Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-06-09 / 24. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 239 val szavaztak s győzelemre a hivatalos lista jutott, mely szerint 6 évi tartamra megválasztattak a magyar egyháznál ; felügyelőnek Dr. Wagner Géza másodfeliigyelőnek Solcz Gyula; gondnoknak: Sztrelko Gusztáv, jegyzőnek: Posszert Gyula; másodjegyzőnek: dr. Pollner Aladár; választatott még 60 presbyter és 20 póttag; a képviselőtestületbe 30 rendes és 10 póttag. A névsort a jövő számban hozzuk. A közös egyháznak felügyelője lett dr. Zsiymondy Jenő, másodfelügyelője Gundel János; iskolafelügyelő dr. Mágocsy Dietz Sándor, másod iskolafelügyelő dr. Haberern I. Pál, gondnok Walther Ágost és jőgyző dr. Liedemann Frigyes. IRODALOM. A nemzet csinosodása. Kautz Gyula az akadémia elnöki székéből az ez évi nagygyűlés alkalmából súlyos vádat emelt nemzetünk ellen, azt nevezetesen, liogy magyar tudományosság tulajdonképen nincsen. Az „Ev. Őrálló" főleg egyházi ügyekkel foglalkozik, de mivel írva vagyon, hogy „elvész az a nép, mely tudomány nélkül való", talán nekünk is jogunk van szóvá tenni a dolgot. Kautz vádja, már most előrebocsátjuk, épenséggel nem új. Nálunk is, a külföldön is nem egyszer elhangzott. Néhány évvel ezelőtt egy orosz tudós, egyenesen odanyilatkozott, hogy a magyar tudományosság a németnek csak szolgai fordítása, visszhangja. Szellemes tárcaírónk, Ágai, egy ízben abban látta a haladásunkat, hogy ma már, ha egy eredeti munka megjelenik, rögtön megtudjuk mondani, honnan van fordítva. Az új az egész vádban a megokolás, mert a jeles tudós viszontagságos multunk mellett főleg a magyar sajtót s ennél is' súlyosabban a magyar fajt okolja. A sajtót azért, mert felületességre szoktatja olvasóit, fajunkat pedig azért, mert unalmasnak találja az elvont okoskodást s túlságosan a subjectivismusra hajlik. Fejtegetései tudósok és hírlapírók körében egyaránt heves ellenzésre találtak. A magyar sajtó egyenesen visszafordítja a vádat, mutogatván, hogy nem ő a hibás, hanem épen az akadémia s minden felszólaló hangsúlyozza a magyar népnek veleszületett kiváló értelmi képességét. Az egész vitában az az elszomorító, hogy a vitatkozó felek ügyet sem vetnek a múltra s nem látszanak tudomással bírni arról, hogy ezelőtt több mint száz évvel egy korán elhalt lángelméjü fiatal írónk, a ki protestáns volt, Kármán József, náluknál már alaposabban fejin találta a szeget „A nemzet csinosodása" című értekezésében. Kármán József is, kora viszonyaihoz képest, több okot hoz fel. Fölemlíti a censurát; nyelvünknek elhanyagolt, mellőzött voltát; a műszavakban való szegénységünket és a külföldi irodalmakban való tájékozottságunk hiányát. Mind oly okok, melyek ma már, részben vagy egészben, elenyésztek. Mindent ki szabad nyomtatni; vannak sikerült technicus terminusaink ; s az akadémia maga gondoskodik az alapvető tudományos munkák lefordításáról. Azonban a baj igazi, egyetlen nagy okára is Kármán József mutatott rá s ez az ok még ma is fennáll. Értem az említett értekezésnek azon részét, mely azt fejtegeti, „hogy kizárólag földmívelö nép körében egyátalán nem virágozhatnak a tudományok". A földmívelö nép edzett, vitéz, kiválóan hivatott a hóditásras képes józan, praktikus törvények alkotására, — de az ily nép körében művészet és tudomány soha föl nem lendülnek. Példa reá a világtörténetből Spárta és Róma. Ellenben az iparűző és kereskedő népek a tudomány (és művészet) iránt is élénk érzékkel bírnak, a mint erre az ókorban viszont Athén a fényes példa. íme, itt a baj igazi gyökere. Nem a turáni faj, én