Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-07-14 / 29. szám

I. év. Budapest, 1905. július 14. 29. szám. // ETAMELIKUS 0EAL10 EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ: KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 k. A „Hivatalos Közlemények" melléklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor, negyedévre 2.50 kor. — A Hiv. Közi. a főlap nélkül egész évre 4 kor. — A Hiv. Közl.-t az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Ára az Őrálló megrendelőinek 2 kor., külön 4 kor. TARTALOM: Isten a mi nevelőnk. Ch. W. — Ultramontán vélemény a protestáns theologiáról. Só. — Szemle. — Tárca: A XVHI. század protestáns történelméből. — Külföldi krónika: A német protestáns theologiai irányokról. Dr. Szlávik Mátyás. — Egyházi élet. — Irodalom. — Pályázatok. Isten a mi nevelőnk. Róm. 8, 28. Mi tudjuk, hogy azoknak, kik Istent szeretik, mindenek javokra szolgálnak. A legnagyobb és a legfenségesebb, a mit í csak mi Istenről mondhatunk, az, hogy ő a mi > nevelőnk, ki minket fenséges cél felé vezet. E k nevelés célját megismertette velünk Jézusban: az élet az, a tökéletes ker. személyiségnek élete, melynek lényege a közösség az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel, már itt is s majdan amott mindörökké. Ez életet az értelem maga és ha még oly éles is, fel nem foghatja. Nem is vagy képes azt másnak megmutatni avagy bebizonyítani. Csak a midőn erkölcsi érzékünk finomodtával mindent, a minek valóban értéke van, a Lélek és a Jó szempontjából szemlélünk s mérlegelünk: kezdjük mintegy megsejteni, hogy a mi földi életünknek való lényege — összekötőkapcsul szolgálni egy magasabb világ számára. Szinte lopva s úgyszólván egy pillanat alatt megmozdul bennünk valami s utal, vezet azon irányba, a melyet a lelkiismeret hangja megjelöl. ^Kezdetben úgy látszik, mintha hétköznapi életünkben valami fordulat állna be, a melyről még csak nem is sejtjük, hogy valójában ama cél felé irányul. Tán a következetes ellentállás, a melylyel önző törekvéseinkkel szemben a külvilág részéről találkozunk ; tán elfordulása tőlünk azoknak, a kiknek rokonszenvére nagy súlyt helyeztünk; tán testi fájdalmak és gyengeségek; tán erőtlenségünk lehangoló érzete; tán az emberek sorsának szemlélete; tán egyik-másik könyv avagy társaság: ki tudná megmondani, melyik a sok közül épen az, vagy tán több is egyszerre, a mi lelkünkre hat s bensőnkben új és titokteljes hangon beszélni kezd, dolgokról, a melyek nem e világból valók, a melyeknek nyilván magasabb a céljok, az értékök, a rendeltetésök. A boldogság órája óvva int: el ne bizakodjál! A nem szeretem napok pedig: Ne kösd üdvödet e világhoz! Mintegy az erdő összes szögleteiből száz és száz hang szólal felénk, száz és száz láthatatlan kar nyúl felénk, hogy bizonyos irányba tereljen. Ama hangokat halljuk ugyan, de a kiáltó szájat nem látjuk; ama karok érintését érezzük ugyan, de az alakot magát nem szemlélhetjük. Lassanként azonban kiemelkedik a világ s önmagunk felett a mennyei Atyának képe, a ki minket szirtek s örvények felett vezetni kész, csak a szavára hallgassunk, csak a vezető karját vissza ne utasítsuk. Hitünk legbecsesebb ajándéka, hogy lehetővé teszi, hogy életpályánknak oly értelmét találjuk meg s annak oly irányt tudjunk szabni, hogy fájdalmaink s örömeink egyaránt útmutatóink legyenek amaz élet felé . . . Ámde ezt csak az a hit érheti el, a mely az összes jók között és fölött ismeri ama egyetlen Legfőbb Jót, a melyet világ összes nyomorúságai nem hogy nem kisebbítenek meg, hanem még inkább fokoznak és biztosítanak. Amaz irányt sem látjuk mindig tisztán. Úgy vagyunk vele, mint a hegymászó, a ki csúcsra hágva maga előtt látj a a lábai alatt kanyargó folyó egyes ki-kicsillanó részeit, a hol a halmok azt a szem elől el nem zárják. Ám azért a szemlélő tudja, hogy azok a részek egy egész folyamot képviselnek, az egész vonalirányt, a melynek a célja a tenger. Nekünk is magasra kell hágnunk, ha életünk folyamának ama részeit látni s amaz őket összekötő vonalirányt s benne Isten nevelő vezetését szemlélni akarjuk. (A Ch. W. után.)