Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-10-20 / 43. szám
1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 441 theol. facultas magját látták benne s nagy tiszteletben részesült országszerte. Székács az újszövetségi exegesist s a homiletikát, Haberern a philosophiát tanította. A többi tanárok reformátusok voltak. (Ballagi, Filó stb.). E theoiogia növendékei közül egyházi életünk több kiválósága került ki: p. o. Zelenka Pál püspök, Zsilinszky Mihály ker. felügyelő. Győry Vilmos, Horváth Sándor, a budapesti magyar egyház lelkészei, Laukó Károly, Thébusz János, — továbbá Thaly Kálmán s mások. (E névsort csak hirtelenében hevenyésztük össze). Az 1866. évi egyetemes gyűlés a szerződést felbontotta s az eredeti alaptőkének felét visszakapta. Az intézet kiváló tanárai voltak Ballagi Mór, Kovács Albert, a kiknek működését a Prot. E. és Iskolai Lap, Egyházi Reform, Protestáns Egylet, Theol. könyvtár alapítása hirdeti. Ma már tisztára kerületi intézet, de jelentősége azért megvan s újabban, mint az evangelizáló irány (Szabó Aladár) fészke vonta magara a közfigyelmet. Bizonyos tekintetben ma is híve a protestáns egyházak együttműködésének, hogy úgy mondjuk, fegyverbarátságának. Rokonérzéssel kisérjük működését s kívánjuk, hogy ez után is sok hasznára legyen az evangeliumi tudománynak. Kívánjuk néki az anyagi eszközök teljességét is, hogy minél tökéletesebben megfelelhessen nagy hivatásának. Nem szabad feledni, hogy valamely kor eszményi irányzatát arról lehet fölismerni, milyen szívvel áldoz és mennyit áldoz a tudományos, eszmei célokat szolgáló iskolákra. A mi budapesti theol. akadémiánk el van temetve mélyen. Bizottsági, esperességi, kerületi, egyetemes jegyzőkönyvek Cheopspyramisa a síremlék hamvai felett. Vájjon ki emeli el a követ a sír szájáról? Rövid hírek. Alsó- és Felső-Szákony új papját, Tóth Kálmánt okt. 15-én iktatta hivatalába Farkas Mihály esperes a szokásos ünnepélyességek között. — HomokBödöge az elköltözött Tóth Kálmán helyére — hír szerint Takáts Eleket, pápai hitoktató másodlelkészt hívja meg lelkészül. — Körmenden a betegsége miatt nyugalomba vonult Schrancz János érdemes tanító utódául Ihász Ferencet választották meg Répcelakról. Ihász egyike a fiatal tanítói nemzedék legtehetségesebb tagjainak. Magánszorgalom útján a tanítóskodás mellett a polgári iskolai tanítói oklevelet is megszerezte. Vármegyei segély. A veszprémi ág. h. ev. gyülekezet ez évben is 200 K segélyben fog részesíttetni a vármegye szabad rendelkezési — előbb : nemesi felkelési — alapjának kamataiból. A vármegye okt. 9-iki közgyűlése ezt a segélyt az 1906. évre is megszavazta, méltánylandó azt a szép kulturális jelentőségű munkásságot, melyet egyházunknak ottani lelkész: Horváth Dezső fejt ki, úgy is mint lelkész, úgy is mint tanító. A magyar prot. belmissiói egyesület (elnökei Szilassy Aladár és Händel Vilmos) f. évi okt. 21—24-ig tartja évi közgyűlését Budapesten. Első összejövetel okt. 21. d. u. 6 órakor Kálvin-tér 7. II. Baldácsy-teremben. Részletes tájékoztatóval ott szolgálnak az érdeklődőknek. Az egyesület belmissiói cursusa okt. 25-én kezdődik és 31-én ér véget. Az előadásokat naponta 4 órától esti 8-ig tartják. Sorrendjök a következő : Október. 25. d. u. 4 órakor a cursust megnyitja Szilassy Aladár közig, oíró, a belmissiói egyesület elnöke. 4—5. Jézus élete I. dr. Szabó Aladár, budapest-józsefvárosi ref. lelkész. 5—6. A belmissió története. I. Bilkei Papp István, a budapesti ev. ref. theol. akadémia tanára. 6—7. A külmíssió. I. dr. Fleischer Gyula, a külmissió szövetség titkára. Október 26. 