nem tudom, miféle veleszületett képtelenségén, hanem a foglalkozás miféleségén fordul meg a kérdés, mert azt már Kármán József is constatálja, hogy veleszületett intelligentia tekintetében egyetlen európai nép sem versenyezhetik a magyarral. Ehhez még hozzátehetjük, hogy egyáltalán az ural-altáji nyelvtörzszsel. E törzsnek, a mint tudjuk, három nagy ága van: a mandzsu, a mongol és az ugor s nem bámul-e a világ épen napjainkban japán atyánkfiai bámulatos fogékonyságán az európai cultura iránt ? ! És ha saját nemzetünk múltját vizsgáljuk, nem az derül-e ki, hogy fajunk mindig rendkívüli befogadó képességet tanúsított a legújabb szellemi áramlatok iránt ? ! Hol ment gyorsabban a keresztyénség fölvétele, mint nálunk ? Hol vetett szélesebb hullámokat —- egész az unitarismusig és a szombatosok ábrándos felekezetéig —

; a reformáció, mint nálunk?! És a „szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméi hol találtak minden rázkódtatás nélkül hálásabb talajra, mint épen nálunk ?! Bizony mondom a^ Üdvezítövel Kautz úrnak: „Atyám, bocsás meg néki, mert nyilván nem tudja, mit beszél!" Vádolhatjuk multunkat, vádolhatjuk önmagunkat, de semmi körülmények között sem vádolhatjuk a derék magyar népet. Teremtsünk hatalmas és virágzó népoktatást; felekezeti vagy nem felekezeti, emeljük középiskolai oktatásunk színvonalát; és a mi fő, alapítsunk különösen több egyetemet! Mert egygyel legyünk tisztában! A több egyetem első sorban nem a tanulóifjúságunk nagy száma miatt szükséges, hanem azért, hogy a magyar tudományosságnak minél több önálló, független művelője legyen s keletkezzenek, mint a külföldön, nálunk is különböző tudományos irányok, úgy hogy a súrlódásból, az elvek küzdelméből tudományos irodalmunk föllendülése szükségképen bekövetkezzék: Hiszen, hogy példát is említsek, a mi Schnellerünk állásfoglalása szemben Budapesttel már is mily termékenyítőleg hat paedagogiai irodalmunkra. Ily üdvös mozgalom, ily nagyszabású alkotások azonban, valljuk meg, csakis vagyonos, iparüző és kereskedő nép körében létesülhetnek. A mi államférfiaink tudnak a nép jólétére pohárt koccintani, reméljük, tenni is fognak ugyanezen cél érdekében, ha arra kerül a sor. Addig is vigasztaljon meg bennünket egy körülmény. A mult század első felében a magyar költészet csupa utánzás volt. Latin, német, francia iskolák keletkeztek s a plagium vádja lépten-nyomon felhangzott. És mégis, e gyarló előzmények után Arany, Petőfi, Tompa nemzeti szellemben az eredetiség hihetetlen magas fokára emelték szépirodalmunkat. A magyar tudományosság most teszi meg kezdőlépéseit, — innen vesz, onnan vesz, — de bízzunk fajunk kiváló képességeiben; higyjék el méltóságos és nagyságos tudós uraim, e pontra nézve is áll Széchenyi jóslata : magyar tudományosság nem volt, hanem lesz! Ha ez a hitem ércszilárd nem volna, magam indítványoznám, hogy szóródjunk szét a világ négy tájéka felé, vagy olvadjunk be a bennünket körülözönlő népek tengerébe ! Pozsony. Albert József. • '.H ••' ji • II Szerkesztői üzenetek. Lapunk olvasóit, főkép a lelkész, tanár és tanítói urakat tisztelettel kérjük, hogy az egyházukban előforduló eseményekről, gyűlésekről stb. bennünket értesíteni szíveskedjenek. Költségüket megtérítjük s fáradságukat is díjazzuk. Fontos hírekről idő rövidsége esetén táviratot is szívesen veszünk. A közleményt a szedés könnyítése végett a papírlapnak csak egyik oldalára kell írni. A cikkeket is díjazzuk s éppen ezért szigorú mértékkel mérünk. Olvasóinknak boldog pünkösdöt kívánunk. Sokfelé tartozunk levéllel. Ünnepek után lerój juk tartozásunkat.