Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1904-12-25 / 1. szám
10 1904 TÁRCA. Jób könyvéből. XXXVIII. r. 1. vers. XXXIX. r. 3. vers. Az eredetiből fordította Jónás János. (Mutatvány.) Jahve ekkép válaszol Jóbnak a viharból Ki homályosítja végzésemet Értelmetlen szavaival ? Nos rajta! övezd combjaid, Én majd kérdezlek, te meg felelj Mikor leraktam a föld alapját Mondd, ha tudod, hol valál te ? Tudod tán, ki szabta méreteit 9 A mérőzsinórt ki húzta rá ? Min iujugosznak oszlopai? És ki tette le sarkkövét ? Midőn megzendültek a hajnal csillagai És ujjongtak az angyalok, A tengert kapukkal ki zárta el, Midőn kiáradt a föld méhéből ? A felhőt adtam ruhájául, Pólájául a sűrű ködöt Kiszabtam rá törvényemet, Zárt és ajtót adtam neki, Mondván: Eddig jösz és nem tovább, Itt van határa büszke hullámodnak! Szólítottad-e már a szürkületet ? Tiiztél-e helyet a hajnalpirnak ? Hoyy fogja meg a föld szegélyét És rázza le róla a gonoszokat. Mint agyag változik a föld alakja, Hímzésnek tetszenek a tárgyak rajta. Búvik a gonosz a világ elől, Hatalmas karja széttöretik. Voltál-e a tenger forrásánál ? A mélység ölében jártál-e már ? Kopogtál-e már a halál kapuján ? Láttad-e ajtaját az árnyékországnak? Beláttad-e már a földnek szélét? Ha tudod mindazt, mondsza hát! Hisz tudnod kell, mert vele születtél, A te napjaidnak száma nagy! Hol lakik a világosság ? A sötétségnek hol van hona? Hogy elvihetnéd haláráig, M eg is m ern éd ösvén yeit. Hol van a hónak kamarája, Hol a jégnek rakóhelye ? Hol halmoztam fel szükség idejére, Harc és háború napjaira ? Honnan jön és oszlik a köd, Árad a földre a keleti szél ? A zápornak ki vont barázdát, Utat a dörgés sugarának ? Hogy eső hulljék az aszott földre, A pusztára is, hol ember nincsen. Hogy jóllakjék a vadon s a róna, Hogy termővé tegye a növényvilágot. Vájjon az esőnek ki az apja, Ki nemzette a harmat cseppet? Kinek méhéből ered a jég, Vagy ki szülte az ég derét ? A vizek kővé merevednek És bezáródik a mélység színe. Te verted-e láncra a fiastyúkot, Tágítsz-e a kaszás kapcsain ? Kihozod-e idején a csillagzatokat, Vezeted a medvét fiaival? Hajt-e felhő a te szavadra, Hogy elborítson vízözönnel? Parancsolsz-e a villámoknak, S azok menvén, mondják: Itt vagyunk? Te adsz-e zsákmányt az oroszlánnak, Prédát éhező kölykeinek, Midőn meglapul a búvóhelyen, A bozótban guggol zsákmányt lesvei A varjúnak ki nyújt táplálékot, Midőn csirkéi felkárognak, Kóvályognak étel nélkül? Perlaky Gábor püspök. írta Payr Sándor.* Perlaky János és Bencsik Mária szülőktől született 1732 március 16-án Gergelyiben. Középiskolai tanulmányait Sopronban és Pozsonyban végezte. Ez utóbbi helyen a jeles Szászki-Tomka János is tanára volt. Külföldre 1754-ben ment ki s itt Helmstädtben két évet, Tübingenben egy évet töltött.** A három évi egyetemi tanulmányútjáról hazatérő nagyreményű kandidátust várva várták itthon. Bárány János, a beteges püspök a jeles ifjút saját édes atyja, az ekkor már sír szélén álló Bárány György, híres pietista író, tolnai főesperes és sár-szent-lőrinczi lelkész mellé szánta segédnek. Az ifjú pap felavatása Felpéczen 1757 június 26-án vasárnapi napon nagy közönség jelenlétében fényes ünnepélyességgel ment végbe. Jelen volt a boldog édes apa is. Az ifjú Perlaky Szent-Lőrinczre sietve, az öreg Bárányt még életben találta ugyan, de már csak haldokolva. A következő vasárnapon el is temették a nagy * Kittínö munkatársunknak s egyháztörténelmi kutatónknak e cikke részlet a „Perlakyak négyszázados ároni háza" czimű egyháztörténelmi tanulmányából, mely a jövő tavaszszal jelenik meg a Luther-Társaság kiadásában. ** Ráth Mátyás, Búcsúztató versek Perlaky Gábor superintended temetése alkalmára. Győr, 1786.
