Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-10-13 / 42. szám
1905 EVANGEL IKUS ŐRÁLLÓ 431 egyházközséged tőled elvár, hogy elhozod és elárasztod közöttük az evangeliomnak teljes áldását. Evangeliom, örvendetes hír, a mi kutató gyarló elménknek világosság, a betegnek lelki erő és egészség, az örvendezőnek az öröm megszentelére, a bánkodónak vigasztalás, a bűnbánó töredelmes léleknek megengesztelés, a haldoklónak békesség. Van-e ennél magasztosabb, van-e ennél drágább kincs ? Én azt hiszem: nem. Es ha, kedves testvérem, a te egyházközségedhez más lelki és testi adományokkal is megáldva jösz, Isten hozott, híveid rokonszenvvel fogadnak majd, de ha vonál még oly igénytelen és oly szegény, hogy Krisztus első szolgájával el kellene mondanod: „aranyom és ezüstöm nincsen nekem, de a mim van, azt adom nektek" az evangéliumnak aranynál és ezüstnél, föld minden drága kincsénél becsesebb ajándékát hozod: hiszen az evangelium Istennek ereje az abban hívőknek üdvösségére, ezt hozd magaddal, legyen kezedben a szent könyv, ajkadon mindenkor Istennek igéje és szívedben az evang. lelki pásztornak törhetlen hűséges érzülete. Tapasztalhattad eddig is, mint a fiatal, tanuló lelkes ifjúság lelkésze, ha látod, a te kezedből kikerült újabb nemzedék — jórészt — már a gyakorlati életben is működve, hálásan gondol és tekint reád, egykori tanítójára, s a tőle vett evangéliumra, melyben megerősödött és bízva, boldogul már földi életében. Néhány száz lehetett azoknak száma, kikhez eddig évről-évre elvitted Krisztus evangéliumának áldását. Nem emeli-e lelkedet a tudat, hogy ez áldás mindenekelőtt visszaszállott Te magadra, mint egykor az Úr hű szolgájára szállott, midőn mondá hozzá az Úr (I. Mózes 12.1 — 2). „Menj ki erről a földről, melyen eddig lakoztál, más és nagy nemzetségnek atyává teszlek tégedet és megáldalak tégedet és immár légy áldás." A tudat ; hogy mint eddig a zsengék, a serdülők százainak, úgy mától fogva a felnőtt, a mívelt, az önálló hívek ezreinek hozhatod az evangelium áldását: egy nagy, s Istennek hála — évről-évre mind nagyobb nemzetségnek lelki atya gyanánt megáldva, örömben, bánatban, jó és rossz időben lehess magad mindnyájakra nézve áldás! Es ha volna köztetek k. t. valaki, ki keveselve és kicsinyelve az „evangelium áldását" mondaná: két évezred óta hirdetitek ez evangéliumot, s két évezred óta meg nem javult a világ, két évezred óta folyik az elkeseredett harc a világosság és sötétség, a Krisztus országa és Baál birodalma közt, s eldöntve itt még semmi sincs, hol van, hol van hát az evangelium álmodott áldása ? S ha Te magad is k. t. mint annyian régibb tiszttársaid köziil a múltban és a jelenben is keseregve mondanád: mindenki láthatja munkája eredményét, áldását, a bíró diadallal tekint a szegény elnyomottra, kinek igazát ítéletével megvédelmezte, a kereskedő fillérig kiszámíthatja üzlete nyereségét, a gondos háziasszony büszkén tekinthet estenként híven teljesített munkájának áldott gyümölcseire, a frissen felszántott föld illatja hirdeti a földmíves szorgalmának eredményét, csak én, én a lelkész nem vagyok ily szerencsés, mert ha egy-egy gondosan elkészült beszédemben még oly lelkesen hirdettem az evangéliumot, s utána még tíz esetben örvendezők és szomorkodók körében feltártam az evangelium gazdag kincstárát, estenként testben, lélekben kimerülten soha sem tudom, vájjon az Úrnak útját avagy csak egy singnek hosszával egyengetnem sikerült-e, nem tudhatom, avagy csak egy — egyetlenegy