Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-01-06 / 2. szám

20 * A bujdosók hamvai. Rákói Ferencz hamvait, mint a lapokból értesülünk, az 1905. év tavaszán fogják hazaszállítani. A diplomáciai tárgyalások már annyira előrehaladtak, hogy e terv kivitele elől minden nehézség el van távolitva. Mint hírlik, a nemes fejedelemnek 's társainak, valamint Thököly Imre fejedelemnek hamvait az új országház kupolatermében fogják felravatalozni, a hol a beszentelést maga Vaszary Kolos hercegprímás végzi, mire a kormány egy tagja, majd meg Kossuth Ferencz és Thaly Kálmán országgyűlési képviselők mondanak ünnepi beszédet. A parlament kupola-termében való felravatalozás és beszentelés oka az volna, hogy Rákóczi kiséretében protestánsok is voltak, Thököly Imre maga is evangélikus volt, ezeknek tetemeit pedig az iinnep megosztásának kára nélkül nem lehetett volna evangélikus templomban fölravatalozni. Nem tudjuk, e hírből mi a való és mi a költemény. Am, ha való, sietünk kijelenteni, hogy annak útjában, hogy szabadsághőseink tetemei az országház kupolatermében ravataloztassanak fel s szenteltessenek be, akadályt egyáltalán nem látunk, sőt az eszmét helyeseljük is, azonban az egyenlőség és viszonosság, de meg a kegyelet tisztessége jogán is elvárjuk, hogy a beszentelésnél, helyesebben a megáldásnál, a római kath. prímás mellett a mi evang. protestáns püspökeink egyike is szerepeljen. TÁRCA. A martirság kora a pozsonyi evang. egyház történetében.

1 E majdnem egy évtizednyi időköz, mely a pozsonyi evang. templomok és iskolák elvételétől a soproni országgyűlésig lefolyt, nemcsak a pozsonyi egyház, hanem az alkotmányos Magyarország történetében is a legszomorúbb korszakot, a gyászévtizedet alkotja. A pápás hierarchiával szövetkezett római császári absolutismus tusájában a protestantismussal szövetkezett magyar nemzeti állam ellen a diadal ez idő szerint aránylag csekély áldozatok mellett a hierarchiához és absolutismushoz szegődött. Az volt most már a kérdés, megvan-e a diadalmas félben a kellő bölcseség a harcszülte elkeseredés megszüntetésére, a kedélyek természetes ingerültségének lecsillapítására, a lappangó ellenséges érzület teljes eloszlatására ? Megvan-e továbbá a diadalt aratott harcifél oldalán azon erő, mely lassan, de biztosan, megalkuvás nélkül és következetesen magába tudja olvasztani mindazon erőket, a melyeket magára nézve eddig károsaknak vélt és a melyeknek kiirtására törekedett? Ha meglett volna ezen bölcseség és erő, akkor ma sem magyar protestantismus, sem magyar nemzeti állam hazánkban nem volna többé. A végzetes csapás, melyet a protestantismus és a magyar nemzet 1672-ben szen1 Mutató szerzőnek a pozsonyi egyház történelmét tárgyaló s eredeti forrásokon alapuló munkájából, mely a pozsonyi egyház 300 éves örömünnepére készül. Szer'fc. vedett a győztes fél részéről, épen csak azért nem hozott halált a magyar nemzetre és protestantismusra, mivel ellenfeleiben hiányzott a győzelem kiaknázásában a bölcs mérséklet, továbbá az erő és következetesség, melylyel egy ily óriási feladat együtt járt. Ezek helyett a „vae victis" elve szerint mohón élvezték a hatalmi túlsúlyt végre elért mámorát és megfeledkeztek az emberi sors ingatagságáról, a történelem tanulságairól és a saját erejük gyarlóságáról. E politikai hibák az ellenfél részéről és a bekövetkezett históriai fejlemények képezték az alapot, melyen a lethargikus állapotba merült protestantismus és nemzeti állam egyideig csak épen életüket tartották fenn, de csakhamar ébrenlétre, erőre és cselekvésre is szert tudtak tenni. Addig azonban sokat kellett még veszteni, sok megpróbáltatást kiállni, sok sanyargatást eltűrni úgy a nemzetnek, mint a magyar protestantismusnak is. E szenvedések székhelye nagyrészben Pozsony volt, úgy hogy a protestáns Pozsony nemcsak a maga megaláztatását szenvedte végig, hanem vérző szívvel tanuja volt az országos protestantismusra mért csapásnak is. A Nagyszombatban oly „szép sikerrel" működött rendkívüli törvényszék áttette cselekvése színterét Pozsonyba, és a mit eddig csak Pozsoi^-ra alkalmazott, az most az egész királyi Magyarországra hatott ki. Az országos protestantismus sorsával ezúttal e mű tárgyánál fogva csak anynyiban foglalkozhatunk, a mennyiben annak keretében a pozsonyi ev. egyház fejleményei helyet foglalnak és alkalmunk lesz meggyőződni arról, mennyi szívósságot, eleven erőt képes kifejteni az immár központi szervezetét nélkülöző pozsonyi evangelikus közönség akkor, mikor a hatalom erőszakosságával szemben csakis az igazi vallásos érzületre támaszkodhatik. A Nagyszombatban elítélt pozsonyi evangelikus polgárok feltételes szabadlábra helyezése és a templomok alakszerű birtokbavétele után, Kollonich további eljárása oda irányult, hogy a városi hivatalokból az összes protestánsok kizárassanak, hogy a köznép a katholikus egyházszertartásokban való részvéte folytán katholikussá legyen, hogy a más városokba evangelikus egyházszertartásokban való részvétel céljából távozó polgárok ebben megakadályoztassanak, hogy végül az evangelikus hithez való ragaszkodás mentül több kellemetlenséggel és sanyargatással legyen egybekapcsolva. E végett a kamaraelnök parancsára a városi tanács Nüster György kórházi főorvost (Spitalmeister) megfosztotta hivatalától és helyét a katholikus Reckenzahn Farkassal töltötte be. 1673 augusztusában az összes evangelikus tanítók és tanítónők a városházára idéztettek, hol 40 frtnyi pénzbirsággal fenyegették mindazokat, a kik továbbra is tanítani mernek. A környéken levő evangelikus templomokat erőszakkal elfoglalta és az evangelikus lelkészeket kényszerítette, hogy vagy ismerjék el, hogy eddig folytatott hivatalos működésükben hamis tanokat hirdettek és a lelkeket elcsábították, vagy hagyják el hivatalaikat és az országot. Ez történt Zurányban, Levélen, Somorján és Miklósfalván (Nikelsdorf).