4—5. A szövetség-munkáról. Előadja Csűrös István, a ref. főgymn. vallástanára. 5—6. A zsidó missióról. Webster Jakab, a skót missió budapesti vezetője. 6—7. Keresztyén női munkák. Dessewffy Emma, a Lorántffy Zsuzsánna-egyesület titkára. 7—8. A vasárnapi bibliai iskolákról. I. Victor János, a vasárnapi iskolai szövetség elnöke. Október 27. 4—5. Jézus élete. II. dr. Szabó Aladár. 5—6. A magyar belmissióról. II Bilkei Papp István. 6—7. A külmissióról. II. dr. Fleischer Gyula. Október 28. Szombat 4—5. Az evangélium terjesztése sajó útján. Vargha Gyuláné, a „Mustármag" szerkesztője. 5—6. A szocialismus és az egyház, dr. Székely József, fővárosi vallástanár. 6—7. A belli issiói egyesületről. Sörös Béla, az egyesület titkára. 7—8. A vasárnapi iskoláról. II. Előadja Victor János. Október 29. Vasárnap. Rendes istentiszteletek látogatása a főváros több helyén D. e 11 órakor értekezlet egy építő irányú hetilap tárgyában a Tavaszmező-utcai főgymn. dísztermében. D. u. 4 órakor: A „Filadelfia" diakonissa szövetség évi ünnepélye a Bedhesda kórházban. Este 8 órakor: Ifjúsági egyesületi összejövetel Károly-körút 9. szám alatt. A börtönök titkairól előadást tart Sörös Béla, gyűjtőfogházi lelkész. Október 30. Hétfő. 4—5. Jézus élete. Ill dr. Szabó Aladár. 5—6. A diakonissza ügyről. Előadja Biberauer Bichárd, a Filadelfia-szövetség lelkésze. 6—7. A mértékletességi egyesületekről. Biberauer Richárd és dr. Fleischer Gyula. 7—8. A vasárnapi iskolákról. III. Előadja Victor János. Október 31. Kedd. Reformációi ünnepélyek az egész nap folyamán. Délután a temető megtekintése és itt vallásos iratok terjesztésében való részvétel. Este fél 8 órakor a Református Ifjúsági Egyesületben a cursus véget ér. A belmissió-cursusra való felvételeket Sörös Béla ref. lelkész, egyesületi titkár eszközli. -— Jelentkezni lehet naponkint d. u. 5—6-ig, VIII., Vas-u. 15/b. földszint 6 alatt. — Levélbeli jelentkezések is elfogadtatnak. — A cursus látogatásáért semmiféle díj sem jár. IRODALOM. „Magyar evang. egyháztörténeti emlékek". A hazai protestáns egyháztörténelem munkásait és barátait nagy örömmel fogja meglepni a fenti cím alatt legújabban megjelent igen becses kiadvány. Báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő úr ő méltósága, ki a régi nagy patronusokra emlékeztető áldozatkészséggel karolja fel egyházunknak minden életrevaló ügyét, most családi levéltárának kincseiből gyűjtetett össze és adott ki saját költségén fényes kiállításban egy igen értékes kötetet. A báró urat e nagyszabású vállalkozásra -— az előszó szerint — egyrészt a tudományos érdek indította, a magyar prot. irodalmi társaság példáját követve akarta hazai egyháztörténelmünk adattárát gazdagítani; de másrészt a családi kegyelet is késztette erre „hogy a mit az ősök gondossága mint törnelmi emléket megőrzött, azt tunulságúl a történetírás és a jövő számára tegye közzé a hálás utód." A kéziratok megválogatásának, lemásolásának és sajtó alá rendezésének nem könnyű munkáját Stromp László, pozsonyi theol. akadémiai tanár végezte, a kinek e nembeli munkásságát olvasóink már a magyar prot. irodalmi társaság Adattárának gondos szerkesztéséből is jól fogják ismerni. A vaskos kötet I. szám alatt Wittenbergben lelkészszé avatott magyarok jegyzékét (1541 —1610) közli. A wittenbergi ordináltak anyakönyvéből már Buchwald is kiadott ugyan két kötetet 1894. és 1895-ben. De míg ő az összes felavatottak jegyzékét közölvén a második kötettel is csak 1572-ig jut el, addig itt csupán a magyar vonatkozásit, bejegyzések közöltetnek s így kisebb helyen is egészen 1610-ig megtaláljuk a magyar születésű vagy Magyarországban szolgált lelkészek-