknak kevesebb kegyelmet juttat. Hiszem azonban, hogy a reformáció még nem végzett el egyáltalán mindent, a minek meg kellett volna történnie s a melynek kiépítése az utódoknak ne volna igényök és kötelességök. A Bábelből való kivonulás ugyan megtörtént, ám a templom: Istennek városa még megépítésre várt. így, megvallom, a reformáció sem épített meg mindent úgy, hogy a kész mellett megállhatnánk; ellenkezőleg csak az alapokat rakta le a továbbépítés számára." ... „Más dolog az egyházat a saját terve, iránya és eszközeivel reformálni. És más szerény javaslatokkal előállani, egy s más állapot megjavítása érdekében. Ezt törekvésemnek vallom: amaz távol áll tőlem." ... „Távol áll a lelkemtől az őrült merészség, hogy magamat az egyház reformátorának adjam ki, mert magam érzem legjobban a magam gyengeségét s ily nagy munkához az erő és bölcseség hiányát. Elég nekem, hogy egyike vagyok a kiáltó szóknak, a melyek az Úr nevében a reformációra hivatottakat költögetik. E szerephez pedig nincs szükségem sem pártra, sem tanítványokra." ... „Jól tudom, hogy a reformáció műve nem egyetlen ember munkája, ámde azt is, hogy Istennek a maga egyházával való terve végrehajtásában engem az elsők között hely nem illet, mert nincsen hozzá való adományom. Különös dicsőség nékem már maga az a tény, hogy Isten az én kegyes óhajtásaimat („Pia Desideria") megáldotta, úgy, hogy azok mint harsány kiáltás sokakat felébresztettek s fellelkesítettek, nem arra, hogy tőlem tanuljanak, hanem hogy Istentől nyert tehetségeik szerint magok gondolkozzanak az állapotok felett. Nem becsülöm túl a talentomot, a melyet nekem Isten adott." E mondások, melyeket a „Der alte Glaube" nevű német „ev. luth." lap nyomán idéztünk, érdekes világot vetnek nemcsak Spener lelkére, hanem a munkára is, a melyet végzett s a megítélésre, a melyen az akkori orthodoxia részéről részesült. Dicséretére válik a mai ú. n. positiv iránynak, hogy Spener egyéniségét immár elfogulatlanabb szemmel tekinti, sőt a saját szavaival szólaltatva meg, nemcsak méltányosabban ítéli meg, hanem végzett munkáját is tárgyilagosabban méltatja. E tényben lehetetlen a haladás lelkének hatását észre nem vennünk, a mely azóta ev. prot. theologiánkat éltette s előbbre vitte. Ez expiatióvul tartozunk mi is, mert bizony hazánkban is Spener és a pietismus ellen, a rózsahegyi zsinaton, meg azt megelőzőleg, de sőt azt követőleg is, évtizedeken át, sokat s bizony méltatlanúl vétkeztünk. * A pietismusban kétségkívül egyházi szempontból rejlett némi veszedelem s ez a „collegia pietatis", az „ecclesiolák" természetszerű kiválásában mutatkozott, melyek az egyház egységét támadták meg. Ámde csak a külső egységet. A belső egység, a „societas in cordibus" elvét a pietismus az individuális hitélet és keresztyén kegyesség hangoztatásával sokkal hathatósabban érvényre emelte, semmint az akkori hivatalos egyház, a mely viszont a külső egység békóiban sinlődésre kárhoztatta a benső lelki életet. Ma úgy látjuk, hogy mindkét irány gondviselésszerű munkát végzett. A hivatalos egyház megoltalmazta az egységes institutiót, az Isten országa ez edényét, a pietismus meg életmeleget, lelket öntött a tanformalismus békóiban megmerevedett tagokba. S bizonybizony, ha jól megfontoljuk a dolgot, manapság is elkelne egy Spener, ma is van ok elegendő „Pia Desideria" írására. EGYHÁZI ÉLET. Kitüntetés. Zsilinszky Mihályt, a bányakerület felügyelőjét, a Luther-Társaság elnökét, a vallás- és közoktatásügy ez időszerinti államtitkárát 0 Felsége a valóságos belső titkos tanácsosi címmel tűntette ki. Munkásságát, érdemeit minapi számunk méltatta. Kétségtelen, hogy személyében a becsületes munkát, a tiszta jellemet tűntette ki a királyi kegyelem, kitüntetése azonban egyházunknak is díszére válik. Zsilinszky egyszerű sorból szorgalma, jelleme révén emelkedett fel az oromra. A kultuszminisztérium, élén Berzeviczy Albert miniszter szombaton, 25-én üdvözölte Zsilinszkyt, a kitől a haza és egyház még sokat várhat. Egyházunk tagjai közt még a következők bírják a v. b. t. t. méltóságot: Grenzenstein Béla, pénzügyi államtitkár, Láng Lajos, b. Podmaniczky Frigyes, b. Podmaniczky Géza, b. Radvánszky Béla, Fabiny Teofil. Pozsonyi Protestáns Kör. Pozsonyban f. hó 18-án Protestáns Kör alakult, a melynek magvát a Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak Pozsony város és megye, Moson, Nyitra és Trencsén vármegyék területén lakó tagjai alkotják, mintegy 70-en. Azonban lesznek külön körtagok is, a kik az anyaegyesületnek nem szükségképen tagjai, de a munkában részt vesznek. A kör célja irodalmi és társadalmi tevékenység a protestantismus és magyar hazafiság szolgálatában. Eszközei közösek a Magyar Prot. írod. Társaságéval: felolvasások, buzgólkodások rendezése, prot. szellemű könyvek (első sorban a M. P. I. T. és Luther-Társaság kiadványainak) terjesztése. Időnkint összejöveteleket tart közérdekű kérdések megbeszélése végett. Védőül az új kör Láng Lajos v. b. t. t, pozsonyvárosi esperességi felügyelőt kéri fel, elnökévé pedig dr. Dobrovits Mátyás egyházfelügyelőt, alelnökökké Jónás Jánost és dr. Masznyik Endrét (egyúttal ügyvivő), titkárrá Stromp Lászlót, pénztárossá dr. Sajtos Samu ev. ref. főgondnokot választotta. A 30 tagú * Erre vonatkozólag igen érdekes eredeti kéziratok vannak e sorok írójának kezei között a 18-ik századból, a melyek érdekesen illustrálják nemcsak azt, bogy mily feneketlen gyűlölettel viselkedtek hazai papjaink akkoriban Spener és a pietismussal szemben, hanem azt is, hogy voltak akkor is előkelő látókörű s keresztyén lelkületű férfiak (pl. Molil Illés, modori pap és pozsonykeriileti superintended), a kik, a nélkül hogy magok a pietismus hívei lettek volna, tudták azt tárgyilagosan méltatni. Ez okiratokat nemsokára — más helyen — módjában lesz az érdeklődőknek elolvashatni.