Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-01-20 / 4. szám
1904 EVANG ELIKUS ŐRÁLLÓ 45 nagyobb kiadásokat köteles beállítani, a melyek törvényen alapulnak és ezért nem várható, hogy azok a kiadások, a melyeket emlékiratunkban felsoroltunk külön törvényben való megállapítás hiányában az évi budgetbe fel lesznek vehetők. A mi az állam pénzügyi helyzetét illeti, készséggel elismerjük, hogy vannak az államnak létfentartási szükségletei, melyek első sorban feltétlenül kielégítendők. De nem ismerhetjük el, hogy az a segély, a melyet az állam az 1848: XX. t.-c. 3. §-a alapján aclni köteles, az állami szükségletek fedezési sorrendjében az utolsó helyet foglalná el. Ha nem is képezne a 3. §• oly obligatiót, a mely 56 év előtt esedékes kötelezettséget megállapít, a magyar állam akkor sem tekinthetné utolsó szükségletének annak a kulturmissiónak a teljes erejéből való támogatását, a melyet a két protestáns egyház az állam- és nemzetfentartás érdekében évszázadok óta teljesít. Jogos és méltányos tehát az a kérésünk, hogy az állam pénzügyi helyzetére való utalással ne méltóztassanak ezen kulturmissiónak a jelenlegi viszonyhoz mért további teljesítését lehetetlenné tenni. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy az állami törvényhozás már most az emlékiratban kimutatott összes szükségletek fedezéséről egy törvényben egyszerre gondoskodjék. Sőt ellenkezőleg köszönettel fogadjuk Nagyméltóságodnak azt az igéretét, hogy az adóztatási viszonyokban rejlő nagy bajok orvoslását első sorban akarja foganatba venni, de ebben megnyugodva, azt is kérjük, hogy az emlékiratunkban felsorolt egyéb szükségleteinkről való gondoskodás ugyanazon törvényben biztosíttassék és az államkormány utasittassék, hogy a törvény által már most megállapítandó segélyösszegeknek kifizetése előre meghatározott terv szerint akként foganatosíttassék, hogy a dotátiók az éveknek előre meghatározandó során keresztül fokozatosan addig emeltessenek, a míg azok a törvény által megállapított segélyezés mértékét elérik. A mi már most a Nagyméltóságod leiratában foglalt és az adózási viszonyok rendezésére vonatkozó törvényjavaslathoz szükséges előmunkálatokat illeti, mindkét protestáns egyház illetékes testületei, nevezetesen az ev. ref. egyház zsinata és az ág. h. ev. egyház egyetemes közgyűlése a Nagyméltóságod által szükségesnek jelzett rend- és jogszabályok megalkotása iránt intézkedett. Egyidejűleg bemutatjuk az egyházi adózásra vonatkozó, Nagyméltóságod által bekivánt összes részletes adatokat, hogy azok alapján a szükséglet mérve pontosan megállapítható és a benyújtandó törvényjavaslat kellő indokolással ellátható legyen. Midőn azonban a részletes adatokat a magas kormány rendelkezésére bocsátjuk, nem mulaszthatjuk el ezek kapcsán egy kérelmet is előterjeszteni. Előre látható, hogy túlterhelt szegény egyházaink szükségléteik fedezésének megállapításánál azt a minimális adókulcsot fogják életbe léptetni, a melyet az egyház illetékes testületei a segély igénybevehetésének előfeltételeként megállapítottak, bízva abban, hogy az ilykép fedezetlenül maradó szükséglet az állami hozzájárulásból alakított adóalapból fog fedezetet nyerni. Ha már most az állami hozzájárulás a mutatkozó szükséglet fedezésére elégtelen lenne, ez maga után vonná azt, hogy a segélyt igénybe vevő egyházak a már megállapított minimális adókulcsot meghaladó újabb adót volnának kénytelenek egyháztagjaikra kivetni, a mi nemcsak egyházaink háztartását zavarná meg, hanem — a mi talán még veszedelmesebb — egyháztagjainkban a törvényileg is biztosított, de be nem következett teherkönnyítés elmaradása