Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-04-28 / 18. szám

1S6 1905 közeledik a nagy hét, mintegy előre megsejtve annak végzetes gyászát, aggodalmas gonddal szól fiához: „Ach Sohn, du liebster Jesu mein, Was wirst du am heiligen Sonntag sein?" És a fiú felel: Király, kinek lábai elé virágot s pálmaágakat hintenek. Az anya folytatja, egyenként megkérdezve, hogy mi lesz az ő drága fiával a szent hétfőn, kedden . . . stb., s végül pénteken . . . „Ach Sohn, du liebster Jesu mein Was wirst du am heiligen Freitag sein? ..." És a fiú felel: hétfőn vándor, kinek nincs hová fejét lehajtania, kedden a világ prófétája, szerdán 30 pénzért eladott holmi, csütörtökön az áldozati lakoma báránya. És pénteken . . . „Ah Mutter, liebste Mutter mein Könnt dir der Freitag verborgen sein?" És e kérdéssel, melyen átzokog a Golgata kínos fájdalma, ének és orgona egyszerre, egy sejtelmesen elhaló akkorddal véget ér. És a közönség csendesen felszedelőzködik s bizonynyal nincs köztök egyetlen szív sem, a mely ne mélyen meghatva távoznék. Bizonynyal ott visszhangzik valamennyinek a lelkében, miként az enyémben is, a következő nagy hét fájdalmasan felemelő hangulata: Könnt dir der Freitag verborgen sein?" . . . Érzem, kedves barátom, hogy ez egyszerű leírás még csak meg sem közelíti azt a hatást, a melyet e motette-óra reám gyakorolt. íme az aesthetikai elem az istentiszteletben, (mert istentisztelet volt az is, a hol a zene volt az igehirdető pap), a melyről az „Oltárképekről" szóló cikkemben említést tettem, s a melynek minél intensivebb mívelését óhajtanám édes otthoni templomainkban is. Olyan ez, mint az eke, a mely jól felszántja, megporhanyítja a szív talaját, a melyben aztán annál könnyebben s biztosabban fogan meg a belehintett Ige-mag. Jól esett lelkemnek, hogy e motette-concerten egy magyar ifjúval találkoztam, mert ez arról győzött meg, hogy ifjaink idekünn fogékonyak a nemes benyomások iránt. Csak jól kihasználnák idejöket! S csak tudnák aztán tapasztalataikat itthon jól értékesíteni. Holnap virágvasárnap. Confirmáció mindenfelé. A Thomas-kirchében Pank generalis superintendens maga végzi a jelentős actust, a legnagyobb ünnepélyességgel. Volt alkalmam e kiváló férfiúval hosszasabban beszélgethetni s jól esett tapasztalnom, hogy benne magyarhoni evang. prot. egyházunk egyik legőszintébb és legmegbízhatóbb barátját tisztelhetjük. Szívén hordozza szegény gyülekezeteink állapotát s nemes elismeréssel szól magyarhoni ev. prot. egyházunkról, a reformáció szellemének e keleti végváráról. Kapcsolatban az ausztriai „Los von Rom" mozgalommal s az áldozatokkal, melyeket az utolsó években a németországi Gusztáv Adolf-egylet az osztrák evangelikus templomépítés terén hozott, megemlítettem, hogy nem veszik-e észre künn Németországban, hogy a „Los von Rom" mozgalomnak első sorban is politikai színezete s indítéka van s hogy nem hat-e majd a mozgalom vissza a Gusztáv Adolf-egylet életére, a mely természeténél fogva kell, hogy minden politikától távol tartsa magát ? Pank superintendens megengedte, hogy az ausztriai evangeliumi mozgalomnak lehet, sőt van politikai háttere is, ámde meggyőződött róla, hogy indítékai sokkal mélyebbről, a szívek vágyakozó ösztönéből fakadnak tisztább igazság után. Örömét fejezte ki, hogy a Gusztáv Adolf-egylet feladatát oly helyesen Ítélem meg s azt minden politikától mentesnek fogom fel: úgy is van, úgymond, s úgy is lesz, a míg én az egylet élén állok, sőt bízom Istenben, azután is! Felette jól esett neki a kimerítő tudósítás, a melyet a G. A.