Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-06-16 / 25. szám
1905 EVANGEL IKUS ŐRÁLLÓ 255 theologiai iskoláig", „a melyek nem kevesebb veszedelemmel jártak a positiv keresztyén hitre." Nagy páthoszában odáig téved, hogy szerinte még „a materialismus és a monismus, a melyek pedig a személyes isten létét kizárják, a legnagyobb protestáns theologusok között talált hívőkre." A „berlini modern theol. iskola" (sic !) hívei között névszerint is megemlíti Harnack és Pfieiderer berlini, Weinel jénai, Bobschütz strassburgi, Wer nie báseli és Wrede boroszlói theol. tanárokat, kik tudvalevőleg a keresztyénség „további fejlesztése" és főleg a modern történettudománynyal és eszmevilággal való összeegyeztetése céljából egy nagyobb szabású irodalmi vállalatot is megindítottak. E modern theol. irány által a Budapesti Hirlap szerint „hosszú idő óta a fiatal prot. lelkészi generatiónak keresztyén meggyőződése van veszélyeztetve", sőt közöttük nem ritka az isteni- es krisztustagadó és akadtak olyanok is, a kik „magát a keresztyén vallást sem vették örök érvényű alkotásnak", vagyis absolut isteni kijelentésnek. E „veszedelem" előidéző oka a Delitzschféle „Bibel-Bábel-elmélet" s a „bibliai kritika" és természetes folyománya Fischer, Heym és más prot. lelkészeknek a főegyházi hatósággal való összeütközése. A német prot. egyház eme „belső bajaival" szemben bizonyos jóleső érzéssel utal a B. H. közleménye „a kath. egyháznak tanításában való rendíthetetlen szilárdságára s a bibliának, hagyománynak és az egyházi tanítói hivatalnak állhatatosságára (miért nem mondotta : csalatkozhatatlanságára ! ?), a melyek közül a két utóbbit teljesen nélkülözi a protestantismus." Közleményünknek halvány sejtelme sincsen a kritika ama tisztító erejéről, a melylyel egy Semlernek, Lessingnek és a tiibingai iskolának köszönhetjük mai alapos bibliai- és dogmatörténeti tudásunkat, egy szóval sem nevezi meg a theol. tudósok közül az állítólagos isten- és krisztustagadókat vagy ,.a ker. vallás örökérvényes alkotását" felforgató theologusokat és könnyen átsiklik az ószöv. és a babylóniai cultura szerves kapcsolatának Delitzsch-féle elméletén. Mennyi új problémát vetettek föl ezek a felforgató theologusok és mennyi új eszközt és szempontot azok lehető megoldására, a hol a mai kath. egyház theologiája teljesen tehetetlenül áll a prot. theologiával szemben. S aztán a kath. tanban való ez a „rendíthetetlen szilárdság" s hozzávéve „a bibliának, a hagyománynak és az egyházi tanítói hivatalnak állhatatosságát", mindez egy temetőnek a csendjéhez, a szellemi halállal azonos megállapodáshoz, sőt egy fejlődésre képtelen corpus mortuumhoz hasonlítható, a mire vonatkozólag találóan így válaszolt Pfeiderer és Harnack: „ha a hitéhez szigorúan ragaszkodó kath. egyházban megszámlálnák az egyház hivatalos hitét, őszintén és fentartás nélkül valló papok és hívek számát: ez fölötte s nagyon ijesztőleg zsugorodnék össze. A mi ellen a berlini prot. értekezlet reagált, az nem más, mint a theol. tudomány szabadsága, a melyet egyáltalában „össze nem egyeztethetőnek" tart a bibliával s az egyházi keresztyénséggel. Ennek ellensúlyozásául hangsúlyozta a theol. tanszékek betöltésénél a tudományos készültség mellett „az egyházias álláspontot", az attól való eltérés esetén „a fegyelmi eljárás megindítását" s az egyházi hatóságoknak a középiskolai vallástanárokra gyakorolt szigorú felügyeletét. Mintha ilyen Róma eljárására emlékeztető egyházfegyelmi kényszereszközök alkalmazásával meg lehetne akasztani vagy megbénítani a tudományos kutatás