Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-01-13 / 3. szám
1904 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 30 tengődik! Hát kérem, ha ez a szomorú ítélet igaz, vájjon ki annak az oka ? Azok-e, a kik lelkiismeretesen dolgoznak, vagy a kik lelkiismeretlenül csak kritizálnak? Azok-e, a kik magasabb vallási érdekből, népünknek valláserkölcsi nevelését szivükön viselve, csupa önzetlen lelkesedésből ingyen fáradnak, vagy pedig azok, a kik lelkészi kötelességeiksúlyos elhanyagolásával, híveiket önérdekből egyházias szellemű olcsó néplapoktól szándékosan elzárják? Vájjon Veres József esperes úr nem érzi annak a szégyenletes állapotnak jelentőségét, mikor az általa méltatlanul szidalmazott Luther-Társaság századok mulasztását akarván pótolni, a nagy Luther refonnátori müveinek magyar kiadására vállalkozik, akkor a jelentkező 300 előfizető között legkevesebb a lutheránus ember! Vájjon ki ennek a szomorú jelenségnek az oka ? És mit jelent az, ha egy előkelő ev. esperes, rosszul palástolt kárörömmel odavágja nekem, hogy a LutherTársaság „kiadványainak egy része senkinek sem (!) kell!?" Nem, uram! ilyen lelkülettel nem lehet építeni, csak rombolni. Bizony, érdemes volna ennek a szomorú jelenségnek okait alaposan kimutatni. Most azonban csak azon képtelen vádjaira szorítkozom, melyek kézzelfoghatólag a közönség félrevezetésére és az új evangelikus lap hitelének megrontására irányulnak. Mérges és mérgező cikkében Veres nem kevesebb, mint tizenhatszor variálja azt a nevetséges állítását, hogy a Luther-Társaság a kerületek költségén adja ki az új hivatalos lapot! Oly vakmerő állítás, melynek egy betűje sem igaz! A Lutlier-Társaság sem a maga költségén, sem a kerületek költségén nem ad ki hivatalos lapot! Elvárom tőle, mint közpályán működő férfiútól és gavallér szerkesztőtől, hogy állítását vagy bizonyítsa, vagy visszavonja, mindazon képzeletszülte következtetésekkel együtt, melyeket Kovács Sándor szerkesztő nevetségessé tétele céljából jónak látott közzétenni. Csakis az evang. közönség megnyugtatására tartozom elmondani, hogy Veres hallott valamit harangozni, de nem tudja honnét. Nyilvános tény, hogy a Luther-Társaság közgyűlésein, a sza ^adszólás jogánál fogva, többek között egy hivatalos lap ügye is tárgyaltatott, de kiadására vonatkozó határozat nem hozatott. Sőt az utolsó révkomáromi közgyűlésen kimondottuk, hogy arról többé ne is beszéljünk, mert az a kerületek dolga. Ez a puszta tény. Már most ezen ténynyel szemben micsoda izgatott, zilált lelkiismeret kell ahhoz, hogy valaki, tudatos félrevezetés céljából, a be nem avatott közönséget oly célzatos kifejezésekkel izgassa, melyeknek minden szava gyanúsítás és nem egy Veres Józsefhez illő rágalom. Például álljon itt a sok közül csak ez az egy mondata: „A Luther-társaság — írja V. — nem volt felhatalmazva, hogy megindítsa a Hivatalos Közlönyt (nem is indította meg) s arra még kevésbé, hogy az egyház költségére tegye (nem is tette!), arra pedig legkevésbé van felhatalmazva, hogy hivatalosság tekintélyével fedezze cikkeit! (Ezt se tette!) Ennél és más gúnyos megjegyzéseinél csak azon mondásaiban van több malicia, melyekben az „Ev. Őrálló" szerkesztőjének tisztelt személyét igyekszik nevetség tárgyává tenni, mikor így ír: „A szerkesztőt megválasztja Zsilinszky Mihály a Luther-társaság elnöke! A kormány eljárása ellen jönnek panaszok. Úgyde Zsilinszky Mihály államtitkár is, szegény szerkesztő nem meri majd a cikket kiadni, mert akkor elveszti a kinevező elnök kegyét. Ha pedig nem adja ki, talán (?) egészen jogos panaszokat fojt el. A hivatalos lap ilyenkor nem használ, hanem inkább árt az egyháznak. Ezért fizessük e lapot!?" stb. Azt hiszem, elég ennyi is mutatóul Veres intentiójának és fantáziájának megismertetésére. Minden szavából kirí a marakodási ösztön. 0 a hivatalos lap szerkesztőjét nem tudja máskép elképzelni, mint hitvány eszközt valaki kezében! Természetes, mert ő nem a Krisztusnak szerény szolgája, hanem ellenőrző politikus! Mint ilyen, feljogosítva érzi magát mások becsületében gázolva, az egyházi téren is „hivatalos titkos befolyásokat'" keresni. 0 továbbá szenvedélyes szerkesztő és laptulajdonos és mint ilyen, minden más egyházi lapban veszedelmes versenytársat lát. Azért híveinek és olvasóinak nem is ajánlhatja az unalmas és csak „tengődő" Evang. Családi Lapot, hanem inkább ajánlja a sensatiős politikai tartalommal bővelkedő „Egyetértést". 0 végre türelmetlen, izgatott ember, a ki nem képes bevárni az Ev. Őrálló működésének látható eredményét, mely alapul szolgálhatna igazságos kritikának, hanem lázasan siet annak szerkesztőjét olyan sajnálatraméltó bérencnek feltüntetni, a ki szabadon és függetlenül gondolkodni nem képes. Kénye-kedve szerint rajzol magának egy szánalmas szerkesztői alakot, a ki előreláthatólag nem fog merni sem a Luther-társaság szerencsétlen elnökének, sem a vallás- és közoktatásügy államtitkárának, sem pedig a még szerencsétlenebb bányai egyházkerület felügyelőjével szembeszállani! Előre gúnyolja, gyanúsítja és rágalmazza. Bizony csúf mesterségre adta magát. Hát én őszinte sajnálattal veszem Veres József esperes úrnak izgatottságát és civakodási betegségét, mely éles ellentétbe állítja őt a papi szelídség erényeivel: a testvéri szeretettel, az igazmondással és a béketűréssel. Mikor ama bizonyos sajnálatraméltó „testvérharc" kiütött, igaz részvéttel voltam iránta. A mit azonban a gyűlölködő röpívekben akkor nem értettem meg, az most világos előttem. Veres József végig akar gázolni