Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-09-08 / 37. szám
1905 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 359 mint az közvitézlő rendeknek úgy illendő képpen az tiszteknek is egymástól való függése és engedelmessége parancsoltatik úgy annyira, hogy valaki akárminő okból, ámbár más ezer seregből levő magánál följebb való tiszt ellen botot vagy fegyvert fog, avagy emel, vagy pedig szóval mocskolja, ezen ediktumnak erejével azonnal megfogattassék és minden személye, vagy tiszte tekinteti nélkül keze elvágattassék és meglövöldöztessék. 6. Hasonlóképen valamely tiszt sáncon, vagy ellenség előtt való helyeken maga rendelt helyéből akármi okból kimegyen, életét emiitett módon elveszejtse. 7. Minthogy mind személyünk megmaradása, mind táborunk, országunk szolgálatja a vigyázást leginkább kivánja, kemény büntetés alatt mind tiszt, mind közvitézlő rendnek parancsoltatik, hogy strázsára való menetelt ne kerüljék, sőt inkább az alatta valókat annak rendi szerint küldjék, őrizzék keményen, megpálcáztassák azokat, a kiken a sor lévén, az említett strázsálást akár micsoda szín alatt kerülni akarják, holott pedig az említett büntetés kétszer nem használna, harmadszor hadi biró kezébe adatván, meglövöldöztessék. 8. Valamely strázsán álló hajdú avagy katona vigyázatlanul találtatik éjszakának elején a jelt nem tudja, ámbár esmerőseit meg nem szólítja, avagy aluva találtatik, kétszer keményen megpálcáztassék, harmadszor pedig fejével fizessen. 9. Tiltatik kemény büntetés alatt minden elmúlt cselekedeteknek szembevetése, melyekben valaki találtatván, úgy, mint zenebona csináló megbiintetődjék. 10. Ha valamely tiszt strázsákra támad, vagy azok ellen hatalmasságot követni akar, fegyvert fog, először arestáltassék, másodszor pedig ilyen cselekedetiben találtatván, tisztit, becsületit elveszti, hogyha pedig közvitézlő rend ilyenekben találtatik, kezét elveszítse. 11. Hasonlóképen az is, valaki zászlója alatt, vagy táborunk előtt haragtól viseltetvén, egymásra fegyvert fog. 12. Az oldalt járó tiszteknek és más engedelem nélkül zászlója alól kimenő vitézlő rendeknek büntetése hasonló legyen, a mint Országunk törvénye tolvajokra rendelt. 13. Hogyha pedig a tábor annyira megszűkülne, hogy kenyér, pecsenye vagy abrak, a mennyi kinekkinek szükséges, nem találtatnék, a zsákmányra való kimenetel nem tilalmaztatik úgy mindazonáltal, hogy ki-ki magát hadnagya előtt megjelentve, és említett hadnagy-kapitánytól engedelmet kérvén, minden tizedből tisztivel rendeljen és ha azok közöl zsákmány erővel némely kártételre, avagy csintalanságra szaladna, úgy mint tolvaj bűnhődjék; — valaki ellenségre készített puskáját, fegyverét disznó lövöldözéssel mocskolja, puskáját elvegyék és másnak adják. 14. Minden nemű tiszteknek és vitézlő rendeknek, zsákmányolóknak, vagy más parancsolatunkban kinjáróknak, fejük vesztése alatt parancsoltatik, hogy valaki táborunkból kinn lévén, álgyú lövést hall, vagy más parancsolatot vészen, azonnal sietséggel táborunkba béjöjjön minden késedelem nélkül tiszti vagy fok elvesztése alatt. 15. Valaki azért magát igaz hívőnknek, fegyverviselőnknek tartja és mondja, az szegénység zaklatásának, templomok fölverésének, papok szidalmazásának, hántásának hagyjon békét, különbet cselekedvén, keze elvágattassék és annak utánna meglövöldöztessék. 