szabadságát a theologiában! A berlini tudós értekezlet tagjai, úgy látszik, megfelejtkeztek arról, hogy a mi a víz a halnak, a levegő minden élő lénynek, az a kritika a tudománynak: igazi éltető ereje és fejlesztő hatása. S aztán megfelejtkeztek arról, hogy a theológia az egyház esze és lelkiismerete, mi nélkül az egyház, mint szellemi élethatalom fenn nem állhat. És nagyon is megfelejtkeztek Bey schlag, volt nagyhírű halle-wittenbergi professorom ama találó mondásáról, a mely szerint a keresztyén igazságban meg kell lenni az erőnek a tévedések elviselésére, sőt maguk e tévedések is hozzájárulnak magának az igazságnak megvilágosításához. Igenis, a theologiának gyakorlati vallásos egyházi jellege van, mely azonban nem érintheti annak történeti és tudományos jellegét sem a bibliai és egyházi keresztyénség felfogásában és értelmezésében. Az egyház és a theologia egymásra van utalva s a kettőnek szoros összetartozásában és egymás által való feltételezettségében van megadva a keresztyén közösségi élet épsége és egészségessége. A tudományos theologia az a tükör, a melyben az egyház koronkénti szellemi fejlődése önmagára ismer. Az egyház az a történeti alap, a melyen a ker. theol. tudomány fölépül, de a melynek gyámsága sohasem vezethet a theologia tudományos jellegének megszorítására vagy pláne —• mint a római egyházban — teljes megsemmisítésére. Egy keresztyén vagy egyházellenes theologia ép olyan utópia, mint a milyen képtelenség egy tudomány nélkül való, vagy egyházi censura alá vetett theologia. A berlini prot. értekezlet, p. o. Lütgert hallei tanár előadása „a keresztyénségről és a theologiáról" és Ecke bonni tanáré „a modern theologiáról és az ev. ker. közösségi életről", helyes nyomon járt akkor, a midőn a ker. kijelentés teljességét és a Krisztus istenségében vetett hitet, mint „fundamentális kérdést" és kettős resolutiójában a hitvalláshűséget hangsúlyozta, de túlságos aggodalmai miatt túllőtt a célon azzal, hogy az egyházkormányzatok fegyelmi beavatkozását, sürgette a tévtanokkal szemben. Nem ugyan világos határozottsággal, de burkoltan az egész orthodox egyházi és positiv uniói berlini mozgalom a legújabb theologiában érvényre emelkedett ú. n. vallástörténeti módszer ellen irányult, a melynek pedig a maga alapos történeti kutatásaival igen nagy jelentősége és fontossága van az újabb és legújabb prot. theologiában. E módszer a vallásnak történeti ismeretét, vagyis az izraelita és a ker. vallásnak a többi korabeli vallásokkal és kulturelernekkel összefüggő történeti ismeretét célozza s így magát a keresztyénséget is bibliai, történeti és rendszeres alakjában egyaránt az általános vallástörténet keretébe beilleszti. E céljának szolgálatában áll a vallásbölcselet a classikus philologia, a történeti érzék és Carlyle történeti módszere, a melyek egészen új problémákat vetettek föl a keresztyénség ügye körül is a prot. theologiában. Ettől a módszertől féltik sokan a keresztyénség absolutságát. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. EGYHÁZI ÉLET. A soproni alsó egyházmegye jún. 7-én tartotta évi közgyűlését Beleden, az esperesség központján. Megjelentek az összes lelkészek, a tanítók nagy része, a világiak közül Ajkay Béla, Mesterházy Ernő, Mesterházy Gedeon, Rupprecht Olivér, Rátz Ottó, Pethő Pál, Molnár Béla, Jánosa Ferenc stb. A közgyűlés főtárgya az új esperesnek, Farkas Mihálynak beiktatása volt, Ajkay Béla felügyelő megnyitó beszédében elbúcsúztatta a megye nagyérdemű esperesét, Lautsek Jónást, a ki 18 évig szolgált buzgón és kitartással. Kivált az iskola
