Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-02-24 / 9. szám

1905 nem győzött eléggé kerülni. A test öldöklése helyett a test felmagasztalása s a kedvteléseinek való szakadatlan hódolás jellemzi e nyomorult századokat. Minden értékes, a mi a testnek szolgál, élvezetének, gyönyörűségének alkalmazkodó eszköze, minden alávaló és megvetett, a miből a mostohagyerek sorsú lélek oltogatja szomját. Az érdek annyira hatalommá válik, hogy az ember lassankint mindent oltárára hurcol áldozatul. Odahurcolja embertársát, a kiben csak kiaknázandó földet lát; odahurcolja a gyermek szülőjét, a kinek a szeretet zsarnokává és fosztogatójává lesz; odahurcolja sokszor a szülő gyermekét, hogy a maga sorsán könnyítsen vele. Barát a barátban pusztán érdektársat lát s frigyök azonnal szétpattan, mihelyt mohó haszonvágyuk egyetlen árva nap éhesen maradt. Hazug név a szerelem is az ilyen emberöltő szeretkezésén, a melyben semmi nemesebb, erkölcsi elem nincsen. Munkája, a mi életének tartalmat adhatna, céltalan pénzzsugorgatássá aljasul, a minek sem ember, sem szent ügy nem látja hasznát. A mi korunk képét szintén ellepik az önzés és érdekharc szeplőfoltjai. Nemzedékünk az önzésnek valóságos nevelőiskolája. Alig akad agy, a melyet a verítéktelen meggazdagodás égő vágya ne gyötörne s a mely megelégednék a becsületes munka nyújtotta falat kenyérrel. A tolvajfajtáról és szomszédjairól nem szólunk ; de hány művelt, köztisztességet élvező ember van, a ki kalandos üzletekkel ostromolja a sorsot jobblétért és lutriba öli becsületes filléreit a nyereség bohó hitében. Egyik-másik a házasságot választja üzletágul. A gyönyörvágy szintén bálványa korunknak. Imádásában nem korlátozza semmi erkölcsi fék. Kiki magát gondolja a világrend és élet céljának; lelke fellázad, ha ez a szertelen önzés engedelmes eszközökre nem talál s egy-egy martalékul, eszközül kiszemelt ember az önálló élet jogához ragaszkodik. Önzése oly rettentő követelő, hogy rögtöni kielégítést kíván, különben öl és pusztít, mint az uralomvágy őrjöngő deszpotái. Herczeg Ferenc Tarján Gidában a mai kor, életelvét tekintve merőben erkölcstelen, léha, hatalmaskodó, önző fiataljának fajalakját alkotta meg. Minden gondolata a könnyű, gondtalan élet, pénzszórás, fényűzés, színvonalon álló gavallér életmód. Szerelmeskedése szintén ezt a célt szolgálja. Később, midőn maradék jobb érzése felébred, szerelme nemesedik ; de megtudja, hogy szíve bálványa szegény, kauciója nincs, hát visszavonulásra készül; az egyenruhát, a felelőtlen mulatós huszáréletet többre becsüli, semhogy egy minden tekintetben derék leányért munkás polgári pályára tudna lépni. Önzése valóságos őrjöngés, a midőn ő vádolja a leányt, hogy csak egyenruhájába szeretett bele. Ezt az alapjában gonosz alakot az írói művészet annyi szeretetreméltó bohó vonással cicomázza föl, hogy közönségünk megbocsátja hitványságát az irónak tapsolva mintha helyeselné gondolkozását. Csupán akkor döbben meg, ha az életben az önzés ereje és kíméletlensége — mint a legutóbbi pozsonyi drámában — merő pőrén keresi érvényesülését. Az orvosi tudomány az agy rendetlen alkatában látja a jelenség magyarázatát s akaratlanul csökkenti a tettes bűntetőjogi felelősségét, azonban az igazi bűnös a nevelés, a kor, a melynek félszeg világnézetéből, vétkes törekvéseiből az önzők bátorítást, helyeslést merítenek. Az önzés iskoláj ti RZ Bj jótékonyság is, mely dologbiró embereket huzamos időn át táplál pusztán érzékenységből, néha divatból. Az igazi, szemérmes szegényeket hátralöki az adakozás kihízlalt, erős heréje, a kit nagyon megbántanánk a munka gondolatával. Ezek a könyörülő szeretet jól tarthatatlan hiénái; étvágyuk annál mohóbb és nagyobb, egyúttal irigyebb, mennél bőségesebb a táplálék. Az önzés rideg, kérlelhetetlen szelleme annyira áthatotta már társadalmunkat, hogy erkölcseink tisztulását csak a jövendőből várhatjuk. A mai nemzedéket még a leghatározottabb és legbölcsebb orvosi kéz is alig gyógyíthatja ki belőle. A megátalkodottak önzését a szeretet nem hogy lefegyverezné, még inkább táplálja, neveli, élesztgeti sokszor. Egyetlen orvosszer, ha az ifjúságot, gyermekeinket hozzászoktatjuk a lemondáshoz, önmegtagadáshoz, vágyaik lefegyverzéséhez; ha beléjök neveljük a munka szeretetét és megbecsülését, a mi nélkül az életnek tartalma nincsen. Ha szavunkkal, példánkkal lelkökbe oltottuk azt a hitet, hogy az életnek egész boldogsága a szeretet. Ha meg tudjuk értetni velők, mennyivel mélyebb, fenségesebb érzés a szeretet, mely áldozatot hoz, annál az önző érzésnél, mely csak önnönmagának él, saját érdekéért remeg. A szeretet gazdag, áldott termőföld, mely rakva virággal, kalászszal; évről-évre milliókat táplál, még sem lesz soha szegényebbé, mégis örökké ifjú. Az önzés kietlen homoksivatag, a mely fukar javaival s egyre avasabb, egyre pusztább ; csupán temetőnek való. Teremtsük meg korunkban, a rideg önzés ez iskolájában a szeretet iskoláját s akkor a krisztusi országot hoztuk közelebb a földhöz. X. Y. Z. M i s s i ó. Japán és a keresztyénség. II. Tokugava Jemicu 1650-ben költözött el az élők sorából s azóta nikkói fényes mausoleumában Tai-TokuIn néven vallásos tisztelet tárgya. Utódai folytatták a Tokugavák családi politikáját s bár a daimiók tartományainak belkormányzatába nem igen avatkoztak, furfangos rendszabályokkal tették lehetetlenné, hogy ellenük bárki pártütést szervezzen. A daimiók nejei és gyermekei kénytelenek voltak folyton Jedóban tartózkodni, mint a családfő hűségének kezesei, míg maguk a főurak az év egy részét Jedóban, más részét tartományaikban töltötték s jövedelmüknek tetemes részét éppen ez a körülmény s a fényes kísérettel járó sok utazás emésztette fel.