Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-10-13 / 42. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 429 ezen új templomunk építészeti művészetét s dicsérjük annak mesteri tervezőjét és megalkotóját; ha nagy elismeréssel vagyunk azon nemeskeblű, bőkezű egyházi elöljárók, hívek és tanulóifjak áldozatkészsége iránt, a mely lehetővé tette, hogy az Úrnak e háza oly célszerűen berendeztetett s oly gyönyörűen felékesítietett: annál inkább dicsérjük az Urat, a kegyelem jóságos Istenét, kinek dicsőségére emeltetett, — hogy segítségére volt ezen buzgó testvéregyháznak, a mely száz évvel ez előtt szinte csak magánházaknál gyülekezett volt az istentiszteletre; — még ötven évvel ezelőtt is hármas gyülekezetkép egy templomban szorongott, hogy ma már két templommal rendelkezik s ezen új hajlék a fővárosi ágostaiaknak negyedik temploma. Templomfelavatási beszédem alapjául szolgál Mózes Il-ik könyve III-ik részének 5-ik verse: „Az Űr monda Mózeshez: Ne jöjj ide közel, oldd le a te saruidat; mert a hely, a melyen te állasz, szent föld." E szavak az égő csipkebokor csodaszerű képét varázsolják leikeink elé, az égő csipkebokor képét, a mely égett, de meg nem égett, mert az Isten maga volt benne. Oldd le a te saruidat, parancsolá az Úr Mózesnek, a ki közeledni akart az égő csipkebokorhoz. Minden tisztátalant, mindazt, a mi az Úr szent helyét megfertőztethetné, le kell oldanunk, le kell vetnünk — hogy az Úr színe előtt méltó módon mégjelenhessünk. Ha a világi költő azt vallja, hogy az a hely, a melyen egy jó ember valaha megállott, meg van szentelve örök időkre, hogyne volna szent előttünk az Úrnak háza, a hol az ő dicsősége lakozik, a hol az ő igéje hirdettetik és a hol a Jézus Krisztus által rendelt szentségek kiszolgáltatnak. Szent az Úrnak háza, azért is látogatásánál oldjuk le saruinkat, vessük el magunktól mindazt, a mi e szent helyet megszentségtelenítené; ne hozzuk azt ide, a mi áhítatos és épületes foglalkozásunkat zavarná. Oldjuk le saruinkat! Látogassuk a templomot: 1. minden világi gondtól, 2. minden emberi gőgtől és 3. minden földi bánattól menten. I. Látogassuk az Isten házát, a templomot világi gondtól menten. Az életnek gondja elviselhetetlen teherként nehezül az emberek szivére. Nem távozik el tőlük nappal; nem engedi őket nyugodni az éjszaka, Elkíséri őket a munkára, megkeseiíti örömeiket, megzavarja az ájtatosságukat, is. Oldd le a te saruidat — az Úr házába ne hozzuk el magunkkal az élet gondjait. Szívleljük meg az Evangyéliom intését, mely szerint: „Senki sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli, a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat semmile sem veszi. Nem szolgálhattok Istennek és a világi gazdagságnak." Máté VI. 24. — Ne aggódjatok a ti élteteken, mit egyetek, vagy mit igyatok; sem a ti testeteken, mibe öltözködjetek. Tekintsetek az égi madarakra; vegyétek eszetekbe a mezei liliomokat. Ne aggódjatok azért a holnapon, mert a holnap gondoskodik a maga dolgairól. Elég minden napnak a maga baja. Máté 14., 25., 28., 34. — A mértéktelen gond nem csak hogy nagy kárára van lelkeinknek, de teljesen hiábavaló is, mert célhoz nem vezet, vágyainkat nem elégítheti ki, törekvéseinket sikerrel nem koronázza meg. Kicsoda pedig az ti közületek, a ki akármely aggódással az ö élete hosszát csak egy arasztnyival is megnövelhetné? Máté VI. 27. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök! Zsolt 127., 1. Egy a szükséges dolog! Ott ülni az Úr lábainál, hallgatni és a szívbe vésni az ő igéit, azok szerint élni, azok szerint cselekedni, — nem pedig saját magunkban, erőnk, ügyességünkben és életrevalóságunkban megbízni. Mindezekben csalódhatunk, valóban csalódtunk is és csalódni fogunk, de az Istenben vetetett remény soha sem szégyeníti meg az embert, mert az ő Ígéretei igazak. Oh jer keresztyén testvéreim! ti fiatalok és öregek, férfiak és nők, szegények és gazdagok, szokjátok meg az ilyen keresztyén gondolkozásmódot; bontakozzatok ki a földi gondok szorongató karjaiból, hogy lelketek ezen tehertől megszabadulva, — megérthessétek Üdvözítőnk ezen szavát: „Keressétek először az Istennek országát és annak igazságát, és mindezek megadatnak néktek.'

