Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-06-09 / 24. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 234 kénye emelt gyermekeid közé és taníts lelkeket hódítani nem testi fegyverekkel, hanem Igéd erejével s példás tiszta életünkkel. Erezzük, hogy a mi keresztyénségiink nem a te Lelkedből lelkezett gyermek, hanem pusztán a szép szavak keresztyénsége. Esedezünk hozzád, változtasd a mi világi keresztyénségiinket néked tetsző, szeretettel gazdag jézusi keresztyénséggé; vezess e taposott ösvényről a te igazságod töretlen keskeny útjára, mely örök életnek révébe viszen. Teremts bennünket a te Igéd apostolaivá mind e széles világ számára, fegyverezz föl minden támadás ellen és szerezz nékünk diadalmat ! Fogadj be a te szent Lelked közösségébe s általa győzzünk bűnön és halálon! Szentlélek Isten, jövel, térj be hozzánk! Ámen! (Naumann Frigyes után.) Sz. Kelet felé. Pünkösd ünnepén, az első keresztyén-gyülekezet megszületésének emléknapján világszerte megemlékeznek a pogánytérítésről, vagy divatosabb, németről fordított szóval: külső missióról. Hazai evang. egyházunkban ezen a napon szoktunk filléreinkkel áldozni a szent iigy oltárán. Imádságunkban ekkor kiilön is megemlékezünk róla s kérjük az aratásnak urát, küldje el aratóit a pogányok közé, világosságát a sötétségverte népekhez, Szent Lelkét szolgáira s a munkára, a mit nevében végeznek. Évtizedeken, sőt századokon át nem akadt ennek az ügynek apostola nálunk. Mentségül — igaz, felhozhatjuk, hogy egyházunk sokáig saját sebeit gyógyítgatta, a miket emberöltőkre terjedő elnyomás és üldözés ütött rajta. A kinek saját hajléka roskadófélben, az ide szánja minden verítékcseppjét és másra nehezen ad. Ujabb időkben azonban változott a közhangulat. Meggyőződéssé érett az a nézet, hogy a kevésből is, a szegénységből is kell jutnia erre a célra, mert hiszen az áldozás gazdagon megtérül erkölcsi és lelki javakban. Hódított az a felfogás is, hogy a külső missióra való áldozás egyúttal bizonyságtétel az evangyéliomi keresztyén népek világszövetségébe való szellemi illeszkedésünkről, az együvé tartozás érzéséről. S ép ebből a szempontból helyesnek tartottuk, hogy filléreinkkel a német testvérek hasonló törekvéseit támogattuk. Oly csekély volt az összeg, hogy azzal önálló térítő munkát nem kezdhettünk volna, vagy ha kezdünk, az csak szánni való erőlködés marad. Az utolsó esztendőn azonban már oly szépen gyúlt ezen az oltáron a pénz, annyi szeretettel karolták fel híveink a külső missiót, hogy ideje foglalkoznunk az önálló térítő munka gondolatával. Á magyar nemzetnek is meg kell mutatnia, hogy az evangyéliomi világosság terjesztésében részt vesz, fillérrel, munkával egyiránt és pedig azt a földet választja munkamezőül, a mi a földrajzi helyzetnél fogva önként kínálkozik számára, a hol a siker szinte elmaradhatatlan, t. i. a Balkan-félszigetet. Azt hiszem, mindnyájan megegyezünk abban, hogy a protestantismus sarkalatos elvénél fogva a térítőmunkában is érvényesülnie kell az individualitásnak. Mindenki azt a helyet foglalja el, a mire rátermett s a mit rendszerint más nem tölthet be oly jól. Ez ép úgy illik a nemzetekre, mint egyes hívőkre. Az egyéniségével ellentétes, össze nem férő, vagy más egyéniséget kivánó helyre állítani valakit, annyit jelent, mint kihívni, kierőszakolni a sikertelenséget és az erőfeszítés hiábavalóságát. Nem tudom elgondolni, hogy nyugati protestáns néptestvéreink, a kik e