16. Hasonló tilalomban legyen a nemességnek házuk és javuk bántása kiváltképen, a kik kegyelmességünkhez folyamodván, grationális levelünket mutathatják. Azon kiviil is valakik mostani időben pártosok voltanak is, azoknak jószágaira tőlünk, avagy Generalis Úrtól szabadságot azon nyereségre kérjenek, mely nélkül az előbbeni punktumban nevezett büntetéseket el nem kerülik. 17. A ki lopásban, úton járó passusunk mellett való kereskedők fölverésében, vagy a ki legnagyobb felebarátjának lopásában találtatik, minden kegyelem nélkül felakasztassék. 18. A ki magunk, vagy tisztünknek passusa nélkül jár, megfogattassék, ha pedig csint tészen, úgy mint tolvaj büntettessék. 19. Valaki áruitatásban, avagy kémségben találtatik, főlnyársaltassék, vagy ellenségünkkel akar mi szin alatt engedelem nélkül levele vagy embere által korespodentiát tart, kezét elvesztvén, éltiben hóhér által büntettessék. 20. A ki nyereségben, vagy kotyavetésben felebarátját megcsalja, úgy mint hitetlen országunk törvénye szerint büntettessék. 21. Fejét vessze el, valaki ellenünk, avagy Generális Úr ellen való illetlen, bölcstelen mondatokat, vagy szitkokat tészen, úgy hasonlóképen, a ki az előtte járó tiszteket illendőképen meg nem becsüli, zenebona indítók, nyilván, avagy titkosan, mint árulók büntettessenek, az kinek pedig valaki ellen panasza volna, először Főkapitányának, az nem használván, vagy Generális Úrnak vagy nékünk béjelentve és illendő satisfactiót nem magától, hanem az említettektől várjon. Költ Dona Hidánál levő táborunkban die 12 Septembri Anno 1703. T. Rákóczi Ferenc mp. Pilarik István superintendens körlevele. (1707. május 11.) Pilarik István a Rákóczi-kor superintendense, a kire a rózsahegyi zsinat a barsi, honti, pest-pilis-solti, nógrádi, zólyomi és turóci helységekből 's az e megyékben fekvő szabad királyi és bányavárosokból szervezett kerület gyülekezeteinek gondozását bízta. A körlevelében, melyet a nevezetes ónodi gyűlést megelőzőleg 5 nappal adott ki, e gyűlésnek nagy jelentőségével foglalkozik s mintha annak gyászos kimenetele felől balsejtelem gyötörné, bűnbánatot rendel el kerületében. Hogy mi jelentőséget tulajdonított egyébkent e gyűlésnek, maga a körlevél fogja megmutatni. Pilarik a kuruckor tipikus felvidéki lutheránus papja. Anyanyelvében ugyan nem magyar, de az teljesen a szívében; hű a lelkiismereti és alkotmányos szabadság szent elvéhez, a melyet akkoron II. Rákóczi Ferenc zászlói hirdettek és képviseltek. A mellett hithű a csökönösségig, mely álláspontja őt korának egy igen jelentős theologiai s vallásos mozgalmával, a pietismussal szemben igazságtalan bíróvá teszi. Itt is kora orthodoxiájának a képviselője, a mely gyűlöletét a pietismussal szemben a rózsahegyi zsinat kánonaiba is beleigtatta, kétségkívül csak az üldözött közös evangeliomi ügynek kárára. Levelünk mindkét szempontból, úgy Pilarik superintendens hazafiságának és Rákóczi-hűségének, mint orthodoxiájának jellemzése szempontjából, igen érdekes és tekintélyes adalék. A mellett hazai evangélikus egyházunk akkori közhangulatának és felfogásának is hű tiiköre. Az eddig egyáltalán nem ismert latin nyelvű kézirat egyetemes felügyelőnk, báró Prónay Dezső úr ő méltósága családi hitbizományi levéltárának a tulajdona s latin eredetiben, a levéltár sok más igen érdekes