1 Máté VI. 33. Megérthessétek azt is, hogy az Istennek országát nem is kell oly nagyon messze keresnetek, „mert az istennek országa ti közöttetek van. Luk. 17., 21. — A hitetlen nem látja, nem is ismeri fel, nem találja meg, de a hívőnek lelki szemei megnyílnak s ő minden gyötrő földi gondtól menten gyönyörködik annak igazságában s boldogító békességében. - II. Oldd le a te saruidat Isten szent színe előtt büszkén, önhitten megjelennünk nem szabad. Mid van szegény földi lény, embernek fia, a mit magadnak köszönhetnél, a mit az Úr ajándékából nem nyertél volna? Ki vagy, hogy az ég és a föld mindenható Ura előtt büszkélkedhetnél? 0 tökéletes és szent — te gyarló és bűnös; •— 0 az örökkévaló, soha meg nem változó, te változásnak és mulandóságuak alávetett; 0 a dicső, fényes és tündöklő, te alacsony, árnyék és por; 0 független és szabad, te korlátolt és szenvedélyednek rabjamit nyújthatsz te neki, a mit 0 előbb neked nem nyújtott volna? Mit adhatsz te neki, a mit előbb 0 tőle nem vettél volna? A mikor a gazdagok hányták az ö ajándékaikat a templom perselyébe, egy szegény özvegy asszony is abba két kis fillért vetert. Csodálkozni fogunk-e rajta, midőn az Ur ezen adakozókról az ő szent Evangyéliomában imigy nyilatkozik: Bizonyni/al mondom néktek, e szeyény özvegy többet vetett mind a többieknél. Luk. XXI. 1., 2., 3. Nem csodálkozunk rajta, mert a gazdagok abból, a mivel ők bővelkedtek, vetettek ajándékot; az özvegy az ő szegénységéből, minden élelmét, a mije volt, odaveté. Luk. XXI. 24. A jószívű adakozót szereti az Úr és nem az ajándéknak összegét tekinti, hanem a szivet, az ő házát szerető szivet, a mely azt adja. Az Úr szent színe előtt az ő házában büszkén, önhitten, önigazultan megjelennünk nem szabad. Mert mindenki, a ki felmagasztalja magát, megaláztatik. Luk. XVIII. 14. Ott a farizeusról és a vámszedőről szóló példázat. Az önhitt farizeus ily módon imádkozott: „Isten hálákat adok Néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek." A vámszedő pedig távol állván, még csak a szemeit sem akará az égre fölemelni, hanem mellét verémondván: „Isten! légy irgalmas nékem bűnösnek." Luk. XVIII., 11., 13. És az Úrnak fölemelő és lesújtó ítélete e két férfiúról így hangzik: „Mondom néktek, ez — a vámszedő t. i. — megigazulva méne alá az ö házához inkább, mint amaz; mert a ki megalázza magát, felmagasztaltatik" Luk. XI. 14. Legyen ez új templomnak minden adakozója kedves Isten előtt; minden imádkozója igazült az ő irgalmából.