téren elévülhetetlen érdemeket szereztek, rossz néven vegyék azt, hogy a magyarság a térítésben külön célokat tűz maga elé s e célokért áldozatra kész. Előttök csak az lehet fontos, hogy mi e keresztyén munkában részt vegyünk. Az sem lehet kétség tárgya, hogy a téritőmunkának nem csupán a vad népekre, négerekre, malájiakra, vagy a világtörténelmi jelentőségű buddhistákra, hindukra, természetimádókra stb. kell kiterjednie, hanem mindazon népekre, a melyek az evangyélioni tiszta forrásának italából nem ittak, vagy nem a tiszta keresztyénséget sajátították el. A Balkán-félszigeten módunkban van a moszlimek (török, albán stb.) és óhitűek közt terjeszténi a világosságot, Ez a föld, a melynek már vannak kulturemlékei, vannak őskeresztyén hagyományai, hasonlíthatatlanul több sikerrel kecsegtet, mint a hindu és kinai vagy japán és ausztráliai missió. Itt megvan a fajközösség, az egy eredet és rokonság tudata a magyar és török közt; rokontermészetök, rokon lelki világuk, könnyebben megértik egymást s így aránylag hamarabb gyökerezhetik meg e földön a reformáció keresztyénsége. Azt a megfigyelést sem mellőzhetjük, hogy az angol, amerikai, hollandi, dán, részben a német missió is az illető állam gyarmatpolitikájának mesgyéjén s útjain indult el hódító útra. Nem azt mondom, hogy a keresztyén térítői munka a gyarmatpolitika szolgálatába szegődjék, — mert ezt nem tűzöm ki cél gyanánt, — hanem ellenkezőleg, a missiónak kell felhasználnia a kereskedelem és ipar úttörő munkájának eredményeit, Vagy legalább egy úton kell haladniok, hogy egymást erősítsék és táplálják. Ez nyugaton olyan alaptörvény, a mi előtt mindenki készségesen s ellenmondás nélkül meghajlik. Századok tanulságaiból felgyűlt tapasztalat erősiti meg. Óriási erő van például abban, hogy az angol népnek vallásos buzgalma és gazdasági életrevalósága, két ily hatalmas ösztön egyesül közös célra. Az állam kötelezve érzi magát arra, hogy anyagi céljai mellett ilyen módon mintegy hálából a térítés oltárán is áldozzék. Nekünk a világtörténelem és a földrajzi helyzet a Balkánt jelölte ki munkatérül. Hazánk és nemzetünk közvetíti kelet és nyugat érintkezését; a dinasztia nagyhatalmi törekvéseinek iránya az elvesztett olasz és német területek kárpótlásául kelet, a Balkán, Szaloniki felé mutat. Zsenge iparunk a kultura alacsonyabb lépcsőfokain álló balkáni népeknél keres piacot. A Duna völgye a mi történelmi helyünk, ezt a műveltség hatalmával birtokba venni nemcsak elidegeníthetetlen jogunk, hanem egyúttal kötelességünk a mit súlyos bűnhődés nélkül el nem mulaszthatunk. Ez diktálta reánk a vaskapu szabályozasat, a melylyel megnyílt kelet felé a nyugati műveltség s tiszta keresztyénség, egyúttal a magyarság tehetségei érvényesülésének útja. A nagy nyugati népek példája arra tanít, hogy térítő buzgalmunknak is ezt az útat kell választania. Ne álmodozzunk tibeti, új kaledóniai, kafferföldi missióról addig, a míg itt, tőszomszédságunkban annyi munka vár reánk, annyi siker rejtezik a föld mélyében. Ideje volna már annak, hogy ne csak kapós leányportékát szállítsunk keletre, hanem tőlünk kapják a Balkán népei az evangyéliom tiszta, üdvözítő világosságát is. Értesülésünk szerint a kezdő lépés már megtörtént. A bányakerületi elnökség nem régen egy lelkészt küldött a bulgáriai evangélikusok látogatására, a kik jobbára hazánkból vándoroltak ki s egész leikökkel ragaszkodnak még hozzánk. íme megvolna már az alakítandó