Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-10-27 / 44. szám

458 1905 „Erős várunk az Úr Isten" keletkezése. (Dr. Grössler ily című értekezése nyomán.)* Közismert dolog, hogy a nagy reformátor nagyon keveset tartott a maga költői tehetségéről, pedig 41 vallási dala közül 37 egyházi énekké lett, a mi eléggé bizonyítja beesőket. Valamennyit a vallásos érzés bensősége, a kifejezés közvetlensége, a nyelv népies zamata és ereje jellemzi, de közülök mégis legjobban elhíresült és a protestáns világra szinte példátlan hatást tett az „Erős várunk az Isten" kezdetű ének, melyet méltán neveznek a reformáció csatadalának. És épen e remek ének keletkezéséről ma is szétágazók a vélemények. Az 1521-től 1530-ig terjedő időköz majdnem mindegyik évét jelölték meg ez ének keletkezése idejének. A véleményeket általában 7 csoportba lehet osztani. Az első szerint az ének a koburgi birodalmi gyűlés alkalmából keletkezett 1530ban. A második szerint már 1529-ben a speieri birodalmi gyűlés alatt, mert egy 1529-ben megjelent énekeskönyv már tartalmazza. Egy hariAadik vélemény szerint Luther ez énekét 1527 november elseje előtt írta a 95 tételének kifüggesztése 10-dik évfordulójának emlékére. Ismét más nézet szerint az 1528. év az ének szülő éve, mikor Luthert a Pack-féle zavarok nagy aggódással töltötték el. Ez évben ugyanis egy Pack Ottó nevű elbocsátott tanácsos hesseni Fülöpnek tudtul adta, hogy a szász és bajor hercegek, a mainzi és brandenburgi választófejedelmek és néhány püspök Ferdinánddal szövetkeztek, hogy az evangelikus fejedelmeken rajta üssenek, mire Fülöp ennek hitelt adva, János szász választófejedelemmel véd- és dacszövetséget kötött. E hírekről később kiderült, hogy Pack koholta a végből, hogy Fülöptől pénzt csikarjon ki, a mi neki sikerült is. Egy ideig azonban maga Luther is tartott veszedelmes hadjárattól vagy legalább nagyobb mérvű zavargástól, ez aggodalmak fakasztották volna lelkéből költeményét. Egy ötödik vélemény szerint az „Erős várunk" az 1525-iki reformáció ünnepségen született volna meg. Ismét mások a mellett kardoskodnak, hogy az ének már 1524-ben is megvolt. Az utolsó és legvalószínűbb vélemény, mert külső és belső érvek szólnak mellette az, hogy Luther ez éneket 1521-ben Wormsba utaztában Oppenheim helységben írta. E vélemény, már igen korán felmerült és Grössler több új bizonyítékot hoz fel mellette és főleg két fontos tanura: Pauli Simon rostocki szuperintendensre és Weiler Jeromosra hivatkozva, nagyon valószínűvé teszi, hogy az ének keletkezésének ideje 1521, helye Oppenheim. Pauli 1555-ben került Wittenbergbe, 1556-ban magister lett, 1557-ben pedig már előadásokat tartott az egyetemen. Melanthon nagyon kedvelte és benső barátságára méltatta. Pauli ő tőle hallhatta az ..Erős várunk" keletkezésének a körülményeit, Weiler Jeromos pedig Lutherrel sok éven át egyazon házban lakott és úgyszólván mindennap érintkezett. Az ének keletkezésének története az előzők alapján a következő: Midőn Luther Wormsba indult, már Naumburgban egy ismeretlen lelkész Savonarola képét adatta át neki, * Dr. Grössler: Wann und AVO entstand das Lutherlied: „Ein feste Burg ist unser Gott". Magdeburg. 1904. hogy veszedelmes vállalkozásától visszatartsa. Luther mély megilletődéssel nézhette a reformáció ez előfutárjának a képét, a ki 23 évvel az előtt Firenzében tűzhalállal végezte életét : de Luthert elhatározásában e barátságos intés nem ingathatta meg. Oppenheimban azonban, a hol hesseni Fülöp hatalma köréből a még ingadozó pfalzi választófejedelem területére lépett, még egyszer fontolóra vette, hogy csakugyan szembe szálljon-e a reá várakozó veszedelmekkel. Most Sickingen Ferenc lovag házi káplánját, Bucer Mártont ideküldte és menedéket ajánlott föl neki Ebersburg nevű várában; ugyanitt találta barátja, Spalatin, Frigyes szász választófejedelem káplánja és titkárának esdő kérése, hogy maradjon távol Wormstól. E levelet követte Spalatin gyorsfutára ismét azzal az üzenettel, hogy ne tegye ki életét a Wormsban rá ólálkodó veszélyeknek. Luthernek tehát itt kellett eldönteni, hogy tovább menjen-e vagy visszaforduljon? Másrészt útján mindenütt nagy lelkesedéssel, szeretettel és csodálattal fogadták és szabadítóként üdvözölték. Csak rövid ideig tarthatott lelkének vívódása, azután Istenbe vetett rendíthetetlen bizalma és az a felemelő tudat, hogy szent és igaz ügyért küzd, útjának folytatására késztette. Ily hangulatban fogant meg legfenségesebb éneke 1521 április 15-én az esti órákban. Kimondta benne azt, a mi szivét akkor megtöltötte. Nem fogadta tehát el Sickingen meghívását, aggódó barátjának pedig még aznap levelet irt, melynek tartalma abban csúcsosodik ki, hogy elmegy Wormsba, még ha annyi ördög volna is benne, mint cserép a tetőkön. E gondolat teljesen egyezik énekével: „S volna bár az egész világ Mind ördög, hogy elnyeljen, Csüggedésre okot nem ád Szent ügyiiuk kell, hogy nyerjen". És egy külső körülmény is megihlethette a költőt. Nemcsak, hogy Sickingen erős várát ajánlotta föl neki, hanem még inkább az Oppenheim fölött emelkedő birodalmi vár szemlélete juttathatta eszébe, hogy mily gyarló és elégtelen az a védelem, melyet földi vár nyújthat az Úr Isten bevehetetlen várához képest, És hogy a költemény oly későn jelent meg nyomtatásban, annak oka Luther, már említett szerénységén kívül az, hogy alkalmi költemény a szó legnemesebb értelmében: Luther akkori érzelmeinek mintegy önkénytelenül kitört hangja. Luther csak a maga lelki szükségletének akart eleget tenni, szerzésénél nem gondolt a gyülekezetre, azért nem vette fel énekeinek legelső gyűjteményébe. Csak később, mikor meggyőződtek róla, hogy mily klasszikusan, hivatottan fejezi ki ez ének az egész evangyéliomi keresztyénség lelkét, lett egyházi és gyülekezeti énekké. Nagy elterjedtségét köszöni fenséges dallamának is, melyet a közmeggyőződés szerint szintén Luther maga szerzett, Ma már ez ének tartalma teljesen átment az egész protestáns egyház köztudatába és ha többször nem, évenkint legalább egyszer, a reformáció évfordulóján ezer meg ezer hivő ajkán zendül meg, hirdetve, hogy az igazságon nem tudott és nem tud győzni sem erőszak, sem hatalom és hogy az Ige fenn fog maradni időtlen időkig. Dr. Szelényi Oclön.