miatt, a legnagyobb elégedetlenséget idézné elő és megrendítené a bizalmat törvényeink intézkedéseivel szemben. Kérnünk kell tehát, hogy egyrészt a bemutatott részletes adatokat egész terjedelmükben elfogadni, másrészt a nyújtandó segély mérvének megállapításánál a legbővebb számítást alkalmazni méltóztassék. De legyen szabad e kérdésnél a magas kormány becses figyelmét még a következőkre felhívni: Egyházközségeink rendes szükségletének megállapításánál elengedhetetlen és egyik legfontosabb tételét képezi a lelkész és tanító fizetése. Úgy a lelkész, mint a tanító fizetésének minimuma törvényileg meg van állapítva és a mennyiben az egyházközségek által díjlevélileg, illetve hiványilag biztosított fizetés a törvényileg megállapított minimumot el nem éri, illetve az illető egyházközség kimutatja, hogy a törvényes minimum kiegészítésére szükséges fedezettel nem rendelkezik, az állam segélye igénybe vehető. (1898 : XIV. t.-c., illetve 1893 : XXVI. t.-c.) Véleményünk szerint akkor, a mikor oly nagy reformmű alkotásáról van szó, a milyen lesz az egyházi adóteher megkönnyítését célzó törvény létesítése, jogosult és indokolt volna ugyanazon törvény keretébe bevonni és az egyházaink autonómiájának jobban megfelelő módon rendezni ama viszonyokat, a melyek a lelkészi congrua és a tanítói fizetések kiegészítésének tárgyában már létező törvények által statuálva vannak és a melyeknek a hozandó törvénybe való bevonása által az ügykezelés véghetetlenül megkönnyíttetnék, egyszerűsíttetnék és ez által közvetve az államra nézve is előnyösebbé válnék. Ez pedig oly módon volna lehetséges, ha a törvényben kimondatnék, hogy az egyházközségek költségvetésükbe kötelesek beállítani lelkészeiknek és tanítóiknak törvényileg megállapított minimális fizetését, a minek következménye az volna, hogy megszüntethető volna a congrua és a tanítói fizetés kiegészítése címén való segélyezés és e helyett az állam által az egyházaknak nyújtandó adósegélyben már benfoglaltatnának azok az öszszegek is, a melyeket az állam eddig az 1898. évi XIV. t.-c. és az 1893. évi XXVI. t.-cikkek alapján bocsátott az egyházak rendelkezésére. Kötelességünk azonban e pontnál különösen hangsúlyozni, a minek egyébként úgy az ev. ref. egyház zsinata, mint az ág. h. ev. egyház egyetemes közgyűlése is egyhangúlag kifejezést adott, hogy a lelkészeknek 1600 koronában megállapított minimális alapfizetése tarthatatlan és hogy a lelkészek minimális alapfizetésének az emlékiratunkban említett korpótlékoknak rendszeresítése mellett legalább 2400 koronára való felemelése, tekintettel a köztisztviselők fizetésének tetemes felemelésére, különösen pedig az élet megdrágulására, nemcsak méltányos, sőt halaszthatatlanul szükséges. Miután e kérdésben a magas kormány teljesen egyetért egyházaink közvéleményével és a maga részéről is a lelkészi fizetésnek felemelését méltányos és indokolt kívánságnak jelenti ki és igéri, hogy e kérdéssel avval az erős elhatározással fog foglalkozni, hogy mentül előbb elhárítsa az ügy útjában álló pénzügyi akadályokat: nem kételkedhetünk abban, hogy e kérdést is mint elodázhatlant és égetőt a lehető legrövidebb idő alatt a kedvező megoldáshoz el fogja juttatni. Végül egyetértünk a magas kormánynyal abban is, hogy a lelkészi nyugdíjintézet kérdése is sürgősen megoldassék. —- E részben már emlékiratunkban rámutattunk arra, mily összegű évenkinti segélyre volna szükségünk, miért is kérjük, ezt és a lelkészi fizetések felemelését a már ismételve kért törvényben akképen szabályozni, hogy a most említett célokra szükséges összegek lehetőleg már a jövő évi budgetbe felvehetők legyenek.
