Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1904-12-25 / 1. szám

I. év. Budapest, 1904. december 25. EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A NÉGY HAZAI EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények minden kéthétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbb rendíí iskolák ingyen kapják. Ára az Őrálló megrendelőinek 2 kor., külön 4 kor. TARTALOM: Beköszöntő. Szerkesztő. — Karácsony. Dr. Masznyik Endre. — Szemle. — Tárca: Jób könyvéből. Jónás János. Perlaky Gábor püspök. Payr Sándor. — Oktatásügy: Günther M. Vilmos emléke. Stromp. László. — Külföldi krónika: A pápaság és az állam harca Franciaországban. X. Y. Z. — A Mirbach-botrány. — Egyházi élet. Irodalom: Carlyle Tamás Lutherről. K. S. — Szerkesztői izenetek. BEKÖSZÖNTŐ. Nemes Gyülekezetek! Kedves Testvéreink! Szent karácsony estéjén új lap köszönt be hozzátok. Nem puszta számszaporítás végett, hanem a közérdek önzetlen szolgálatának szent feltételével. Ha ezzel a jelszóval jövünk, semmi igazolásra nincsen szükségünk. A közérdek szolgálatának szentelt, berkeibe nemcsak szabad o , a belépés, de kötelesség is egyúttal. Az Űradta tálentom nem arra való, hogy földbe ássuk, gyümölcstelenül hevertessük, hanem hogy sáfárkodjunk, használjunk vele. És földbe ásott tálentom minden tehetség, a mi csupán saját magunk számára, pusztán kedves énünknek gyümölcsözik, de a közügy nem látja semmi hasznát. Az olyatén ember hasonlatos a terméketlen figefához, a mit az Űr Jézus — hasztalan fürkészvén gyümölcse után — kárhozotínak, átkosnak mondott. A közérdek odaadó szolgálatát, habozástalau, csüggedetlen hirdetését tűztük ki e lap élete céljául. Egyházunk közjavát munkálkodásunk sarkalatos elvéül. A sajtó igazi hivatását szem előtt tartva, ráteszszük kezünket a kor ütőerére és igyekezünk megérezni lüktetését. Világos, hogy a közérdek a közszükségérzet kútfejéből fakad. A hivatását érző sajtó ismeri fel még a hangok zűrzavarán át is az igazi szükségérzet lihegését, ad határozott alakot a közóhajtás bátortalan és ingadozó nyilvánulásainak s a közvéleményt teremtve, irányítva, mintegy megássa a jövendő fejlődés 'medrét. Megpróbáljuk feltámasztani egyházunk régi,, termékeny, alkotni tudó szellemét, eszménytiszteletét, hogy az az egyház, mely a hatalom ostorcsapásai alatt, koldúskenyéren tengődve szeplőtelenül meg tudta őrizni hitét, teremtő erejét, a kedvezőbb viszonyok között ne silányuljon meddő földi intézménynyé, jegyzőkönyvek, szabályrendeletek, paragrafusok éjjel-nappal, szűnös-szünetlen gyártó műhelyévé. Az új század sajátos viszonyai új kötelességeket rónak egyházunkra. Minden ízében modernné kell válnia, újjá kell születnie. A régi ellenség ereje nem csappant, de mellette új támad reánk szikrázó haraggal. Fegyverzetünk azonban a régi, inkább csak zörög, mint villog és félelmet kelt. Ellenfeleink a sajtó hatalmának mesteri kezelésével uraivá lettek a térnek, a hol hajdan a protestáns szellem és erő versenytárs nélkül állt. A csábítás és az élet ezernyi gondja ostromától oszlik-bomlik a nyáj és sok helyütt — fáj megvallani — alszik a pásztor és nincsen néki gondja a juhokra. Az élettel és életért való harc lassankint megkeményítette a szívet az eszményibb javak iránt s a legszebb pálya egyszerűen mindennapi kenyérré lett. Könyvtárak nélkül lelki éhségtől sorvadnak gyülekezeteink és sem elég erőnk, sem elég ügyességünk nincsen, hogy a közéje lopott, csempészett kártékony olvasmányok,