szív lett-e szavaim hatása alatt fogékony termőföldje az Ur nevében elvetett magnak? — Akkor én azt mondom: éppen azért, mivel neked, a lelkésznek senki e földön nem nyújthat látható kezességet a Te evangeliumi fáradozásod áldása felől, s Te Magad sem véled láthatni azt, épen azért higyjed, tudjad, valljad lankadatlanul: Istené a munka, a mit végzek, ő intézi, hogy a magvetés ne sziklatalajon essék ő igérte nekem, mint évezredek előtt régi hívének: megáldalak tégedet, s te magad légy áldás". Ez a hit, s az abból folyó lelket evangeliumi lelkipásztori hűség legyen az evangeliumi áldás, melyet a Te híveid Tőled várnak. De viszont hozzátok is szól az apostol mondván: Kérlek . . . hogy én velem tusakodjatok, a ti imádkozástokban, hogy örömmel mehessek ti hozzátok és ti veletek egybe megújuljak. „íme II. ez az, a mit a Ti új lelkésztek Tőletek, híveitől várhat : t. i., hogy örömmel mehessen hozzátok s örömmel lakozzék köztetek." Lelkesen és nagy bizalommal hívtátok őt meg, s bizonyára úgy egyéni rokonszenves volta, mint körötökben — ha ugyan más téren — eltöltött húsz évi működése e bizalmat és ragaszkodást igazolja és megérdemli. De ha neki nem mint egyénnek, hanem mint lelki pásztorotoknak a legnagyobb örömet akarjátok szerezni, azt t. i., a melytől az evangelium minden áldása függ, akkor — az apostollal mondom — „legyetek az ő igéjének nem csak hallgatói, hanem megtartói is, nehogy magatokat megcsaljátok (Jak. 1. 22.) Az a megvető legnagyobb öröme, ha látja, vetése szépen fejlődik. Az az orvos legnagyobb öröme, ha betege meggyógyúl; az a szülőnek legnagyobb öröme, ha látja gyermeke gyarapodását, az a lelkipásztornak is legnagyobb öröme, ha látja, hogy az evangelium, mióta én vagyok köztetek, "a keresztyén hitélet, erkölcsök javulása, békesség terjedése, szóval az igazság gyümölcsének szép fejlődésében előbbre haladt szegénynél, gazdagnál, vasárnap és munkanapon, házaságban és gyermekek nevelésében, örömben, bánatban, egészségeseknél, betegeknél, házban, szívben mindenütt érezzék híveid a te szavaidnak hatása alatt (Mát. 11. 29.) „az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű." így lett, s így legyen áldott K. t. a te bejöveteled, a te itt maradásod és a te itt működésed ; és szívem mélyéből kívánom, hogy egykoron, a számadás nagy napján emelt fővel elvedd a te kimenetelednek áldását is, abban a tudatban, mely egykor isteni mesterünk, főpásztorunk nemes szívét töltötte be, hogy t. i. vele együtt te is elmondhassad, hirdetve akkor is az Úr evangéliumának áldását: „íme Atyám, míg velők voltam e világon, megtartottam őket a te nevedben. A kiket nekem adtál, én megőriztem, és egy is azok köziil el nem veszett". Amen. A szokásos agendális formák betartása mellett már most a helyettes esperes az új lelkészt hivatalába beiktatta, ki Pál apostolnak a Zsidókhoz írott levele 13. részének, 8. verse fölött tartotta meg beköszöntő beszédjét. ígéretet tesz benne, hogy ő is mindenkor azon az egy fundamentumon fog állani, melyen kívül más nem vettetett; Krisztust és az ő evangéliumát fogja hirdetni mindenkor, egyházának hű, odaadó szolgája lesz, fáradhatatlan munkása az Isten országának. Körének fejezte be a szép istentiszteletet. Mi a magunk részéről ma is, miként megválasztatásakor, őszinte szívvel üdvözöljük Kacziánt új tisztében s kívánjuk neki, hogy működését e téren is Istennek kiapadhatatlan áldása kisérje. Húsz éves szolgája már egyházának, hívei bizalommal fordultak feléje, mint az
