Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-09-08 / 37. szám

356 sugározza azokra, a kik körülötte élnek. Ez a rész kiemeli a köznapiságból, megszenteli azt a korszakot, mely pályafutásának medréül szolgál. Ilyen értelemben vannak a világtörténelemnek választott népei mellett — választott korszakai is. II. Rákóczi Ferenc kora ilyen választott korszak. Istennek lelke élt, országa lakozott akkor a szívekben. Maga a hős a nemzeti fejedelemnek Mátyás mellé emelkedett s a mi korunkra már eszményítve szállt mintája. Az élet ezernyi megpróbáltatása oly hőssé nevelte, hogy zsarnok ura tudott lenni egyéni kedvteléseinek, kényelmének, minden földi vonzalomnak és egyúttal feltétlen odaadó, akarattalan rabszolgája a lelkében élő két ideálnak, a szabadságnak és magyarságnak. Szó nélkül ment oda, a hová lelkének e két bálbánya parancsolta: börtön sötétjébe, csaták tüzébe, vigasztalan hontalanságba. „ Valamint az ügyet nem dicsőségért, gazdagulásért vettem föl, úgy a nyomorúság félelmétől el nem, hagyom." Bennünket a magyarság édes jogcíme mellett — egyházunk múltja révén is lebilincsel Rákóczi alakja. A vallásszabadságnak, viszonyosságnak és egyenlőségnek az a foka, a mit bölcsességgel és igazságszeretettel meg tudott valósítani, még a mi haladónak hirdetett századunkban is csak óhajtott álom még. Visszaadta templomainkat, megnyitotta az iskolákat, megszólaltatta harangjainkat a nyomorúság és elnyomás esztendei után, a miket idegen hatalom rótt reánk. Felszabadult az evang. sajtó, megmozdult íróink keze az ő szabadságának egy lehel lététől! Lehet-e nem ünnepelnünk? Maradhatunk-e némák ? Hallgatag árnyak ? Ha mi nem szólnánk, ha szívünk meg nem dobbanna, megszólalnának a szécsényi tér rögei s vádolva dobbanna meg alattunk az anyaföld szíve! Miskolczon Luther lelke, neve hozza össze nagyjainkat, híveinket. Egy másik szédítő nagyság, egy másik szabadsághős, a ki Rákóczival nemzeti érzésénél fogva is rokon. Német volt, de nemzeti érzés hatotta át, hazafi volt s az ő nagy lelke ihletéből támadt nálunk a reformatio gazdag magyar irodalma. Az ő lelke nevelte nagy nemzeti hőseinket, a kikben a vallási és polgári szabadság egygyé olvadt. Mikor ezt a két nevet egymás mellett látom, mintha két hatalmas villámsugár találkoznék össze az égboltozaton. Irányuk más csak, fényök ugyanaz, a szabadságé, mely legfelségesebb mivoltában az evangyéliom által jött a világra. Egy nap ünnepiünk Miskolczon és Szécsényben, szívünket megnyitjuk mind a két oltár iránt való hódolatnak. Egyház és haza két oltár, de a tűz rajtok, a templomív felettük — egyazon láng, egyazon fedél. Vajha, a midőn a múlt fensége lebilincsel, hódolatunk ne merülne ki csupa csodálattal, tétlen áhítattal! Vajha Rákóczi és Luther emlékén meg1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ újhodva isten igazában dolgoznánk, munkálkodnánk is, szorgalmatosan, szent s tiszta szívvel e két oltár közül! Vajha hazafiságunk igazi, komoly,! Rákóczihoz méltó, nem szavakban bő és hangos,

1 hanem tettekben nagy, munkában fáradhatatlan, verítékbecsülő hazafiság lenne s buzgóságunk a Lutheréhez méltó láng, mely megemészti, a mi

1 bennünk salak s megedzi, megfinomítja, a mi bennünk nemes érc! Ez újjászületést vigyük el magunkkal Szécsény mezejéről, Miskolc falai közül — édes emlékül, biztos útmutatóul! K. S. — 1 TÁRCA. A kuruc-kor kesergő énekei. Irta: Gagyliy Dénes. A Zrínyi—Nádasdy - Frangepán-féle összeesküvés elfojtása után és I. Rákóczi Ferenc szabadságküzdelmél nek leverésével erős reakció kezdődött a nemzet ellen a bécsi kormány részéről, melyben a papság vitte a főszerepet s támadásaik főkép az ország protestáns lakos-] sága és prédikátorai ellen irányultak, mivel az alkotmány védelmét támogató mozgalmaknak nagyrészt ők voltak értelmi szerzői, vezetői és katonái. Az osztrák urak nagyon jól tudták, hogy a XVII. századbeli magyarság egyik főerőssége a protestáns vallásban rejlik, mert e hit követői védelmezték legmerészebb bátorsággal a nemzet jogait s karddal szálltak érette síkra. Lelkészei nem] zeti nyelven hirdették a lélek szabadságát, vele együtt az egyénét is; és így az új vallás tanai összeforrtak i nemzeti aspirációkkal, s ennek szabad gyakorlata ép úgy követelései közé tartozott a népnek, mint az alkotmányi bármely sarkalatos pontja. Az udvari visszahatás élén Kolonics bibornok állott!; a ki, olykor puszta gyanúra, elfogatta és bebörtönöztettej vagy gályára hurcoltatta a protestánsok prédikátorait és tanítóit, iskoláikat bezáratta, templomaik közül számos;J karhatalommal foglaltatott le. Hiába tiltakoztak a törvényi szegés ellen, hasztalan volt minden panasz és kérés — süket fülekre találtak a kormánykörökben. Ezen üldözés következtében, melyhez a vasvár] béke csalódásai' is hozzájárultak, több exponált állásij egyházi férfiú politikai szereplése miatt, általános elkesel redés és kemény gyűlölet támadt az egész katholikus; papság iránt Ennek az ellenszenvnek és gyűlölködésnek; nyomai az irodalomban is fellelhetők, mert a XVII. század utolsó három tizedében a népies költészet bizonyosmértékben pap-ellenes irányzatú és a protestánsok szenvedéseiről, keservéről énekel. Kétségtelen, hogy e költemények szerzői, kiknek nevét nem ismerjük, protestáns emberek voltak s valószínűleg olyanok, kiknek az üldözés szomorú osztályrészül jutott s szánandó helyzetükben szólaltatták meg£ a múzsát, hogy fájó érzelmeiket szavakba foglalva, sorsukról értesítsék hittestvéreikec, Énekeik közkézen forogtak a népnél, dalolták ifí alkalomadtán, de bizonyára elvesztek volna, mint as Rákóczi-kor irodalmának annyi népies és névtelen szerzeménye, ha nem akadt volna ismerőik között, a ki lemásolja. Szencsey György őrizte meg az utókor számára j a ki bakonyvidéki — Thaly Kálmán szerint — tész» lakos és buzgó protestáns férfiú volt, a XVII. százatj