-egylet heidelbergi nagygyűlésével kapcsolatban az évkönyv ismertetése kapcsán e kedves lapunkban közöltem, s a midőn e nagygyűlés fényes eredményeivel kapcsolatban, (a melyekről egész elragadtatással beszélt) a nagy munkamezőre tértünk át. a melyet G. A.-egylet immáron felölel, kiéreztem szavaiból, mennyire óhajtaná, hogy a németországi G. A.-egylet és a mi Gyámintézünk minél intensivebb kapcsolatba jutnának egymással, a miből nézetem szerint, első sorban reánk háramolnék a nagyobb haszon. Nem mulaszthattam el rámutatni, hogy e bensőbb kapcsolatba jutás első sorban is a mi érdekünk ugyan, de sokakban idegenkedést kelthetne, mert általa hazai Gyámintézetünknek, hogy úgy mondjam, nemzeti individualitását látnák megtámadva. Mire ő megjegyezte, hogy az individualismus protestáns sarkalatos elv, a melynek nemcsak a hitélet, de a társadalmi élet mezején is teljes épségében meg kell maradnia, nem is gondolná el máskép a két charitativ egylet bensőbb szövetkezését, mint az individualismus elvének teljes respectálám alapján. Egyébként — úgy vettem ki szavaiból a dologról szó esett már közte s Zelenka és Baltik püspök urak között is, ők tudják, hogyan gondolkoznak e dologról. Én kötelességemnek tartottam ez eszmére itt rá mutatni, a melyre bár nem merek sikert jósolni, de benne kétségtelen jelét látom azon jó indulatnak, a melylyel a nagy német hivatalos ev. egyház e kiváló korifeusa irántunk viseltetik. Igazi lelki örömmel vett tudomást a Theologusok Otthonának szép fejlődéséről, a melyre Istennek bő áldását kívánta; de különösen kellemesen lepte meg őt a magyar Ijuther első kötete, a melylyel a kiadó Luthertársaság nevében megajándékoztam. Elmondottam, hogy a Luther-társaság e mű kiadásával évszázados kötelességet pótol s nevéhez méltó munkát végez. Meglepte, hogy oly terjedelmes választékban ültetjük át Luthert magyarra s a mennyire gyöngédnek, ép oly nemesnek ítélte a gondolatot, hogy a Luther-társaság a reformációnak négyszázados jubileumát e mű kiadásánál akarja megünnepelni. Kérdezte, vájjon a vállalat financiális szempontból kifizeti-e magát. S a midőn erre feleletem az volt: hogy igen, mert a magyar Luther ügye becsiiletügy. és pedig első sorban a Luther-társaságba becsületügye, a melyet ez igen komolyan vett: igen megörült s őszinte szivből jövő üdvözletét küldte a Luther-társaság s ennek vezetői számára. Általában elmondhatom, hogy a magyar Luther ügye Németországban felette kedvező benyomást tett. Kaiser Pál, a „Matthaei-kirche" lelkésze, az ismert nevű költő-pap, (kinek Gusztáv Adolfját 10 évvel ezelőtt magyarra átültettem s a Luther-társaság neve alatt közre bocsátottam) hasonló örömmel fogadta a néki átadott kötetet s szögről végre megmagyaráztatta magának az egész munkaszervezetet. Nemkülönben Haupt Erich hallei theol. professor, az egyetemnek 2 év előtt volt, rectora és a „Deutsch-Evang. Blätter" szerkesztője, a ki e Luther-kiadásban a magyar ev. prot. szellem egy egészséges és lélekemelő tényét üdvözölte. A hírneves professor fia, Haupt Rudolf könyvkereskedő és a német „Verein für Reformationsgeschichte" titkárja pedig terjedelmes jegyzeteket készített magának, elkérte tőlem a Luther-társaság alapszabályait, a melyeket német fordításban természetesen a legnagyobb készséggel bocsátottam rendelkezésére s önként ígérte, hogy a vállalatról s vele a Luther-társaságról az egylet e havi ülésén behatóan referálni fog. Haupt Erich tanárnál teljes két órát töltöttem, mely idő alatt behatóan megbeszéltünk több dolgot. Jól esett látnom, mily őszintén érdeklődik hazai viszonyaink iránt, a melyekről kimerítő információkkal szolgáltam neki,